Kreatívek


2022.ápr.02.
Írta: Kreatívek Szólj hozzá!

Kizökkenni az időből - Indextemető, bevezetés

  Harmadszor nekifutni, az már nem könnyű – még akkor sem, ha elsőre is, másodikra is sikerült átugrani a léc fölött. 2021. őszén a Kreatív írás harmadik csapatával vágtunk neki a közös kriminek – azt elhatározták azonnal, hogy vállalják a sorozatírók sorsát, vagyis nem egyszerűen írnak még egy…

Tovább

„Könyvet venni jó.”

A 2021-es Üveggolyó-díj nyertese Szilágyi Zsófia

Nem beszámolni akarok, mi történt. Hiszen láttam ugyan, virtuálisan ott voltam az Írók boltjában, de ezt már megtették a Literások. Nem. Én esszenciát akarok írni. Már, ha van ilyen publicisztikai műfaj. Ha pedig nincs, most már van. Szóval engem ­– is – váratlanul ért. Nem tudom Tanárnőnek – igen,…

Tovább

A szatír esetétől az Orient Express-ig

– interjú Szajbély Mihállyal, az SZTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének professzorával

Múlt hét szerdán a végéhez érkezett az egyetemi krimi. Ahogy felkerült a 13. rész is, kiderült végre a gyilkos személye és az indítékai is. Erről, a megjelenített bölcsészkari helyszínekről és az eddigi bűnügyi olvasmányélményeiről kérdeztük Szajbély Mihályt, az SZTE BTK Kommunikáció-és…

Tovább

"Ahol az elmélet is gyakorlat"

interjú a Kreatív írás specializációról Szilágyi Zsófiával, az SZTE Magyar Irodalmi Tanszék vezetőjével

A távoktatás sűrűjében lassan eljön a szakosodás ideje is a szegedi bölcsészkaron. Ha leendő másodévesként kedvet kaptál a blogunk olvasása közben, hogy részt vegyél egy krimi megírásában, vagy ha csak kíváncsi vagy, miért is éri meg kreatívosnak lenni, itt megtalálod a válaszokat! Elsőként Szilágyi…

Tovább

DEKÓDOLÁS (8. fejezet)

    A buszon még nagy volt a mozgolódás. A legtöbben a névsorolvasás közben nem vették le a kabátjukat, így indulás közben bajlódtak ezzel. A hangulat nyomottsága izzott a levegőben. A pára az ablakon elszigetelte őket a külvilágtól. A különjáratot az egyetem intézte el nekik, hogy mindenki, aki…

Tovább

DEKÓDOLÁS (Kalauz)

Vizuális útmutató A Dekódoláshoz

_A 'Kalauz' fejezetekben vizuálisan megjelenítjük azokat a tárgyakat, helyeket, jeleneteket, amelyeket a szereplőink látnak, érzékelnek. Így talán jobban megelevenedik a történet azon olvasóink számára is, akik nem a Szegedi Tudományegyetem BTK karának tanulói. Lássunk neki!   A 2. fejezet végén…

Tovább

DEKÓDOLÁS

3. fejezet

Egy hónappal később... ...   A Magyar Irodalmi Tanszék második emeleti folyosóján apró léptek sűrű kopogása visszhangzott, de Juhász Gyula másfélszeres életnagyságú, festett gipszből készült fülein kívül más befogadóra nem talált. Alig múlt hét óra, a Nap sugarai még szórtan hatoltak be a vékony…

Tovább

DEKÓDOLÁS

2. fejezet

Rendkívüli! Holtan találtak egy embert az SZTE BTK Egyetem utcai épületének udvarán   Nyolc óra előtt szirénázó rendőrautók jelentek meg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Egyetem utcai épülete előtt. Meg nem erősített információink szerint egy holttestet találtak…

Tovább

Dekódolás

(egyetemi krimi)

  _Bevezetés_    A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán második éve működik a Kreatív írás specializáció. Azóta dolgozunk együtt 12 hallgatóval, írásórákon, előadásokon, különféle szemináriumokon, a kollégáimmal együtt: a kreatív írás órákat Szilasi László tartja. Van…

Tovább
süti beállítások módosítása