Rendkívüli! Holtan találtak egy embert az SZTE BTK Egyetem utcai épületének udvarán

  Nyolc óra előtt szirénázó rendőrautók jelentek meg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Egyetem utcai épülete előtt. Meg nem erősített információink szerint egy holttestet találtak az egyik belső udvaron. A helyszínelés idejére az egész utcát lezárták, a mai napon biztosan elmarad a tanítás.

Ez a hír folyamatosan frissül. Kérjük, térjen vissza további részletekért (legutóbb frissítve: 2 napja).

*

-     Jézusom – suttogta Szonja. – Ez csak nem a…?

-     De. Ez szerintem a Horváth Laci. Nézd meg a sapkáját, csak ő hord ilyet.

Szonja falfehéren Bélához fordult.

-     Te voltál már lent?

-     Nem még… most láttam meg az egészet az ablakból.

-     Akkor lejönnél velem? Hogy megtudjuk, mi történt pontosan… és megvigasztalni azt a szegény lányt – bökött Rita a fejével a bölcsészkar belső udvarára.

  A helyet, ahol általában a cigarettázó diákok és tanárok, illetve a kávézó vendégei üldögéltek teljes békében, most ellepték a rendőrök és a helyszínelők. Az egyik közülük éppen a még arccal lefelé forduló, de már körberajzolt holttestet vizsgálta, amikor a Magyar Tanszék két dolgozója megjelent a helyszínen. A holttesttől kicsit távolabb, a földön ülve, hisztérikusan zokogó lány ekkor emelte fel a fejét először. A hóesés éppen elállt.

-     Szonja – nyöszörögte erőtlenül, a tanszéki adminisztrátor felé nézve. – Kérlek, mondd meg nekik! Mondd meg, hogy ő nem… ő sosem ölte volna… meg magát… Mondd meg nekik… – fulladt el végleg a lány hangja az újabb feltörő zokogásrohamban.

Szonja odament hozzá.

-     Annyira sajnálom, Évi – ölelte át. Ettől a lány még jobban elkezdett sírni.

-     De hát mi történhetett? – nézett először egy civil ruhás férfira, aztán az egyenruhás rendőrökre tanácstalanul.

-     Ma reggel találtak egy holttestet – állt fel egy idősebb, cserzett arcú férfi a holttest mellől. – A kishölgy segítségével azonosítottuk a fiatalembert. Bár az arca némileg roncsolódott a feltehetően kétemeletnyi zuhanástól, mégis úgy néz ki, ő Horváth László Koppány egyetemi hallgató. Azt valószínűsítjük, hogy a haláleset már jóval korábban, akár napokkal hamarabb bekövetkezett, de a hideg miatt egyelőre nehezen tudjuk megállapítani, hogy mikor.

-     És mikor találták meg? – kérdezte Szonja.

-     Hat után kicsivel - válaszolta Évi szipogva. – A portás akkor ment ki havat söpörni. Tőle tudtam meg én is, mi történt, amikor beértem, lett volna még egy uv-nk, és nem találtam Lacit sehol.

-     Reggel hatkor? – kerekedett el Szonja szeme. – Ez nagyon furcsa… hiszen az épület is csak akkor nyit. Ezek szerint Laci hajnalban besurrant volna valamiért? De ilyen korán?

-    Ezt mi is különösnek találtuk – érkezett meg melléjük az egyik helyszínelő is. - De volt már rá példa a világtörténelemben, hogy valaki nem akarta, hogy megmentsék.

- Arra céloz, hogy öngyilkos lett? - nézett Évi barátságtalanul a helyszínelőre. Mielőtt az megszólalhatott volna, Szonja is hozzátette:

- Ezt nekem is nehéz elhinnem. Hiszen itt volt neki a barátnője – nézett a mellette szipogó lányra –, mindjárt meglett volna a diplomája…

-    Egyelőre nem zártuk ki az idegenkezűséget sem – sóhajtott a helyszínelő, miután végre szóhoz jutott és befejezte a holttest fotózását. – De lehet, hogy a kishölgy beszámolójából más derül majd ki.

A síró lány elhúzódott Szonjától, és megtörölte a szemét, amikor odalépett hozzájuk egy kék egyenruhás rendőr.

-     Jó napot, hölgyeim. Kovács Péter nyomozó vagyok, a helyszínelés kirendelt vezetője. Feltehetnék Önöknek néhány kérdést?

-     Hogyne – bólintott Szonja és Évi egyszerre.

-     Köszönöm. Megtudhatnám a nevüket, és azt, honnan is ismerik az elhunytat?

-    Ő Pető Éva, végzős amerikanisztika szakos hallgató, én pedig Szépvölgyi Szonja vagyok, a Magyar Irodalmi Tanszék adminisztrátora. Évi a fiú barátnője volt, én meg a magyar szakról ismertem Lacit. Mindketten kreatív írás specializációra járnak, illetve jártak, az is hozzám, illetve a mi tanszékünkhöz tartozik… Jaj, ez olyan borzasztó – beszélt Szonja kettőjük helyett is.

-     Rendben. Tudnak esetleg arról, az elhunytnak voltak-e ellenségei? Vagy rossz viszonya valakivel?

-     Lacinak? – húzta el a száját Szonja hitetlenül. – Nem, nem hiszem. Nagyon kedves fiú volt, rengeteget segített a tanszéki programoknál is mint kreatívos, bár a tárgyfelvétellel sok baja volt, de ez a rendőrséget nyilván nem érdekli... Szerintem a legtöbben kedveltük.

-     Azért nem mindenki. – Évi a rámeredő két szempár kereszttüzében elvörösödött, de folytatta.

-     Tudják, azzal a tanárnőjével, akihez szombat délelőtt be kellett jönnie felelni, sok volt a konfliktusa. Laci éjszakákat virrasztott át a vizsgája miatt, hogy most már sikerüljön végre, harmadszor próbálta meg. Közben viszont rengeteget dolgozott a munkahelyén is, ugye, a szűkös egyetemista megélhetés… Nagyon ideges volt mostanában, sokszor aludni sem tudott rendesen. Szombat délelőtt írt egy sms-t, hogy megbukott, és inkább hazautazik Csongrádra, gondolkodnia kell, ne is keressem. Kicsit megijedtem, de nem gondoltam, hogy azért nem vette fel utána a telefont, meg nem válaszolt az üzeneteimre, mert…

-     Mikor beszéltetek utoljára? – kérdezte Szonja.

-     Péntek este, olyan tíz körül.

-     Az elég sok idő… ̶  tűnődött a tanszéki adminisztrátor.

-     Tudja valamelyikük, hogy hívják a tanárnőjét, akinél vizsgázott?

-     Érdy Ibolya… azt hiszem, róla beszélt annyit – gondolkodott el Évi.

-     Miért emlegetnek engem? – hangzott fel mögülük hirtelen egy ércesebb, idősebb női hang. A kis társaság megfordult, és a hang tulajdonosára nézett: egy elegáns kosztümös, sovány nőre, akinek a magassarkú csizmája feléjük kopogott. – Mi folyik itt?

-     Egy rendőrségi helyszínelés, asszonyom – lépett hozzá a nyomozó. – Ön tehát Érdy Ibolya?

-     Igen. De még mindig nem tudom, miért kérdezi.

-     Ön látta utoljára itt az egyetemen az elhunyt Horváth László Koppány egyetemi hallgatót? – mutatott a nyomozó a háta mögötti, már letakart holttestre.

A tanárnő elborzadva meredt a hullazsákra.

- Akkor ezért volt olyan feldúlt a portás… - motyogta sápadtan. Aztán újra a nyomozóra nézett, riadtan. – Jézusom… ki tehette ezt?

- Egyelőre semmit sem tudunk, hölgyem. És egy szóval sem mondtam, hogy felmerült volna az idegenkezűség gyanúja. Ha megengedné, önnek is feltennék néhány kérdést.

A tanárnő arca kiismerhetetlen maszkba merevedett. Csak a szája szeglete rándult meg kissé.

- Állok elébe, amennyiben elkerülhetetlen. De csak az idejét pazarolja, nyomozó - mondta fensőbbségesen, ahogy odébb sétált a rendőrtiszttel.

Szonja és Évi nézték egy ideig a távolodókat, aztán Szonja a remegő lányhoz fordult.

- Haza tudsz menni egyedül, Évi? Vagy jönnek érted?

- Jönnek – mondta a lány halkan, és összébb húzta magán a kabátját. - A szüleim, kocsival. Egy óra múlva itt lesznek. De… addig velem maradnál?

- Hát persze. Gyere, melegedjünk meg az irodában – karolt a lányba Szonja, és elindultak a régi, a ráragasztott cetli szerint csak indokolt esetben használható lift felé. Szonja úgy döntött, ez most az.

*

Update #2: Nyilatkozott a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

A szegedi bölcsészkar sajtónyilatkozata alapján a rejtélyes körülmények között elhunyt fiatalt saját halottjuknak tekintik. A Kar, a Rektori Hivatallal közösen, magára vállalta a temetés összes költségét. Értesüléseink szerint az áldozat H. László, csongrádi illetőségű egyetemista volt. A nyomozást vezető Kovács Péter a rendőrség részéről hírzárlatot rendelt el.

Update #1: Kiszivárgott – 20 éves volt az áldozat

A bölcsészkar udvarán talált holttest egy húszéves, magyar szakos egyetemi hallgató földi maradványa. Belső informátorunk elmondása szerint előfordulhat, hogy már péntek este meghalt a fiú. Mivel nagy mennyiségű hó esett és a hőmérséklet nem emelkedett fagypont fölé, nem tudták pontosan megállapítani a halál beálltának idejét. A rendőrség még nem közölte hivatalos álláspontját az ügyben.

Folytatjuk...