2022. április 27-28., szerda-csütörtök

Balla Izabella

6:30

Mielőtt teljesen felébredek, kómásan ránézek az órára. Reggel fél hét, basszus. Hétre beszéltem meg a találkozót Eszterrel. Hosszú barátságunk alatt már számtalanszor végignéztem, ahogy összevész valakivel, aki elkésett. Engem is utolér ilyenkor a haragja, nem jelent védelmet, hogy ovis korunk óta a legjobb barátok vagyunk. Máskor ezt könnyebben elviseltem, de most, hogy Érdy meghalt, és mindenki gyanakszik titkon a másikra, nem vagyok biztos abban, hogy megfelelően tudnék kezelni egy hiszticunamit. 

7:00

Épp időben. Mióta Eszter félállásban a sarkon lévő trafikban dolgozik, gyakran összefutunk így reggelente. Biztosan hallott a gyilkosságról.

7:18

Nem, Eszter még nem hallott semmit a gyilkosságról. De jó. A suliban folyton ez a téma, mindenki sutyorog, nem akarok még a barátaimmal is erről beszélni. Viszont amikor Eszti elmondta, hogy nagyon bejön neki egy fickó, akivel már beszéltek is párszor, nem tudtam, sírjak-e, vagy nevessek. Ősz hajú, sebhelyes arcú, harminc év körüli férfi, aki néha kicsit furcsán magába fordul; ez nem lehet más, csak Hollós. Szeretném azt hinni, hogy Eszter csak viccel, bár, ha végiggondolom, teljesen biztos, hogy nem. Nem tudom, ez hogy lehetséges, de mindig megtalálja a Harry Potter szereplőinek magyar megtestesítőit, és mindig beléjük is szeret.

Épp ebben a pillanatban a Petőfi épület folyosóján ülök, írom a naplóm. Nézve azt, hogy mennyire pontosan feltüntetem az időpontokat, eszembe jut az édesanyám. Könyvelő. Régen idegesített a túlzott pontossága, de egyre inkább rájövök, hogy eltanultam tőle ezt a szokást. Azt hittem, egyedül fogok itt ülni még legalább harminc percig, de a lépcső felé fordítva a fejem meglátom a felém tartó Hajnit.

7:34

Hajni kiment a mosdóba, így tudok írni kicsit tovább. Hihetetlen, hogy mennyi információt  megszerzett Ritától. A bársonyfüggöny, a gyilkos fegyver, a vágások; minden arra utal, hogy a gyilkos Lídia novellája alapján gyilkolt.

7:57

Már szinte mindenki ideért. Mindig csodálom, hogy Zselyke milyen szép pulóvereket tud kötni, és Alex milyen szívesen viseli őket. Csak úgy ragyog Zselyke ruháiban.

Egyszerűen nem tudok leakadni arról, hogy Eszti új kiszemeltje: Hollós.

Erre jön valaki, de nem a tanár úr. Egy rendőr az. Felszólította Lídiát, hogy menjen be vele a rendőrkapitányságra. Nagyon gyanakvó az arckifejezése, mintha már előre inna a medve bőrére, és megingathatatlanul biztos lenne abban, hogy most elkapta a gyilkost. Hiába vannak már a lépcsőfordulónál, mi némán ülünk. Csak csend van és rémület. Aggodalom, Gyanúsítgatás.

15:50

A reggeli kapkodás miatt nem töltöttem fel a telefont, az első óra után le is merült. Nagy kár, pedig ma különösen érdekes lett volna, ha tudom folyamatosan írni a naplóm.

Miután bevitték Lídiát kihallgatásra, a csoport nagy része úgy beszélt róla, mint a rendőr, aki bevitte. Most komolyan, miért kell egyből elkönyvelni, hogy valaki gyilkos? Azért, mert beviszik egy kihallgatásra? Valószínű, hogy mindannyiunkra ugyanez vár, hiszen senki sem kedvelte a tanárnőt, tehát egész indítékhalmazunk volt. A novella miatt, persze, mindenki Lídiára gyanakszik. De, basszus, egy írásmű még nem bizonyíték. Nem beszélve arról, hogy ki lenne olyan hülye, hogy egy majdnem húsz főnek megmutatott novella alapján végez valakivel? Vagy fordítva: ha gyilkosságot tervezel, nem írod meg egy történetben, és pláne nem olvasod fel emberek előtt. Teljesen logikátlan. Mégis, melyik gyilkos terelné magára a gyanút? És miért nem gondol erre senki? Miért hiszi azt magáról mindenki, hogy bármiről is tudja az igazat, egyetlen információ alapján? Egyáltalán miért hiszik azt, hogy bármennyi információ alapján tudják, mi az igazság?

Végtelenül kiábrándító. Én személy szerint nem gondoltam, hogy ilyen szintű ítélkezés felnőtt emberek között is megtörténhet. Mint általános iskolás koromban. Az akkori legjobb barátnőmnek, Blankának volt egy rózsaszín, virágmintás Puma táskája. Én az akkor tizenkét éves fejemmel azt gondoltam, jópofa lenne ugyanolyan táskát vetetni anyukámékkal, mint amilyen a barátnőmé. Nem mellesleg tetszett a minta. Melyik ennyi idős lánynak ne tetszene? Szóval kértem egy olyat a szüleimtől, akik még ugyanannak a hétnek a végén meg is vették nekem. Hétfőn boldogan mentem az iskolába, és meg akartam mutatni Blankának, hogy már van egyforma táskánk. Erre ő sírni kezdett, hogy neki péntek óta nincs meg az övé.

- Te loptad el!

Ezt üvöltötte torkaszakadtából. Erre a többi osztálytársunk is odaszaladt, és ők is mutogatni kezdtek rám. Én próbáltam elmondani, hogy ez nem így van, a hétvégén kaptam a táskát, talán még a blokkot is el tudom kérni az anyukámtól, és holnap behozom, de erre csak megdobáltak papírgalacsinokkal, meg jobb esetben nyálas zsebkendőkkel. Mire a tanárnő odaért hozzánk, engem már rég megaláztak. Ő, persze, nagyon szigorúan rászólt az osztálytársaimra, de ez már nem változtatott semmin. Másnap a szüleim be is mentek beszélni a tanárnővel, és ahogy sejtettem, tudták igazolni, hogy hétvégén vették nekem a táskát. Aztán a tanárnő elmondta ezt az osztálynak, de hiába. Onnantól kezdve három évig azt hallgattam mindenkitől, hogy én vagyok a lopóslány. Egyesek tudták, hogy nem igaz, de tetszett nekik, hogy nem tudok értelmesen reagálni ezekre a helyzetekre, csak sírok meg elszaladok. Ilyenkor ők még szaladtak is utánam, és kiabálták, hogy lopóslány. Még most is, sok-sok évvel később hallom a hangjukat. Aztán ott volt az osztály másik fele, akik meg azt hitték, hogy a szüleim, nem tudom, hogyan, de meghamisították a blokkot, csak hogy ne legyek felelősségre vonva. Ezek az emberek nem szaladtak utánam, de cserébe az egész családomat hazugnak nevezték. Őszintén szólva nem tudom, hogy melyik csoportot utáltam jobban. Egy biztos, minden nap félve mentem iskolába. Egy ideig még pityeregtem, hogy nem játszanak velem, de lassan ez a megváltást jelentette. Egyre jobban szerettem egyedül lenni, és pont olyan bizalmatlan lettem az összes emberrel, mint amilyenek az osztálytársaim voltak velem. Egyre jobban haragudtam mindenkire, még a szüleimre is, amiért nem engedték meg, hogy iskolát váltsak. Mégis hogy engedték volna meg? A beteg nagymamámat ápolták, és a faluban, ahol laktunk, nem volt másik iskola, költözködni pedig sem a mama, sem a pénzügyi helyzetünk miatt nem tudtunk.

És hogy valójában ki lopta el a táskát? Senki. Blanka a ballagásunkon félrehívott, és bocsánatot kért azért, hogy rám fogta a dolgot. Később meg már nem mert szólni, mert félt, hogy akkor őt fogják bántani. Elmondta, hogy a táskáját valójában a buszon felejtette, mikor az unokatestvéréhez ment, és a szüleinek sem szólt, mert félt, hogy megdorgálják.

 21:00

Még mindig a délután leírtak járnak a fejemben. Szerintem megnézem A nagy Gatsbyt, és valahogy megpróbálok elaludni.

6:54

Ma nem tudok tovább aludni, pedig csak tíztől van óránk. De nézzük a dolog jó oldalát! Így van most egy kis időm olvasni lektűrre, tudok csinálni rántottát, és még mindig időben vagyok. Plusz átgondolom, hogy mik a mai teendőm. Egy biztos: mindenképp szeretnék beszélni Lídiával.

9:33

Mivel időben ideértem, bementem a kávézóba Zselykéékhez, és megittunk egy-egy bögre gyümölcsteát. Nagyon jólesett megosztani velük az engem ért általános iskolai traumákat. Tegnap óta ezen kattogtam. Alexnak egyébként hihetetlenül szuper meglátásai vannak erről a fontos témáról. Sokat segít nekem az, hogy ők támogatnak, és biztosítanak arról, hogy ami régen történt, az egyáltalán nem az én hibám. Alex még azt is megjegyezte, hogy ő még most is elfogadna egy olyan táskát, mint amilyen nekem volt. Sőt, viccesen fel is ajánlotta, hogy valamikor elmehetünk az Árkádba, és vehetünk egyentáskát.

 9:54

Most értünk fel a kávézóból. Ez egyszerűen nevetséges. Lídia a folyosó egyik oldalán, a csoport jelentős része a másikon. Alex, Zselyke, Hajni és én odamentünk hozzá, de a többieken látom, hogy gyanúsan méregetik. Szerintem Alexék is gyanakodnak, csak még helyén kezelik a dolgokat, tudják, hogy a novellán kívül nincs bizonyíték. Így, utólag belegondolva, kár volt csak a saját lelki bajaimról beszélni a többiekkel. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ők mit gondolnak Lídiáról meg a novelláról.

 13:02

Elhívtam Lídiát ebédelni a salátabárba, gondoltam, így könnyebben megnyílik, és tudunk beszélni a tegnap történtekről is. Most elment könyvet venni, én pedig megírom azt, amit elmondott.

Tegnap az a rendőr volt jelen a kihallgatáson, aki bevitte, meg egy társa. Nem meglepő módon szóba került a novella, de az, amilyen szövevényesen kötik a gyilkossághoz, már-már olyan mesteri, hogy ők is eljöhetnének a kreatívos órákra, és írhatnának regényt. Meg merem kockáztatni, hogy legalább olyan sikerük lenne, mint Haragosinak, ha nem nagyobb.

Szóval a rendőrök kérdezősködtek a novella megírásának pontos időpontjáról, és amikor Lídia azt mondta, hogy nem egy nap alatt lett kész vele, hanem hat napig írta, jelentőségteljesen annyit mondtak, hogy:

- Aha!

A kihallgatás egy későbbi pontján Lídia – talán kicsit meggondolatlanul – jelezte a rendőröknek, ha meg akarna gyilkolni valakit, nem lenne olyan amatőr, hogy megírja egy novellában a tervet, és ezt felolvassa másoknak. Erre az egyik rendőr arról kezdte faggatni, hogy vannak-e ilyen irányú tervei, és mikor gondolt Érdy Ibolya megölésére először. Mire Lídia megrökönyödve mondta, hogy nem így értette azt, amit mondott. Ekkor a rendőr üvöltözni kezdett vele, hogy mondja el az igazat. A társa csendre intette, de láthatólag ő is gyanakodott:

- Valóban túl egyértelmű lenne, ha megírná, hogyan akar megölni valakit. Ugyanakkor pont az egyértelműséggel is el lehet terelni magunkról a gyanút, nem gondolja? Emellett az írók gyakran megváltoztatják a neveket, ha nem akarják, hogy tudják az emberek, kiről szól a történet. És, véleményem szerint, minden mű mindig a valóságról szól.

Ezután azonban konkrét tárgyi bizonyíték hiányában elengedték. Szegény Lídia… Nem lenne rossz, ha a rendőröknek tartanának néhány irodalomelmélet órát: nem, nem minden mű szól a valóságról.

Ő nem egy érzékeny lány, szerintem, de láttam rajta, fáj neki, hogy mindenki, még a hivatalos szervek is rá gyanakszanak. Viszont nagyon eltökélt, és ki akarja deríteni az igazságot. El is kezdte mondani, hogy szerinte kiknek volt indítékuk. Mondta, hogy Ákost kihúzza a listáról, neki nem volt konfliktusa Érdyvel. Erre én megjegyeztem, hogy valóban, a TDK dolgozaton kívül nem volt. Mire Lídia meglepetten nézett rám, és várta, hogy ezt kifejtsem. Elmondtam, hogy még egy évvel ezelőtt Ákos nagyon dühös lett, amikor Érdy közel sem  annyi pontot adott a dolgozatára, amennyit szerinte megérdemelt volna. Ákos azt hitte, hogy a dolgozattal büszkévé teheti a nagyapját, aki maga is tudós (botanikus, azt hiszem), de a tanárnő miatt ez nem sikerült, nem jutott tovább az OTDK-ra. Mivel pedig a nagyapja halálos beteg volt, nem sokkal később pedig meg is halt, Ákos elmondhatatlanul csalódott és dühös lett.