2022. április 19., Kedd

Kreatív írás specializáció

A Klemm Antal terem felé nemcsak az időjárás, még a hangulat is megváltozott. Reggel fél nyolc volt, az épületnek ezt a szakaszát a nap sugarai nagy ívben elkerülték. Legszívesebben a terem zárt ajtaja előtt várakozó hat diák is így tett volna, de nekik nem volt esélyük a menekülésre. Nem értették, hogy a kreatív írás specializációjuk hálótervében miért szerepel nyelvészeti óra, de ezzel még talán megbékéltek volna, viszont Érdy Ibolya tanárnőt annál nehezebben tudták elviselni.

Találkoztak már szigorú, ijesztő tanárokkal, de Érdy teljesen más kategóriába tartozott. Ő volt Dolores Umbridge darkosabb verziója, akit sokak bánatára nem lehetett a Tiltott Rengetegbe csalni. Valószínűleg Pendrőczy tanár úr az elsők között lett volna, aki magára vállalja ezt a nemes feladatot, csakhogy végre megszabaduljon a tanárnőtől, akivel közös tanári szobán kellett osztoznia. A szokásos reggeli civakodásuk ezen a napon sem maradhatott el, így a kint ácsorgó diákok a már tökéletesre fejlesztett szelektív hallásukat használva beszélgettek a lektűróráról, azaz a Hollós által megadott kötelező olvasmányokról. Hajnalka vetette fel a témát, akinek fogalma sem volt arról, melyik regény is van terítéken ezen a héten. Ákos kisegítette, Shelley Frankensteinjét kellett elolvasni, ami eléggé megosztotta a csoportot. Lídiának kifejezetten tetszett, míg Dávidnak nem igazán, viszont mielőtt bővebben kifejthették volna az álláspontjukat, minden figyelmet magára vont az Érdyék szobájából kiszűrődő éles, csattanó hang.

Nem telt el egy perc sem, amikor az ajtó kilincse megmozdult, és feltűnt a folyosón a tanárnő pici, de annál inkább tekintélyt parancsoló alakja. Behúzta maga után az ajtót, és mit sem törődve a riadt és egyben kíváncsi tekintetekkel, megindult a terem kulcsával annak ajtaja felé. Mindannyian a hozzájuk közelebb eső falhoz húzódtak, lesütötték a szemüket, és az orruk alatt motyogva köszöntötték a tanárnőt, majd gyors léptekkel követték a terembe. Mire mindenki leült és kihalászta a táskájából az órához szükséges eszközeit, Érdy már be is zárta az ajtót, elhelyezkedett a székén, s elővette a fekete mappájából a névsort. Mániája volt minden egyes óráját kulcsra zárt ajtók mögött tartani, ami a későn érkező diákok számára igazolatlan órát jelentett.

- Abonyi Zselyke? – szólalt meg érces hangján a tanárnő.

- Itt vagyok! – válaszolta lány.

- Solti Ákos?

- Jelen!

- Balla Izabella?

Mivel pár másodperc után nem felelt senki, Érdy behúzta a név mellé a fekete ikszet, majd már olvasta is volna fel a következő nevet, amikor határozott kopogás zavarta meg a csendet. A csoport egy emberként kapta a fejét a tanárnő felé, aki gúnyos kacajjal nyugtázta a próbálkozást az ajtó másik oldaláról.

- Aki lemarad, kimarad! – tette hozzá Érdy, majd gyorsan felolvasta a még fennmaradó neveket a listájáról. Brezovszky Dávid, Lengyel Lídia, Szlankó Hajnalka. Aztán a végén annyit lehetett csak hallani, hogy Gyuris. A keresztnév beleveszett egy szirénázó mentőautó hangjába.

Letette gravírozott töltőtollát az asztalra, körbenézett a teremben. A hátsó sorban foglalt helyet mindenki, amin nem lepődött meg.  Általában a diákok megpróbáltak a tőle lehető legmesszebb lévő padokba ülni, azt remélve, hogy a figyelme elkerülheti őket, de ez lehetetlen küldetés volt. Felállt, levette világosbarna kosztümkabátját, ráterítette a széke támlájára, majd a diákok felé fordulva krétával a kezében megszólalt.

- Remélem, mindenkinek sikerült gyűjtenie példákat a múlt heti órán megbeszélt szóképekhez, mert a mai órán ezekkel fogunk foglalkozni. Gyuris Alexander, megtenné, hogy megosztja velünk azokat, amiket talált? – tette fel a kérdést látszólag ártatlanul Érdy.

A tanárnő észlelte Alex ösztönös reakcióját, így nyilvánvaló volt, hogy ma ő lesz az első, de nem utolsó áldozata.

- Elnézést kérek, tanárnő, de még mindig az Alexet használom.

- Ez nem válasz a kérdésemre, Alexander. Esetleg nem csinálta meg a házi feladatot? – Érdyn látszott, hogy nem erre a válaszra számított.

- Nem vagyok köteles válaszolni egy olyan kérdésre, ami tulajdonképpen nem is nekem szól.

- Tudtommal Ön még mindig Gyuris Alexander, a névsorban is így szerepel, vagy talán tévedek?

- Nem, valóban így szerepel a nevem, de…

- Akkor nem értem, mi a probléma – szakította meg Érdy a válaszát. – Ha nincs kész a feladata, akkor mondja azt, ne ilyen lényegtelen dolgokra fecséreljük el az időt, hiába az éppen az új hóbortja, hogy másképpen szólíttatja magát, mint ami le van írva.

Alex hátradőlt a székében, összefonta két karját, s tüntetőleg elfordította a fejét az ablak irányába.

- Mivel Alexander nem hajlandó velem együttműködni, így lenne valaki oly kedves és ismertetné a csoporttal a házi feladatát? Igazán hálás lennék érte – jegyezte meg epésen Érdy.

Zselyke vetett egy pillantást a barátjára, megsimította a vállát, majd jelentkezett, hátha sikerül csillapítania a tanárnő haragját.

*

A tábla feletti órára tekintve már minden diák tudta, hogy bőven átlépték a másfél órát. Ez nyilván nem hatotta meg Érdyt. Befejezte a gondolatmenetét, és feladatot adott ki a következő órára.

- Huh, végre vége – sóhajtotta Alex a küszöböt átlépve.

Zselyke még előtte hagyta el a termet, és egyből észrevette a folyosón álló Izabellát. Intett a lánynak, aki nyomban csatlakozott is a párosukhoz. Frusztrációját nem tudta palástolni a barátai előtt, a lépcsőfordulóban hangot is adott neki.

- Nem hiszem el, hogy másfél percet késik az ember, de még csak nem is a saját hibájából, és akkor bezárja az ajtót, mintha amúgy az olyan természetes lenne. És hiába állsz kint, kopogtatsz, fohászkodsz bárkihez, nem, ő nem hajlandó kinyitni azt a szart. Másfél perc, értitek?!

- Ne is mondd, ma a szokásosnál is utálatosabb volt – mondta Zselyke, majd felvetette, hogy a Nyugiban ihatnának egy kávét, amíg nem kezdődik a következő órájuk.

Dávid és Ákos is elhagyta az épületet, csak Hajnalka és Lídia lépkedett ráérősen a Sík Sándor olvasóterem felé. Kreatív írás órájukat Haragosi Endre tartotta, akit furcsa öltözködése és viselkedése ellenére kedvelt a csoport. Minden órára kellett hozni valakinek egy szöveget, a műfajt az első megbeszélésen közösen határozták meg. Ebben a félévben novellával kellett készülniük, a mai napon Lídia olvashatta fel, amit írt. Még csak az első lépcsőfordulót tették meg Hajnalkával, amikor enyhe kétségbeeséssel a hangjában megszólalt Lídia.

- Szerinted eleget nyomtattam? Mármint tudom, hogy heten vagyunk plusz Haragosi, szóval elég lesz nyolc példány, de mi van, ha csatlakozik hozzánk valaki? Négy oldal lett, ugye, annyi kellett? Úgy emlékszem, négy és öt oldal között állapodtunk meg, de lehet, hogy mégsem? És mi van, ha…

- Lídia, nyugi! – szakította félbe Hajnalka. – Nem lesz semmi gond, imádni fogjuk, amit írtál.