- Igen? Ki az? - nézett fel a számítógépe képernyőjéről Szonja, Rita pedig csak ezután kopogott, megszokásból, tapintatból, de már teljesen értelmetlenül.

- Szia. Csak én vagyok az - surrant be csendesen - Sejtettem, hogy még itt talállak. 

- Igen - sóhajtotta az adminisztrátor. - Otthon sem járna máson az eszem, úgyhogy inkább bent maradtam, átnézni mindent újra, hátha eddig nem vettem észre valamit, de keresztbe áll a szemem, annyit meredtem a képernyőre. Talán jobb lesz, ha végre hazamegyek aludni, mert ennek most már nem sok értelme van - dörzsölte meg a szemeit. - Zozinak is uzsonnát kell csomagolnom holnapra, mert mindig panaszkodik, hogy az apja nem jól keni meg a szendvicset. Állítólag én nem tömöm meg azokat a lyukakat a kenyéren a vajjal. Tudod, ahol olyan nagy buborék volt a kenyértésztában - mosolygott Ritára úgy, mint aki jól mulat, de mégis kimerült. Rita az arcát vizsgálta. Saját maga is hasonlóan érzett, de azért még szó nélkül Szonja mellé húzta a kis széket, talán inkább sámlit, amin a nő a táskáját szokta tartani. A virágmotívummal díszített kiegészítőt a földre tette, ő pedig az íróasztal üresen álló sarkán helyezkedett el. Keresztbe tett felkarjait párnaként használva nyugtatta ott a fejét, miközben ő is a megnyitott Neptun felületét fürkészte.

- A könyvtárban megmondták, hogy kik kérték ki a kéziratot aznap? - nézett fel, miközben nem emelte fel a fejét az asztalról.

- Igen, habár nem szívesen, most, hogy a kéziratlopások ügyében a rendőrség is nyomoz. Aznap csak egyvalaki kérte ki, egy magyar szakos hallgató, nem túl fényesek az eredményei, de talán Zilahi-Nagy volt az egyetlen tanár, akinél nem vett fel órát, amióta ide jár, semmi nem köti hozzá. Ráadásul nyáron diplomázik le, nem szokatlan, hogy ilyenkor a diákok a könyvtárban töltik az idejüket, a könyvek között.

Rita most felült. Megint Szonját nézte, aki az arcát törölgette, aztán az asztalon nézett végig. A legtöbb post iten szép, szabályos írás volt, de néhány, többek között az is, ami előtte volt, és Kurucz Ábel nevét tartalmazta, kapkodva volt megírva, durva betűkkel. Rita tudta, hogy néha előfordul vele is ilyen, ha úgy érzi, hogy sehová sem halad, és ilyenkor nincsen szüksége másra, mint egy kis baráti segítségre.

Maga elé húzta az egeret, és mivel nem értett a felülethez, a neki tetsző gombokra kattintva nézte meg, hátha ő talál valamilyen információt.

- Kurucz Ábel - mormogta félhangosan, hogy szóval tartsa Szonját - Te ismered talán?

- A nevével találkoztam már néha. Igen, azt hiszem, sokszor voltak bajai a határidőkkel. Most, a legutóbb is… talán a szakdolgozata miatt. Akkor még Nyíry is bejött hozzám…

Rita látta, hogy Szonja előredől, eltolva magát az asztaltól, egy fiókhoz löki magát, ahonnan egy 2012 címkéjű dossziét vett elő.

- Itt van! Ez az ő szakdolgozatbejelentő lapja. A témavezetője pedig dr. Nyíry Elemér.

Ránézett Ritára, hogy lássa az ő szemében is a lelkesedést, de a hivatalsegéd csak pislogott rá, mert tudta, hogy rá kellett volna jönnie valamire, de hogy mire?

- Nem igazán… világos - nyögte ki.

- Kurucz Ábel magyar szakon tanul, tehát hallhatott arról mindenféle pletykákat, hogy valaki kéziratokkal kereskedik, ahogy Zilahi-Nagy megromlott házasságáról is tudhatott. Nyírynél írta a szakdolgozatát, amivel, gondolom, most sem halad túl jól… Ráadásul nála kevesen írnak, mivel nem oktatói, hanem kutatói státuszban van, azt a keveset viszont elég komolyan veszi.

Egy kicsit elkomorodott az arca.

- Ha belegondolok, talán mindez nem túl sok, de ő tűnik az egyetlen személynek, aki összekötheti Zilahi-Nagyot és Nyíryt. Máriát kivéve, de nem ő a gyilkos.

- Ez is egy logikus elgondolás lehet - kötögette össze magában a szálakat Rita is. - De ez még nem elég ahhoz, hogy gyilkosnak kiáltsuk ki.

- Nem. Persze, hogy nem.

- De valami nekem is azt súgja, hogy érdemes elindulnunk ezen a nyomon. És a gyomortáji megérzés. A gyomrom eddig nem sokszor tévedett.

- Akkor most indulhatunk haza?

Mindketten felvették a kabátjukat, Szonja a telefonja tokjára ragasztotta a post itet, amin úgy érezte, hogy az a nyom áll, ami végre elvezetheti őket a megoldáshoz: Kurucz Ábel.

Rita lekapcsolta a villanyt az asztalon, már csak a plafont világította meg az utcai lámpák felvetülő fénye.

- Valahogy egyszerre várom is meg nem is, hogy most már tényleg tavasz legyen, ne csak a naptárban - tekerte be Rita egy sállal a nyakát.

- Miért nem várod?

- Mert akkor már nem kell kabátot hordani, és annyira hiányozni fog a nagy zsebe.