- Tudja, nekem mindig is gondjaim voltak a megélhetéssel - kezdte Rita. Nem azért, mert munkakerülő vagyok, nem. Szüleim fiatalkoromban meghaltak, feléltem a meghagyott vagyont. Diplomával elhelyezkedni nem tudtam, így mindig alkalmi munkákból éltem. Nem akarok harminchét évesen az utcára kerülni egy buta félreértés miatt – azzal drámaian beletemette az arcát két kezébe, és sírást imitált.

- Hölgyem, kérem, fejezze be. Nem lesz semmi gond, nem fogja elveszíteni az állását. Tulajdonképpen mi a probléma? Mi történt, miért jött a rendőrségre? 

- Hát, tudja – kezdte Rita szipogva – történt ez a kéziratlopás, és mivel nekem mindenhova bejárásom van, ez a munkakörömbe beletartozik, a főnököm engem gyanúsít a bűnténnyel. De kikérem magamnak, hogy ilyet állítsanak rólam! Én tisztességes családban nevelkedtem, soha még egy szem cukrot nem loptam. Most meg azzal fenyegetnek, hogy kirúgnak? Hol itt az igazság?

- Nos, sajnálatos dolog, ami magával történt, de kérem, nekem erre nincs időm. Már elmondtam, nem árulhatok el részletet a nyomozással kapcsolatban.

- Még azt sem, hogy mikor lopták el a kéziratot? – próbálkozott Rita.

- Azt pláne nem, mert akkor abból ki tudná következtetni, hogy aznap kevesen voltak a könyvtárban, és magánakcióba kezdene, ami akadályozná a folyó nyomozást.

- Kevesen a könyvtárban? Az mégis hogy lehet? Én akárhányszor járok arra, mindig tömve van, vizsgaidőszakban meg pláne. Este meg, ugye, nincs nyitva a könyvtár - azon gondolkozott Rita, hogyan tudná szóra bírni a férfit.

- Valóban. Mikor én voltam egyetemista, már akkor is tolongtunk. Emlékszem, vizsgaidőszak meg a szünetek előtt voltak napok, mikor hirtelen megcsappant a létszám. Bevallom, nehezen sikerült rájönnünk a lopás dátumára.

- De maguk olyan ügyesek! A minap a főnöke azt mondta, hogy jól állnak a nyomozással. Azt hiszem, úgy mondta: már van is gyanúsított. Kire gyanakodnak? 

- Bizony, itt nem féleszűek dolgoznak – széles vigyorral húzta ki magát a székben Koncz Zsolt nyomozó – Sajnálom, de tényleg nem árulhatom el.

- Kérem, mondja el, ugye, én nem vagyok a listán? Nem akarom elveszíteni az állásomat, van egy macskám, egy igazi maine coon, akiről gondoskodnom kell! És a főnököm… jaj, ha úgy gondolja, hogy bármi közöm is van ehhez az egészhez, nem fogja meghosszabbítani a szerződésemet, de, ami a legrosszabb, kirúg!

- Tényleg? Van egy maine coonja? Nekem is, Dáriusz! Mennyi idős? Imádom őket, tagja vagyok a Magyar Maine Coon Szövetség vezetőségének.

- Igen, Indiának hívják. Mindig azt gondoltam, ha lesz egy cicám, Micike lesz a neve, de ez olyan méltóságteljes macska, hogy nem lehetett Micikének hívni – kissé értetlenül nézett a nyomozóra, nem tudta hova tenni ezt a hirtelen váltást. – Gyönyörűszép cica, már tíz éves. Éppen ezért, ha megbetegszik, orvoshoz kell vinnem, ami elég drága mulatság, és ha elvesztem az állásomat, nem lesz miből kifizetni. És most is épp olyan, mintha depressziós lenne, és...

- Nyugodjon meg, annyit elárulhatok, hogy maga nincsen a listán, ugyanis maga aznap nem dolgozott a feljegyzések szerint – nézett sokatmondóan Rita szemébe, hogy érti-e a célzást. Nem értette. - Én magam fogok kezeskedni arról, hogy a főnöke ne rúgja ki. Sok bizonyítékunk van, de ez a tavaszi szünet előtti, április 4-i dátum perdöntő mind közül – bingo, végre kinyögte.

- Értem! Nagyon hálás vagyok magának, nem tudja, mennyire – pattant fel a székéből Rita, nem tudta, megölelje-e, vagy csak kezet szorítson a férfival, de inkább az utóbbit választotta.

- Nincs mit! De ez maradjon köztünk, rendben? És adjon a macskájának Béres Minera cseppet, az immunerősítő!

- Feltétlenül. Viszlát! – meg sem várva a választ, sietősen távozott.

Rita mindennél boldogabb volt, hogy sikerült véghez vinnie a küldetést, és megtudta az időpontot. Úgy talált be Koncz Zsoltnál, ahogy álmában sem gondolta volna; egy férfi, akinek egy maine coon miatt meglágyul a szíve?

Koncz nyomozó is boldog volt, igaz, nem felhőtlenül. Tudta, hogy ez már nem az első alkalom volt, hogy fontos részleteket kottyintott el a nyomozással kapcsolatban, de mint mindig, most is úgy gondolta, nemes dolgot tesz. A következményekkel később kell számolnia, persze, csak akkor, ha kiderül. Viszont ő rendőrtisztként az emberek és a haza védelmére esküdött fel, és ebbe beletartoznak a csinos, síró nők, akik aggódnak az anyagi biztonságuk miatt. És persze, a maine coonok. Ők mindenbe beletartoznak.

***

Rita végigsétált a folyosón, lekapcsolva maga után a lámpákat, míg végül az egész Magyar Irodalmi Tanszék sötétségbe és csöndbe borult. Egyedül a villamos hallatszott fel egy pillanatra, ahogy csöngetéssel jelezte elhaladását; lehet, hogy az utolsó volt aznap, hiszen már későre járt. Rita általában nem maradt bent ilyen sokáig, de most valahogy attól nyugodott még, hogy még bejött, miután lebonyolította a rendőrségi kalandot. Hiába volt szabadnapja, valahogy látnia kellett, hogy itt minden változatlan, megvan a könyvcsere-polc, a Radnóti kávézó, a lépcsőház üvegablakai. Nála volt a kabátja, de még nem vette fel, csak a karjára fektette. Macskaszőrös volt, mint minden más ruhája, hiába takarította le magát minden indulás előtt a szösztelenítővel. Még csak éppen hazaszaladt, és beadta egyszer azt a cseppet Indiának, amit a nyomozó ajánlott. Úgy látta, ettől azonnal jobb kedvű lett a cicája, és így Ritát sem zavarta, hogy mindene macskaszőrös.

A lépcső felé tartva az ablak mellé húzódott, két széksor között feltekintett az égre, amit felhők borítottak, így az éjszaka nem volt olyan sötét, mert a város fényei visszatükröződtek, sejtelmes derengéssel vonva be mindent.

Rita nem ment tovább az egyetlen ajtónál, ami alatt egy asztali lámpa gyenge fénye szűrődött ki. A fénycsíkot egy leesett, színes post it árnyéka törte meg. Rita felvette, megnézte: a fogadóórák voltak feltüntetve rajta, Szonja jól ismert, kivehető kézírásával. Visszaragasztotta az ajtóra, óvatosan, hogy ne tudassa jelenlétét, még mielőtt kopogna, de az ajtó megnyikordult, talán még mikor hozzá sem ért.

Kép forrása: <a href='https://pngtree.com/so/white-page'>white page png from pngtree.com</a>