Utolsó pillanatban kapta el a korlátot, majdnem orra bukott a vaksötét lépcsőházban. Nem találta, valójában nem is kereste a villanykapcsolót, csak futott, hogy minél hamarabb felérjen a harmadik emeletre. Nem mintha bármi is múlt volna azon a pár percen (csak az élete, ha nem menti meg a korlát), de nem lett volna idegzete ebben a felfokozott érzelmi állapotban kapcsolót kitapogatni a falon. 

    Mikor felért Ritáék ajtajához, már a nyitott ajtónál várta a barátnője.

– Szia, Szonja! Minden rendben? Hallottam valamit, azt hittem, elestél – nézett rémülten a hivatalsegéd. Szonja csak kifulladva pihegett, úgyhogy tovább folytatta az aggodalmaskodást.

      – Nem volt túl nyugodt hangod a kaputelefonban… mondjuk, most sem tűnsz annak – fürkészte Szonját.  

    – Mindehn… rendbe… vagyis… nem ehstem ehl – válaszolta levegő után kapkodva. 

    – Gyere be – állt félre Rita az ajtóból, majd bevezette a nappali kanapéjára Szonját. Ahogy leültek, Dáriusz nyomban kihasználta a kínálkozó alkalmat, már ugrott is fel Rita ölébe. India sértődötten vette tudomásul, hogy lassabb volt a társánál, majd kis gondolkodás után jobb híján Szonjára telepedett. 

    – Zsolti? – kérdezte Szonja, ahogy levegőhöz jutott. Ebben a pillanatban lépett be a nyomozó a nappaliba köntösben, nedves hajjal.

    – Szia, Szonja. Bocsi, zuhanyozni voltam. Valami baj van? – kérdezte, miközben leült Rita mellé.

    – Bocsánat, hogy ilyen későn zavarlak titeket, de nagyon fontos nyomra bukkantam Fanni halálával kapcsolatban. Nem akarok vádaskodni vagy rágalmazni, jobbnak láttam, ha a segítségeteket kérem, Zsolti mégiscsak szakember – tördelte rózsaszín szövegkiemelővel összekent ujjait Szonja. Zsolti aggódva nézett a megrendülten maga elé révedő Ritára. Csak a macskákat nem érdekelte semmiféle fordulat, India felháborodva vette tudomásul a simogatás abbamaradását, és elkezdte az orrával bökdösni Szonja kezét. 

    – Szóval december közepe felé Fanni felkeresett, hogy segítsek neki megtalálni egy tanárt, akiről az anyukája, Szigethy Andrea naplójában olvasott. Mert csak a beceneve volt leírva, Minyon, édesanyjának egy mélyen tisztelt és szeretett tanára, akinek sokat köszönhetett. Mindenképp beszélni akart vele Fanni, hogy köszönetet mondjon, és hogy tisztázzon egy félreértést. Vagyis ezt mondta nekem a lány, én meg elhittem, semmilyen kétely nem volt bennem… – sóhajtott Szonja, miközben kihalászta a válltáskájából a naplót. 

    – És segítettél neki? – kérdezte Zsolti.

    – Igen. Megtaláltam őt. Olvassátok, megjelöltem benne post-itekkel a legfontosabb részeket – nyújtotta át a füzetet Zsoltinak, majd arcát tenyerébe temetve várta végig, ahogy a pár összehajolva elolvassa Andrea sorait. 

    – Hüm. Ühüm – törte meg a hosszú percekig tartó csendet Zsolti, majd felnézett a füzetből. 

    – Köszönöm, hogy ezt idehoztad. Most hivatalosan meg kellene szidjalak, hogy a saját szakálladra nyomoztál, de köszönöm, hogy segítettél minket. Ez tényleg nagy előrelépés, ezt hívjuk áttörésnek. Most már átvesszük. Természetesen előtte még számítunk a segítségedre, remélem, felfeded nekünk Minyon személyazonosságát – mondta Zsolti komolyan, Szonja pedig megszeppenve bólogatott. Rita közelebb csúszott barátnőjéhez a kanapén és átkarolta.

    – Nem a te hibád… Nélküled is megtalálta volna Minyont, csak tovább tartott volna. Meg persze ez a napló önmagában még semmire sem bizonyíték, csak egy forró nyom – suttogta, Szonja pedig megtörten bólogatott egy apró, erőltetett mosoly kíséretében; nem tűnt úgy, mint akit meggyőztek.

    – Hm. Nem lehetett konfliktusmentes Fanni és Minyon találkozása… – szólt közbe Zsolti, aki eddig gondolataiba volt merülve – És jut eszembe! A BTK pincéjében megtaláltuk Szigethy Andrea indexét. Az egyetemet nem tudta elvégezni, nem volt diplomája. Ez is biztos nagy csalódás volt számára az életében, nem csak Minyon. 

    – Ó… Erről nem is írt a naplóban. Lehet, hogy Fanni sem tudta – csodálkozott el Szonja.

    – Megtudta, élete legvégén. Az anyja indexét találtuk meg a halott Fanni kezében.