Egy hét telt el azóta, hogy Ábelt bilincsben vitték el a bölcsészkarról. Szonja újra a tanszéki irodában ült, nézegette a színes post iteket. Most csak olyasmiket látott a kék, zöld, rózsaszín papírokon, hogy „államvizsga-bizottság – pedagógiáról ki?”, meg „ÚNKP-szerződéseket aláíratni!”. A gyanúsított-cetlik már nem voltak sehol. Jó, csak a fiókjába tette őket, azért kidobni nem volt szíve. Büszke is volt magára, hogy megint kinyomozott egy gyilkosságot (nem egyedül, de akkor is), viszont rémült is volt – mi van itt? Egy hallgatót öltek meg a legutóbb, most meg egy professzort… Persze, bárhol előfordulhatnak gyilkosságok, és arról is olvasott már, hogy hiába van annyi skandináv krimi, azért ott sincs annyi kegyetlen sorozatgyilkos, de ez itt nem egy regény, hanem az ő élete, a nyugodt és unalmas adminisztrátori munkája. Normális esetben az jelenti az izgalmat, ha nem rögzíti a Neptunban a tárgyfelelősöket rendesen.

De nem mélázhatott tovább azon, hogy unatkozni szeretne-e békében, vagy mégiscsak nyomozni jobb izgalomban, mert kivágódott az ajtó, és Rita dugta be a fejét.

- Szonja, gyere, légy szíves…

- Kávézni megyünk? Már épp gondoltam rá, hogy megcsörgetlek, kimehetnénk most az Antikba, jó, ott elég drága a kávé, de megérdemeljük, meg most szépen odasüt a nap, és pokrócok is vannak, szóval akár…

- Állj már meg egy kicsit, nem kávézni akarok, vagyis de, viszont: hívatott a dékán.

- Sárközy? Engem? Jézusom!

- Nyugi, nemcsak téged, engem is, bár nem tudom, ez így jobb vagy rosszabb. Mondjuk én örülök, hogy nem kell egyedül mennem, valahogy nem jó bemenni azon az üvegajtón.

Szonja nagyon nem szerette, ha hívatták. Utált igazgatói, táborvezetői, edzői, dékáni szobákba belépni – Zozi még kicsi volt, de már most parázott azon, mi lesz, ha miatta hívatják majd bárhova. Vele már, mióta felnőtt lett, ritkán történt ilyesmi – mit akarhat most tőle a dékán? Ritára rá sem mert nézni – de ha nem pillantott oldalra, akkor is érezte, hogy egy takarítónőnek (jó, hivatalsegédnek) még furcsább, ha olyankor kell belépnie a dékán irodájába, amikor abban a dékán is benne van.

Akármilyen hosszú is volt a folyosó, egyszer véget ért. Egymásra néztek – aztán Rita emelte fel előbb a kezét. Ő kopogott be. Nem kiabált ki senki, hogy beléphetnek – helyette maga Sárközy dékán úr tárta ki az ajtót, és mosolyogva invitálta be őket:

- Fáradjanak be, hölgyeim!

Nagy meglepetésükre nem volt egyedül – az irodájában már ott ült Koncz Zsolt nyomozó és Hajdú Ferenc őrmester.

- Húha, de rémülten néznek rám – mit gondoltak, miért hívattam Önöket? Szóbeli figyelmeztetés, fegyelmi, felmondólevél, melyik forgott a fejükben? De mindegy is – ilyesmiről szó sincs. Azért vagyunk itt, hogy így, együtt, összeszedjük, mi is történt a karunkon az elmúlt időszakban – és azt hallottam a rendőr uraktól, hogy két Miss Marple segítette őket a nyomozásban.

Szonja most már lerogyott a kanapéra – nem kerülte el a figyelmét, hogyan néz Koncz nyomozó Ritára, de az sem, hogy új barátnője enyhén elpirul ettől a tekintettől.

- Senkit nem szeretnék sürgetni, meg ilyenekkel jönni, hogy egy dékán ideje drága, utálom az ilyesmit, de… ma még lesz egy Dékáni Kollégium is, szóval kíváncsian várom, hogy is kezdődött az egész? A kéziratlopással? Vagy még korábban?

Koncz főhadnagy kezdte el.

- Kurucz Ábel nincs jó állapotban, kénytelenek leszünk orvosszakértő segítségét is kérni, hogy beszámítható-e… de valamilyen szakdolgozatról is beszélt, hogy ő nem tudta megírni, bejelentő lap meg plágium, ilyeneket mondott. De most azt gondoljuk, nem is plagizált, hanem vette az egészet, de, őszintén szólva, ezt a szakdolgozat-dolgot nem egészen értettük.

- Én sejtem, mi lehet – kiáltott fel Szonja! – A bejelentőlapot nem adta le időben, de az mindegy – jaj, bocsánat, dékán úr, tudom, hogy nem mindegy, viszont Csiky tanár úr mondta nekem, hogy visszadobta a szakdolgozatát, mert plagizált, viszont akkor ezek szerint nem is részeket lopott máshonnan, hanem az egész szakdolgozatot megvette valahonnan, csak selejtes árut kapott, szegény. Már a Délmagyar is pedzegette, hogy vannak pénzért vehető szakdolgozatírók, meg az ő dealereik, azt hittem, ez nem igaz, vagy ha igaz, akkor a bölcsészekre nem, ezek szerint mégis…

- Jó lenne azért erről is valamit kideríteni, hogy tényleg létezik-e egy ilyen hálózat, elég rémületesen hangzik: de azt még mindig nem értem, hogy jön ide a kéziratlopás? Ezekből a xiungnukból vagy kikből akart szakdolgozatot írni Ábel? Vagy az, akit megvett? És eredetiben akarták látni a forrást? Ez elég hihetetlen – ingatta a fejét Sárközy.

- Dehogy, dehogy - szólt közbe Hajdú Ferenc, aki elég ingerült volt már, hogy a kéziratról is Koncz beszélt, pedig ez az ő ügye! - A kéziratra pusztán a pénz miatt volt szüksége, ami meg kellett a szakdolgozat megíratásához. Zilahi-Nagy professzor meglátta benne a lehetőséget, és rávette, hogy lopjon el egy értékes kéziratot, amiből aztán ő sokkal több pénzt remélt, mint amennyit ígért ennek a nyomorult hallgatónak. És Zilahi-Nagy feleségétől azt is megtudtuk, hogy fiatal korában a professzor úr is írt szakdolgozatot pénzért, szóval elég otthonosan mozgott ezen a terepen, sajnos.

- Hátborzongató terv, hogy egy köztiszteletben álló professzorunk, akit én, ráadásul, már gimnazista korom óta ismerek… mondjuk akkor is voltak sötét ügyei, de abban bíztam, hogy kinőtte az ilyesmit. Szép lesz beszédet mondani róla a temetésen, na mindegy, ez már az én bajom. És akkor miért is ölte meg őt a hallgató?

- Én sejtem – vágott közbe Szonja, aki azért, hiába volt csak az egyik a két Miss Marple közül, határozottan főamatőrnyomozónak tekintette magát. – Kezdett a gyanú a kéziratlopások miatt a professzor úrra terelődni, és Ábel pánikba esett, hogy hozzá is elérnek. Szegény, olyan labilis, szerencsétlen fiúnak látszott. Tudom, hogy gyilkos, de annyira sajnáltam, amikor elvezették egy hete… És nyilván valahol láthatta ezt a mogyoróallergiás gyilkolási módot, volt ilyen nemrég egy Miami helyszínelőkben, véletlenül én is láttam.

Nagyot sóhajtottak mindannyian. Rita és Koncz nyomozó egymásra néztek – Szonjának megint feltűnt, mennyire zavarba jöttek ettől mindketten. Sárközy törte meg a csendet.

- Azért kicsit sok most már a bölcsészkari bűntényekből… És a hölgyek hogyan keveredtek bele ebbe a nyomozásba? Ennyi idejük van? Kér esetleg Szonja egy másik adminisztrálandó tanszéket? Vagy Rita még egy takarítandó folyosót?

Ez nagyon fenyegetően hangzott volna, ha a dékán nem mosolygott volna közben végig.

- Mi kértük fel a két egyetemi kollégát, hogy belülről segítsenek nekünk a nyomozásban, ez a szokásos ügymenet az ilyen esetekben – mondta Koncz nyomozó, miközben végig Ritát nézte.

Szonja elámult: hát ezek közt tényleg van valami! Vagy lesz! Biztos azok a kimondhatatlan fajtájú macskák, azok miatt kezdődhetett – de itt már nemcsak a macskákról van szó, kamuzik miattuk a főnyomozó, mi az, hogy felkérték őket? Meg szokásos ügymenet? És ezt a dékán beveszi?

- Jól van, jól van, ha szokásos, hát szokásos, de azért jó lenne, ha egy ideig nem nyomozna itt senki. Esetleg hirdethetne a két hölgy együtt egy krimiíró kurzust, az a karunk profiljába vág, de a szakdolgozatíratás, kéziratlopás, gyilkosság… És akkor ott volt nemrég az a másik ügy is, az erkélyről lezuhanó hallgató, igaz, akkor nem én voltam a dékán, másnak a feje főtt miatta.

- Mi is nagyon reméljük, hogy most nem fogunk találkozni egy darabig – állt fel Hajdú Ferenc, kezét nyújtva a dékánnak. Jelezni akarta Koncz felé, hogy itt ő a főnök, hát a kéziratlopással kezdődött minden! Ezek az életellenesek mindig mindenkit le akarnak nyomni. – Bár nagyon kellemes volt ez a beszélgetés, köszönjük, hogy kíváncsi volt ránk és a munkánkra.

De Koncz egyáltalán nem figyelt Hajdú őrmesterre. A telefonjában keresett valamit, és ahogy mentek kifelé az irodából, már mutatta is a megtalált képet.

- Nézze csak, Rita, ez itt az én cicám, Dáriusz. Használt az az immunerősítő Indiának, amit ajánlottam?

Szonja mosolyogva lépett ki utánuk az ajtón. Na, már tényleg tisztára olyanok leszünk, mint egy Agatha Christie-krimi, megvan a gyilkos, még össze is hívtak minket a végén a nagy tisztázásra – igaz, itt négy nyomozó volt meg egy dékán, nem a gyanúsítottak meg a gyilkos. És még egy szerelmespárunk is lesz a végére.

 Kép forrása: <a href='https://pngtree.com/so/white-page'>white page png from pngtree.com</a>