Nem beszámolni akarok, mi történt. Hiszen láttam ugyan, virtuálisan ott voltam az Írók boltjában, de ezt már megtették a Literások. Nem. Én esszenciát akarok írni. Már, ha van ilyen publicisztikai műfaj. Ha pedig nincs, most már van. Szóval engem ­– is – váratlanul ért. Nem tudom Tanárnőnek – igen, így nagybetűvel, mint Nemecsek – mennyire volt váratlan, de nekem iszonyatosan. Tegnap még szemtől szemben ültem a „falus” óráján, amit – többek közt – Móriczról és Kosztolányiról tartott. Utána meg majdnem „beültem” a TIK melletti „füvönülős” szeánsznak kinéző órájára, miközben loholtam kivenni egy könyvet. Megfigyeltem – bár lehet inkább a pillanat figyelt meg engem – amint a körötte ülő hallgatók, nem csak hallgatták, hanem figyelték is. Egy egyetemi hallgató mindig hallgat, de ritkán figyel. (Kivált ebéd táján.) De Tanárnő – még mindig nagybetűvel – képes megteremteni azt a légkört, amiben még a legérdektelenebb – esetenként másnapos – bölcsészt is lángoló érdeklődés fogja el – teszem azt – Kosztolányival kapcsolatban. (Hogy kicsit hazabeszéljek.) Hirtelen, Krisztus ugrott be. Valahogy mindig így képzeltem ülni a megtérítendőket a lába körül. A tanárok általában egy szinten vannak a hallgatókkal. Mármint fizikailag. Egy magasságban. Kivétel az Auditórium Maximum, ahol a hallgatóság magasabban van. Csak egészen ritka alkalmakkor érződik ez a biblikus szentség-érzés, hogy „Most valami nagy történik. Most valami fontosat kapunk.” Ez a páston ülős óra is ilyennek tűnt. Legalábbis így éreztem. De nem ültem le, nem mertem, nem éreztem, hogy nekem „bejárásom van” oda.

Pedig kevés emberrel beszélek annyit, mint Tanárnővel. És – paradox módon – ez a karanténban erősödött fel. A kreatív írás szakirány kezdete véletlenül – részint sajnálatosan, részint örömtelin – a második karantén idejére esett. Ő Újpesten ült, piros, ikeás fotelében, mi meg...szóval ott, ahol ért minket az óra: kávézóban, kollégiumban, könyvtárban később leginkább otthon. Hála neki és a szerencsémnek elkezdhettem közösen dolgozni vele a blogon, a szerkesztőségben és a kiadóban. Mármint nem fizikailag, mert hát karantén volt. (Ez az árnyék-világ meglehetősen nehézzé teszi a fogalmazást.) De a munka gördülékenyen ment, és sikerek is aratódtak. Nem akartam nagyon személyesre venni a hangot, de hát mit tegyek? Híven tükrözi ez a kapcsolatomat Tanárnővel. Azt hiszem ez így őszinte.

Ma, 2021. szeptember 10-én az Írók boltjában Prof. Dr. Szilágyi Zsófia a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának egyetemi tanára, a Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet Magyar Irodalmi Tanszékének vezetője, a Kar dékánhelyettese és – nem utolsó sorban – a Kreatívek blog főszerkesztője átvehette az – általa oly nagyra becsült és oly nagyon áhított – Üveggolyó-díjat. Szeretettel gratulálunk mi, a Kreatívek blog szerkesztői, tanítványai, kollegái és – úgy érzem – barátai Önnek, kedves Tanárnő. (Továbbra is nagybetűvel, saecula saeculorum.)

Csabay-Tóth Bálint

Fotók: Oláh Gergely Máté, www.litera.hu