És kész lött a Hova lött is, mondhatnám, ha ez lenne az anyanyelvjárásom, és nem érezném nagyon furcsán magam, amikor elkezdek ö-zni. Az ötödik, közös egyetemi krimiben a tájszólás, az ö-zés, a nyelvjárás miatti stigmatizálás komoly szerepet játszik – valahogy erre kanyarodtunk, amikor elkezdődött a krimiírás legizgalmasabb, később szinte visszakövethetetlen szakasza, és az egyetemi csoport, a 2023/2024-es tanév krimiírásra vállalkozó kreatívosainak csapata elkezdte összerakni a saját krimije cselekményét.

A mostani csoportnak egyszerre volt könnyebb és sokkal nehezebb dolga, mint az elődeiknek: mivel már négy közös krimit (cím szerint: Dekódolás, Lopott tollak, Indextemető, Írói véna) végigasszisztáltam, egész jól kialakult az a metódus, ahogyan célszerű ezt végigvinni. Kell egy jó szinopszis, aztán ugyanezt jelenetekre kell bontani, a jeleneteket felosztják a szerzők egymás közt, egy közös drive-ba mindezt beledobáljuk, és kavargatjuk, ízesítjük, főzzük, míg készen nem lesz. Csakhogy, és itt jön a legfőbb nehézség: mostanra egyre komolyabb feladatot jelent otthonosan mozogni Rita, Feri, Sárközy dékán és a többiek világában. Alapos olvasás és jó memória elengedhetetlen, még ha rendelkezésünkre is állnak az elődök által készített karakterleírások, az elkészült krimik mellett, persze. A korábbi négy kreatívos csapat (hihetetlen belegondolni, hogy ez már több, mint negyven egyetemi hallgatót jelent összességében) ugyanis felépített egy fiktív szegedi bölcsészkart, amelyben tanárok vannak, diákok, adminisztrátorok, portások és hivatalsegédek, nehezen megtalálható tantermek és sok-sok kávé. Idén ráadásul új, fontos helyszín társult a hűséges olvasóink számára már ismerős, Egyetem utcai épület mellé: bár a kreatívos órák általában ebben, a főépületben vannak, ha az ablakon kinézünk, azt a másikat látjuk, a Petőfi-épületet, amely ebben a tanévben története egyik fordulópontjához érkezett, jelenleg ugyanis nem folyik ott oktatás, helyette felújítás kezdődött el, kívül és belül. Épp ideje volt tehát, hogy előlépjen a homályból, kiderüljön, milyen sötét titkokat őrzött, mikor is lett az egyetemé, és milyen célt szolgált előtte. A múltba kirándulhat velünk az olvasó, a valódinál feltehetőleg kicsit regényesebb múltba, köszönhetően a minden elismerést megérdemlő csapatnak: Almási Andrea, Barkóczay Veronika, Barra-Kádár Kunigunda Beatrix, Hegyi Máté, Horváth-Barna Borka, Izbéki Flóra, Kindili Viktória, Molnár István, Móricz Virág, Otlokánné Ormódi Lora, Schmal Júlia Karola közös munkájaként született meg a Hova lött. 

Ahogy a kortárs magyar irodalmon meglátszik annak hatása, hogy remekül lehet most már az Arcanumon megtalálható újságcikkek segítségével visszamenni az időben, úgy az ötödik egyetemi krimi is sokat köszönhet a sajtótermékek mind kiterjedtebb digitalizálásának: persze, itt is játszottunk egy kicsit, a valós újságcikkek közé időnként fiktívek is vegyülnek. Ahogy a Petőfi-épület múltját is átszíneztük kicsit: Sárközy dékán legnagyobb bánatára, aki kezd már nagyon kiborulni amiatt, hogy az általa vezetett bölcsészkaron évről évre újabb hullák kerülnek elő. Sajnáljuk őt, de nincs mit tenni, hiszen minden kreatívos csapat elérkezik a krimióráig, és eddig még mindannyian átugrották azt a nem kis akadályt, hogy megírjanak együtt egy bölcsészkari krimit – a legelsők, akiknek még mindent szabad volt, ráadásul két áldozatot tettek el láb alól, ezért lett négy év alatt öt halott. Sárközy, miközben a rendőrséget várja a szobájában, épp erre gondol:

„Öt év. 

Öt halál. 

Öt tragikus sors. 

Diákok, tanárok. Most pedig ez.”

Hogy mi is az ez, az kiderül majd mindenki számára, aki követi a Hova lött sorjázó részeit.

Szilágyi Zsófia

Borítókép: Izbéki Flóra, Kindili Viktória
Csoportkép: Otlokánné Ormódi Lora