Elemér hosszasan elidőzött Szonja irodája előtt, mielőtt kopogott volna. Többször is átolvasott minden kiírást az ajtón, meg mellette, a faliújságon, még az egészen régieket is. Úgy tanulmányozta őket, akár kutatómunkája legfontosabb forrásait, mégsem fogott fel belőlük semmit. Tüzetesen megvizsgálta a falon lévő fakó posztereket is, de ez is csupán pótcselekvés volt. Mindent megtett annak érdekében, hogy akár csak pár pillanattal tovább késleltesse az előtte álló beszélgetést. Aggódott, hogy esetleg elfelejthetett valami létfontosságú információt, ezért újra és újra lejátszotta magában a Máriával folytatott beszélgetést. Nem hiányzott sem neki, sem a kedvesének, hogy esetleg valami olyan ostobaságot mondjon, ami bajba keverhetné mindkettőjüket. Abban sem volt egészen biztos, hogy egyáltalán megbízhat-e az adminisztrátorban, hiszen annak is megvolt az esélye, hogy egy szavát sem hiszi el, sőt őket kezdi el gyanúsítani most már József halála és az eltűnt dokumentumok ügyében is.

Kételyeit félretéve hármat kopogott az ajtón, majd benyitott. Bármennyire is reménykedett benne, hogy Szonja nem tartózkodik az irodájában, csalódnia kellett. Ott ült az íróasztalánál, ahogy mindig is szokott, kezében kávés bögre. Elemér legnagyobb meglepetésére azonban nem volt egyedül. Szonjával szemben az egyetem egyik takarítónője, Rita helyezkedett el a kihelyezett széken. Úgy tűnt, mintha a két nő egy meglehetősen fontos beszélgetés közepén lenne, az ajtó hangjára azonban mindketten elhallgattak. Szonja felkapta a fejét, a férfi láttán mosolyt öltött az arcára.

- Jó reggelt, tanár úr! Segíthetek?

Elemér idegesen nézett körbe a szobában, kerülte az őt figyelő nők tekintetét.

- Reménykedtem benne, hogy válthatnék pár szót magával, Szonja, négyszemközt. Elkísérne esetleg meginni egy kávét?

- Mint látja, éppen most fejeztem be - emelte fel válaszul üres bögréjét az adminisztrátor. - De biztos vagyok benne, hogy bármiről is van szó, azt megbeszélhetjük itt is.

Elemér tekintete Ritára siklott, akinek arcáról tisztán leolvasható volt az egyre növekvő kíváncsiság.

- Igen, igen, azonban egy igencsak… érzékeny dologról lenne szó. Arról az esetről, tudja, ami a minap a kis sétánk közben történt. Nem vagyok benne biztos, hogy a kolléganőre tartozna...

- Jaj, tanár úr, ne kerteljen már! - csattant fel Rita, elhallgattatva a férfit. Tudta, hogy elvileg nem beszélhetne így egy tanárral, még ha kutató is, de nem volt türelme semmilyen kerteléshez. - Én voltam, aki megtalálta az epipent a zsebében, igenis rám tartozik. Üljön csak le gyorsan!

Elemér döbbenten nézett, hát ez a nő is tud mindent? Egy takarítónő, akit hivatalsegédnek neveznek? Lehet, hogy akkor mindennek vége. Lerogyott az egyetlen szabad székre az irodában.

- Ha az epipen miatt jött, hallgatom - könyökölt az asztalára Szonja, állát a kezébe támasztva.

- Nézzék, nem tudom, hogy mit tudnak pontosan - kezdett bele Elemér - de biztosak lehetnek benne, hogy sem én, sem pedig Mária nem tehetünk József haláláról.

- De hiszen a maga zsebében volt az eltűnt gyógyszer, Máriának mégis mi köze lenne az egészhez? - szólt közbe Rita.

- Az ő kabátjában jöttem el dolgozni aznap. Összecseréltük. De higgyenek nekem, semmi köze a balesethez.

A két nő hitetlenkedve nézett össze, de nem szólaltak meg, várták, hogy Elemér folytassa. A férfi egy gondolat erejéig hallgatott, majd belekezdett. Beszámolt a rendőrségi telefonhívásról, alátámasztotta Mária ártatlanságát, és elismételt mindent, ami az előző esti beszélgetés során elhangzott József zavaros múltjáról. Egyszer sem szakították félbe. Miközben beszélt, Szonja elővett egy tollat, valamint egy rózsaszín post it tömböt, és feljegyzett mindent, amit fontosnak ítélt. Miután Elemér befejezte, egy perc csend telepedett az irodára, majd Rita megköszörülte a torkát.

- Ez nekem akkor sem kerek! Mégis, kinek állna szándékában magukra terelni a gyanút? És ez a valaki hogyan tudta a kabát zsebébe rejteni az epipent?

- Ha tudnám, kedves Rita - sóhajtott Elemér - akkor most nem itt ülnék, nem igaz?

A hivatalsegéd szólásra nyitotta a száját, de Szonja egy pillantással elhallgattatta.

- Én hiszek magának. De ha minden igaz, amit mond, sokkal bonyolultabb a helyzet, mint gondoltuk. Eddig fel sem merült bennem, hogy József állhatott a kézirat eltűnése mögött, de mindenképpen utána kell járnunk a dolognak, Rita!

Rita helyeslően bólintott, de még mindig gyanakvó tekintettel figyelte a mellette ülő tanárt. Amúgy sem volt neki szimpatikus soha. Milyen tanár az, aki alig tanít?

- Jó, kitalálunk valamit később. Na de Elemér, mondja, nem tudja esetleg, hogy ki akarhatott Józsefnek ártani? Ki az, akinek hozzáférése volt a kabáthoz?

Elemér sajnálkozva rázta a fejét, nem tudott a kérdésre válaszolni. Kiutat keresve körbetekintett a szobán. Szeme megakadt a falióra számlapján, majd hirtelen felpattant.

- Elnézésüket kérem, hölgyeim, de sajnos elszaladt az idő, késésben vagyok egy konzultációról! Ha bármi kérdésük lenne, keressenek bármikor!

Sietősen elbúcsúzott és kilépett az irodából. Miután bezárult mögötte az ajtó, Rita Szonja felé fordult.

- Méghogy konzultáció! Csak menekülni akart. Nem is csinál semmit soha. Kutató, na persze.

Szonja csak elmosolyodott, majd felállt, és rendezgetni kezdte a teleírt cetliket.

- Te tényleg elhiszed, amit mondott? - folytatta Rita - hiszen semmivel sem tudja bizonyítani.

- Majd mi bizonyítjuk! Mit csinálsz ma délután?

Kép forrása: <a href='https://pngtree.com/so/white-page'>white page png from pngtree.com</a>