Idén áprilisban jelent meg Hollós Valentin Mocorgó falak című novellás kötete. A szerző a szegedi magyar irodalmi tanszék oktatója, a novellái is az egyetemen játszódnak. A szövegeiben nem csak a tér fordul ki magából, hanem időnként a szereplők is.

1. D.: A mai nap épp illik a kötetedhez, idejövet sikerült eltévednem a folyósókon, vagyis nem véletlenül Mocorgó falak az első köteted címe. Honnan jött az ötlet, hogy az egyetemünkön játszódjanak ezek a történetek? Ha jól tudom, korábban hallgatója is voltál a tanszéknek.

Még 2011-ben kezdtem itt az alapszakot, magyaron és azóta még mindig itt vagyok, csak közben már nem órákat hallgatok, hanem én tartom őket. Nem szoktam számolgatni, hányszor mentem már végig a folyósón és a lépcsőkön, csak elmondhatom, hogy nekem is van szerepem a koptatásban. Vagyis lényegében a rutin adta az ötletet a kötethez, volt időm észre venni a furcsaságokat vagy épp kitalálni őket. Ehhez az kellett, hogy másképp gondolkodjak, hogy tiszteljem a jelentéktelen részleteket. A másik pedig, hogy akárkivel csak beszélek, mindenki azt hajtogatja, hogy hát ez az épület mennyire olyan, mint a Roxfort, szerintem ez azért van, mert az emberek szeretnének a Roxfortba járni, csak elfelejtik, hogy ez az épület sose lesz az, még csak hozzá hasonló sem, mert itt valami sokkal félelmetesebb lappang, nem egy óriáskígyó vagy az orrnélküli gonosz mágus, hanem pont az, amiről nem tudjuk, hogy mi és épp ezért észre sem vesszük. De a viccet félre téve az emberek sosem tudják, melyik emeleten vannak, annak ellenére, hogy kint van a tábla a falon.

1. D.: Ahogy észrevettem nemcsak maga az épület nyújtott inspirációt, egyes szereplők erősen emlékeztetnek valódi személyekre. Mesélnél egy kicsit a hátterükről.

A személyes kedvencem Helma, akit a tanszék előző adminisztrátoráról, Szépvölgyi Szonjáról mintáztam, sokat hallottam a nyomozásairól, ő amolyan egyetemi legenda. Ritát kérdezgettem folyton, a hivatalsegédünket, ez egy vicces történet, szegény azt hitte, akarok valamit Szonjától, aztán megmutattam neki az egyik kéziratomat, mire meghívott hármunkat egy kávéra, természetesen a Radnótiba a nosztalgia kedvéért. Rita volt az első, aki olvasta ezeket a novellákat, még az eredeti nyers változatokat.

Soma pedig, a barátom, mármint Pendrőczy Kornél tanár úr. Sajnos kicsit meg is sértődött a Múzsaablak böhöm testes jelenetén, azt mondta, eltúloztam a dolgot, és ebben igazat adok, mert ez volt a lényeg. Szerencsére a saját készítésű tojáslikőröm hamar megértette vele, hogy Soma nem egyenlő Kornéllal, vagy nem tudom, talán mégis. Végül is mindegy, mert már benne van a kötetben.

Végül ott van még az egyesszám elsőszemélyű narrátor, akinek ki tudja, mi a neve és akit nem meglepő módon magamról mintáztam, de az maradjon titok, hol és milyen mértékben éltem a fikció eszközével.

1. Zs.: És Dália? Lídiát ismerve, hogy egyezhetett ebbe bele?

Úgy, hogy néhol beleszellemíróskodott. Az előbb amikor azt mondtam, Ritának mutattam meg először a novelláimat, csak egy kicsit hazudtam, mert a Fekete monoton készült el leghamarabb, így nyilván azt Lídia olvashatta elsőként. Tetszett neki, meg is mondta, hogy ő sem írta volna meg jobban, de azért helyenként beleírogatott, mondván, ha már róla szól, legyen hozzá neki is valami köze. Például ő találta ki, hogy a sötétség legyen prémes és még engem is belecsempészett.

1. Zs.: Az inspirációknál maradva, az egyetemi gyilkosságok is hatottak a novelláidra, főleg a Kékpirosnál éreztem ezt nagyon. Olvashatók-e ezek a novellák traumairodalomként is?

A Kékpiros legelső változatát közvetlenül az eset után írtam, december másodikán vagyis, hát, inkább harmadikán, ezt onnan tudom, mert eredetileg azzal a mondattal indult, hogy „már napok óta másodika van, mármint az egész hetem egy hosszú másodikának tűnt”, nagyon sokszor leírtam ezt a mondatot, mire rájöttem, hogy ez a novella nem így kezdődik. Akkor még Mocorgó falak volt a novella címe is. Szerintem a kötetben szereplő történeteket nemigen lehetne traumairodalomnak nevezni, ahhoz mindent eltorzít a fikció, a természetfeletti beléptetése pedig általánosít, de a Kékpiros eredeti verzióját mindenképp, már amit meg lehetett menteni belőle, Casper, a kutyám megtalálta nekem, szerencsére szeretek kirakózni.

1. D.: Említetted, hogy a Kékpirost pontosabban a Mocorgó falakat decemberben kezdted megírni, hogyan alakult ki, hogy ebből kötet lesz, ha jól sejtem ez az első nem tudományos publikációd.

Írni már korábban is írtam dolgokat, még kamaszként verseket, jellemzően Poe-utánzatokat, ezeket csak apukának mutattam meg, nem tudom, miért pont neki, sose szerette, ha irodalomra pazarlom az eszemet, de azért mind a mai napig az asztalfiókban dugdossa az írásaimat. Valamiért mostanában vált fontossá, hogy szélesebb közönség elé tárjam őket. Először regényt akartam, mert ugye azzal lehet rendesen belépni az irodalomba, végül csak kisregény lett, ehhez még kellettek novellák, hogy jól mutasson könyvformában. Eredetileg csak egyetemen játszódó történeteket szerettem volna, közben észre vettem, hogy mindegyik novellában megjelenik, az az érzés, amit bizonytalanságnak hívunk. Mindenesetre így került a kötetbe a Fenyőillat.

1. D.: A Fenyőillat nemcsak a helyszínét tekintve jelent kizökkenést a kötetben, sokkal inkább tűnik életrajzinak, mint a többi novella.

A Fenyőillat tényleg egy gyerekkori emléken alapszik, vagyis igazából még akkor, a harmadikos osztálykiránduláskor megszületett valamilyen formában. Az utóbbi időben gyakran eszembe jutott valamiért, főleg, mikor a Petőfi épületben mászkáltam, úgyhogy úgy döntöttem leporolom egy kicsit. Újraírtam természetesen. Szerkesztéskor felmerült bennem, hogy mégsem teszem bele, mert hol nagyon erősnek láttam, hol pedig unalmasnak és rossznak, de szerencsére Veres-Szabó Anita, a szerkesztőm meggyőzött, hogy jó helye lesz a kötetemben. Egyébként a régi címe valamiért Arc-Poe-tika volt, nem hinném, hogy tudtam is, mit jelent, nekem csak az volt a lényeg, hogy Poe neve benne legyen.

1. Zs.: Utolsó kérdésem pedig, hogy mik a terveid, dolgozol-e valamin?

Szerintem egyelőre maradok a rövid prózánál, úgyis van még néhány ötletem. Ezek sokkal sötétebbek, mint a Mocorgó falak novellái, inkább olyan gótikusak és erősebb bennük a krimis vonal, lesz morbid humor is.

Abony Zselyke – Brezovszky Dávid

Hamarosan mutatunk is egy kis ízelítőt, néhány novellát Hollós Valentin első kötetéből.