– Fanni! Figyeltél? – bökte oldalba Luca. – Mi? – A vizsgafeladat! – Mi van vele? – Hallottad egyáltalán?     Fanni átfuttatta az agyán, mi is történt az elmúlt másfél órában, és rájött, hogy semmire sem emlékszik. Még a kicsit zaccos, radnótis latte íze lötyögött a szájában. Valahogy még…

Egy hét telt el azóta, hogy Ábelt bilincsben vitték el a bölcsészkarról. Szonja újra a tanszéki irodában ült, nézegette a színes post iteket. Most csak olyasmiket látott a kék, zöld, rózsaszín papírokon, hogy „államvizsga-bizottság – pedagógiáról ki?”, meg „ÚNKP-szerződéseket aláíratni!”. A…

Szonja és Rita tanácstalanul ült az irodában. Nem akart összeállni az ügy. Hiába állítottak csapdást Kurucz Ábelnek, a fiú a jelek szerint ártatlan. Normális esetben felmerült volna, hogy egyszerűen kötél idegei vannak és ezért nem bukik le, de a fiún látványosan észrevehetőek voltak a szakdolgozat…

Miután megkapta az engedélyt, Ábel belépett Nyíry irodájába. Szűk, zsúfolt tér fogadta, a falak mellett sorakozó polcok poros könyvszemeikkel barátságtalanul meredtek rá. Az ajtóval szemben, két könyvespolc közé szorítva Nyíry dolgozott rendetlen íróasztalánál, olvasólámpája mellett egy pohár…

A lány lihegve futott végig a sötét folyosón, magában átkozva a könnyelműségét. Nem kell töltőre rakni a telefont, van rajta elég energia. Na, persze. Hát nem volt. Tudta, hogy a portán van telefon, csak el kell érnie. Minél hamarabb tudatnia kell a rendőrséggel, hogy mire jött rá. De a gyilkos is…

Megyünk a folyosókon végig. Csoszogunk, kezeink fogják a falat, el ne vesszünk. Lenne inkább teljes sötétség, nyögjük. Nézünk ki az ablakokon, elmegyünk előttük. Süt be a hold, hunyorgunk, sziszegünk, nincsenek felhők, sietünk egy fal mögé bújni. Háttal nekidőlünk, gerincünket nyomják a csövek. Egy…

Amikor váratlanul megcsikordult az ajtó, Koncz Zsolt főnyomozó riadtan lépett el Szonja asztala mellől. Tudta, hogy ha a munkája miatt ki is tudná magyarázni magát, nem illendő engedély nélkül belépni mások irodájába, különösen ilyen későn. Arra számított, hogy Szonjával, vagy talán a portással…

- Igen? Ki az? - nézett fel a számítógépe képernyőjéről Szonja, Rita pedig csak ezután kopogott, megszokásból, tapintatból, de már teljesen értelmetlenül. - Szia. Csak én vagyok az - surrant be csendesen - Sejtettem, hogy még itt talállak.  - Igen - sóhajtotta az adminisztrátor. - Otthon sem járna…

- Tudja, nekem mindig is gondjaim voltak a megélhetéssel - kezdte Rita. Nem azért, mert munkakerülő vagyok, nem. Szüleim fiatalkoromban meghaltak, feléltem a meghagyott vagyont. Diplomával elhelyezkedni nem tudtam, így mindig alkalmi munkákból éltem. Nem akarok harminchét évesen az utcára kerülni…

Elemér hosszasan elidőzött Szonja irodája előtt, mielőtt kopogott volna. Többször is átolvasott minden kiírást az ajtón, meg mellette, a faliújságon, még az egészen régieket is. Úgy tanulmányozta őket, akár kutatómunkája legfontosabb forrásait, mégsem fogott fel belőlük semmit. Tüzetesen…