Szonja és Rita tanácstalanul ült az irodában. Nem akart összeállni az ügy. Hiába állítottak csapdást Kurucz Ábelnek, a fiú a jelek szerint ártatlan. Normális esetben felmerült volna, hogy egyszerűen kötél idegei vannak és ezért nem bukik le, de a fiún látványosan észrevehetőek voltak a szakdolgozat okozta stressz tünetei. Pedig kézenfekvő volt, hogy ő a tettes.

- Nem értem – sóhajtott fel Szonja. – Annyira kézenfekvő megoldás lett volna.

- Lehet, hogy túlságosan is az – vetette fel Rita tűnődve.

- Úgy érted, valaki Ábelre akarja terelni a gyanút?

- De Elemér volt elsőre gyanús, mert nála találtuk, azaz találtam meg az EpiPent.

- Valahogy mindenki gyanús Zilahi professzor közül. Mindenki egyértelmű tettes lenne. De egyikük se az.

- Ezaz! – Kiáltott fel Rita diadalmasan. Olyan hirtelen ugrott fel a székéből, hogy Szonja összerezzent. – Megvan a megoldás!

- Komolyan?

- Biztos vagyok a dolgomban. Gyere!

Nem sokkal később Szonja és Rita már Mária, Elemér, Ábel, Hajdú Ferenc és Koncz Zsolt társaságában állt a dékán irodájában. A hivatali segéd szabadjára engedte a benne szunnyadó Miss Marplet.

- Sokáig nem értettük, hogy mi történt szegény Zilahi professzorral. Ki ölhette meg? Vagy féltucat embernek volt indítéka, de a nyomozás során mindenkiről kiderült, hogy ártatlan.

- Badarság – szólt közbe Hajdú őrmester. – Valakinek meg kellett ölnie.

- Így van. És az a valaki nem más, mint maga Zilahi-Nagy József – jelentette be Rita drámai hangon.

- Micsoda?! – Hördült fel a hallgatóság, köztük legjobban Mária és Elemér.

- Úgy bizony. A professzor öngyilkos lett.

- De hát akkor, hogy került hozzám az EpiPenje?

- Egyszerűen, Nyíri professzor. József rakta oda. Nem az ő irodája felől érkezett, amikor utoljára láttad, Ábel?

- De igen – erősítette meg a fiú. – Pedig a lépcső a másik irányban lenne. Ahonnan én jöttem.

- És már akkor is nála volt a croissont, igaz? – Kérdezte Rita, mire a fiú ismét bólintott.

- Tehát ha jól értem a professzor elrejtette az EpiPenjét egy másik irodában, majd allergiás reakciót idézett elő saját magánál – foglalta össze Koncz Zsolt.

- Így van. Hasonlóan a Függönyhöz, az utolsó Poirot esethez.

- Zseniális. De mégis miért akart volna meghalni?

- Szonja? – Nézett Rita az adminisztrátorra, de ő visszaadta a szót.

- Te oldottad meg az ügyet. Arasd le a babérokat.

- Ahogy gondolod. Zilahi-Nagy József lopta el a kéziratot. Talán lopatta, de az biztos, hogy nyakig benne volt. Talán megszólalt a lelkiismerete. Vagy csak úgy érezte, hogy szorul a hurok és nem akarta, hogy bűnökkel besározott életművet hagyjon maga után.

Az egybegyűlt társaság percekig csak döbbenten állt, majd Koncz Zsolt tapsolni kezdett, amit végül mindenki követett, utolsóként Hajdú Ferenccel. Rita büszkén, a hála könnyeivel a szemében nézett körbe. Az eddig szótlan Sárközy dékán megszólalt.

- Rita, nagyszerű munkát végeztél. Szörnyű belegondolni, hogy egy régi osztálytársam így végezheti, de legalább pontot tettél az ügy végére.

- Egyedül nem sikerült volna. Sokan segítettek.

- Én minden esetre szeretném kifejezni a hálámat. A múlt héten egy sorsoláson nyertem egy Karib-tengeri luxus hajóutat. Két főre szól a jegy. Szeretném, ha egy választott partnerrel te használnád fel.

Ritának leesett az álla. Még külföldön se volt soha, most meg egy luxus utazás a Karib-tengeren? Félénken nézett Koncz Zsoltra.

- Nyomozó, magának mikor van szabadsága?

- Éppen most – felelte Hajdú őrmester.

- Most? – Kérdezte döbbenten Koncz, majd megköszörülte a torkát. – Akarom mondani, igen. Pont most. Ma vettem ki.

- Értem. És esetleg velem tartana?

- Ezer örömmel. De legyen óvatos!

- Óvatos? Ugyan miért? – Kérdezte Rita.

- Mert ha nyomozók mennek nyaralni, akkor az utazáson mindig megölnek valakit.

Nevetve karoltak egymásba és indultak új kalandok felé.

Kép forrása: <a href='https://pngtree.com/so/white-page'>white page png from pngtree.com</a>