Vámos Bertalan emlékei

2024. február 29., csütörtök

Ősz Idősotthon, udvar

Február végéhez képest meglepően meleg volt az idő. Rita reggel munkába menet még feltette a sapkát, most viszont a táskájába gyűrte, és a kabátját is kicipzározta. Magát legyezgetve pillantott a mellette ülő Ferire és a kerekesszékben helyet foglaló Berci bácsira. Nehéz volt pozitívnak és életvidámnak maradnia két ilyen búskomor fickó társaságában, de ha már elrángatta Ferit, meg kellett próbálnia a legjobbat kihozni a helyzetből. A BTK portása az utóbbi időben rendszerint félretájékoztatta a kérdezősködő diákokat, szellemként üldögélt a fülkéjében, többször megtörtént, hogy csak bámult maga elé, és meg sem hallotta, ha szóltak hozzá. Minderre csak rátett még egy lapáttal Tóni ügyének hétfői tárgyalása. Rita örömmel fogadta a hírt, hogy Feri testvére mindenben együttműködik a rendőrséggel, ez pedig enyhítő körülménynek számít, még ha egyelőre nem is született jogerős ítélet. Feri azonban mindenben rémeket látott, ami már az életvitelére és a munkájára is rányomta a bélyegét, ezért rövid időre szabadságot vett ki. Ferihez hasonlóan Berci bácsi is egyre inkább magába fordult, Ágota szerint megértette, hogy Ilona meghalt, és nem fog eljönni hozzá, ez pedig a disszidálás utáni traumák újraélését indította el benne. Habár Zsolt többször is mondta Ritának, hogy nem az ő feladata a két férfi lelki életének rendberakása, ő egyszerűen nem tudott megálljt parancsolni magának, muszáj volt tennie valamit. Így jobb megoldás híján megszervezett egy közös találkozót.

– Mondja, Berci bácsi, melyik a kedvenc évszaka? – tett fel egy újabb esetlen kérdést, csak hogy megtörje a keserű csöndet. – Szereti a tavaszt? Amikor már nincs olyan nagyon hideg.

– Tavasz – suttogta az öregember maga elé.

– Én is nagyon szeretem. Te is, Feri, ugye?

– Hm? – mordult fel a portás, mintha éber alvásból riasztották volna fel.

– Berci bácsi, úgy hallottam, sokat kirándultak ilyenkor Ilonával és Bercikével. Fel tud idézni egy ilyen eseményt? Valami vidámat, mókásat?

Csönd. Rossz ötlet volt az egész – tűrte a haját a füle mögé Rita. Hiába erőlködöm, nem vagyok pszichológus, nem értek hozzá, hogyan kell jobb kedvre deríteni az embereket. Lehet, hogy csak tovább rontok a helyzeten, ahogy a naplóolvasás is tette, pedig Ágota szerint olyan jól indult…

– Ilona… pitét süt – szólalt meg kis idő múlva Berci bácsi, miközben a mellettük lévő tisztáson virágzó százszorszépeket nézte. – Süt… meggyeset. Egy parkba mentünk. Ilyen virágok – intett a növények felé. – Ilona, Bercike, én. Játszottunk labdázás.

– Ez nagyon jól hangzik – mosolygott Rita. – Biztos nagyon boldogok voltak, igaz?

– Boldogok.

– Gondoljon erre! Hogy mennyi szép évet töltöttek együtt. Higgye el nekem, ez a fontos, és nem az, hogy néha voltak problémák is.

– Ilona, Bercike… látni akarom.

A távolból harangszó hallatszott, misére hívta az embereket. A fejük fölött egy galambpár suhant el.

– Ó, Berci bácsi – guggolt oda a kerekesszék elé Rita, és simogatni kezdte a bácsi ráncos, öreg kezét. – Ilona és Bercike igazán azt akarják, hogy boldog legyen. Ha eljön az idő, újra találkoznak majd, és soha többé nem kell elválniuk, de addig is itt a helye köztünk. Nézze csak – tápászkodott fel, hogy a virágokhoz szökkenjen és letépjen néhány szálat –, ez a magáé. Tessék, Feri, neked is – nézett a portásra, aki kelletlenül elvette a százszorszépeket. – Ne vágj már ilyen fancsali képet, látod, milyen szép virágok.

– Azok, azok… csak ez most engem nem nagyon érdekel, Ritácska – mormogta.

– Eleget napoztatok? – csendült fel a feléjük közeledő Ágota hangja, épp jókor, mert Ritának fogalma sem volt, hogy mit mondhatna még. – Berci bácsinak jobb lesz most már bemenni.

Miután az öregurat eltolták, Ritának és Ferinek nem sok keresnivalója maradt az idősotthon kertjében, szedelőzködni kezdtek hát, hogy egy rövid séta után ki-ki menjen a maga dolgára. Rita elborzadt a gondolattól, hogy egyedül kell hagynia a depresszió határán egyensúlyozó barátját, akár csak annyi időre is, amíg az hazaér a családjához.

– Szólj, Feri, ha segíthetek valamiben – mondta halkan. – Sajnálom, hogy nem úgy jött össze ez a találkozó, mint szerettük volna.

– Ugyan már, Berci bácsi nagyon aranyos volt, csak én nem vagyok alkalmas a kommunikációra. És különben sem tudtam volna mire felhasználni ezt a plusz egy napot az évben.

– Biztos van otthon valami jó kis könyved, amit olvashatsz. Vagy nézzetek meg este egy filmet.

– Hjaj – sóhajtott Feri az ujjait morzsolgatva. – Még nem találtam meg azt a darabot a régi krimijeimből, ami vissza tudná hozni az olvasási kedvem.

Épp a kijárathoz értek, amikor Rita megtorpant.

– Várj egy percet – mondta. – Valamit meg kell kérdeznem Ágotától, de mindjárt itt vagyok.

Vissza-visszapillantott a magába roskadó férfira, de közben gyorsan szedte a lábát, mert hirtelen támadt egy ötlete. Bizonyára tényleg van olyan Feri régi könyvei közt, ami szép emlékeket ébresztene fel benne, és így vissza tudná csalogatni az élet derűs oldalára. Ha pedig így van, akkor Berci bácsi emlékei közt is kell lennie olyannak, ami elmossa a rossz érzéseit, és megnyugvással tölti el. Csak meg kell találni.

Meg is osztotta a tervét Ágotával, aki bár homlokráncolva, de mégis belement, hogy odaadja neki Vámos Bertalan naplóját, a lelkére kötve, hogy erről nem beszél senkinek. Rita a mellkasához szorította a bőrkötésű füzetet: tudta, hogy egy életet tart a kezében. Nem szeretett volna belekontárkodni Berci bácsi emlékeibe, és esetleg olyasmit megtudni, ami nem rá tartozik. Na, jó, azért furdalta az oldalát a kíváncsiság minden titkos részlet iránt… De a bácsi múltja nem lehet pletyka tárgya! – szögezte le magának. Tisztelettel fogja olvasni a bejegyzéseket, és csak arra használja fel őket, hogy megtalálja köztük azt, amelyik vissza tudja hozni a bácsi életörömét. Merthogy kell lennie ilyennek – bizonygatta. Lehet, hogy Bertalan Alzheimeres és már kilencven éves is elmúlt, de megérdemli, hogy békét lelve fejezze be földi pályafutását. Hogy valahol a felhők fölött és a szivárványok mögött újra megláthassa drága Ilonáját és Bercikéjét. Ahogy egyszer majd ő is találkozni fog a szüleivel és a kicsi gyermekével, aki sosem tudott megszületni…

Az orrát törölgetve lépett ki az idősotthonból. Már majdnem felsikoltott, mert Feri eltűnt, és persze egyből a legrosszabbra gondolt, mikor megpillantotta a portást néhány házzal odébb, amint térdelve simogat egy fehér cicát.