Bölcsészkar. Szép, kora januári naplemente. A TIK óriás-üvegablakai kétszeres fénnyel árasztották el a Göncz Árpád sétányt és a frissen hullott újévi havat. Kétszeres alkonyban úszott a Nyugi, a Pivo, a Campus, a Mojo, a Radnóti, és ugyanígy kétszeres fényárban lengtek a rendőrségi kordonok az Audmax félköre körül. Az Egyetem utcán négy-öt rendőrautó és egy mentő villogott a kék és a vörös minden variációjában. A Petőfi Center, a Riva, de még a Fortuna is alkonnyal vegyült helyszínelésbe burkolózott.

– Megváltó Krisztus, már megint mibe keveredtünk? – szólt Szonja Ritának, döbbenten, de azért kicsit izgatottan.

– Én tényleg csak lementem, ahogy kérték, én nem... szóval... most tényleg kell ezt magyarázni?

– Nem, persze, tudom, hogy ártatlan vagy. Nyilván. Senki nem is gyanúsít.

    Ez nem volt igaz. Persze, hogy Rita volt az első, akit kihallgattak, már csak azért is, mert ő lelt rá a hullára. Rita katatóniásan remegve ölelte Szonját. Koncz nyomozó szolgálati kabátja – ami a fagy miatt fakeménységűre volt meredve – átható kölniillattal töltötte meg az aulát. 

– Nyugodj meg, minden rendben van.

Feri a helyén ült. A forgós székében petyhüdten lógatta a fejét. Szonja, Rita feje felett nézte a portást, aki valamit motyogott a bajsza alatt, miközben a portásfülke ajtajának küszöbét bámulta bambán.

– Minden rendben van, szívem? – kérdezte Koncz nyomozó a menyasszonyát, miközben feljött két helyszínelő társaságában. 

– Nem... vagyis… de... nem tudom... – szabadult ki Szonja karjaiból, hogy gyorsan átmeneküljön Koncz nyomozóhoz.

– Nyugodj meg, kedvesem. Igazán nem tehetsz semmiről.

– Mi a helyzet, Zsolti? – kérdezte Szonja.

– Az idegenkezűséget talán kizárhatjuk, a Doki szerint semmilyen külsérelmi nyom nem található a holttesten.

– Egyáltalán ki a halott?

– A kislány... az az angolos... az a... hogyishívják... Szigethy Fanni kisasszony – mondta Koncz.

– Fanni? Szigethy? Uramisten... – mondta Szonja.

– Ismered őt, Szonja?

– Nem, vagyis... nem nagyon.

– Szonja – váltott hivatalosan szigorú hangra Koncz – ugye, tudod, hogy állampolgári kötelességed a rendőri szerv munkáját segíteni, amennyiben tudomásodban állnak bizonyos információk?

– Persze, hogy tudom! Szerinted nem tudom?!

– És, ugye, azt is tudod, hogy amennyiben valamit elhallgatsz, törvényszegést követsz el, amiért kettőtől ötévig terjedő börtönbüntetésre ítélhetnek?

– Természetesen!

– Szóval, felteszem a kérdést még egyszer: ismerted-e Szigethy Fannit? Illetve mit tudsz a jelen körülményekről?

Koncz nyomozó hangja úgy nyeste a Brut parfümös aula levegőjét, mint kasza aratáskor a búzát. Érces hangja a szokottnál is komolyabbnak és fenyegetőbbnek hatott. Szonja nem tudta, mit feleljen. Végre mégis megszólalt.

– Igen... nos...

– Nyomozó úr! A Doki kéri, menjen le a pincébe – szólt ekkor egy lihegő helyszínelő.

– Igen! Szonja, kérlek. A saját érdekedben. Még folytatjuk – Koncz homlokon csókolta Ritát, majd eltűnt a pince irányában.

    Szonja szíve a torkában dobogott. Nem, ezt nem lehet megszokni.

– Na gyere, főzök neked egy teát a szobámban – mondta kissé remegő hangon Szonja szegény Ritának, aki teljesen átázott a kiolvadt fakabáttól.

– Szonja! – kiáltott utánuk Feri a portásfülkéből.

– Igen?

– Tessék, itt vannak Szeged, Szentes és Hódmezővásárhely legjobb pszichológusainak telefonszámai. Gondoltam, szükség lehet rá.

– Köszönöm Feri. Maga jól van?

– Jól, legalábbis jobban, mint szegény Rita.

    A tanszéki adminisztrátor és a hivatalsegéd felmentek Szonja szobájába, Rita csuromvizes kardigánját kiakasztották a radiátor felett az ablakkilincsre. 

– Hogy miért mindig itt, hogy nem tudnak másutt meghalni az emberek... felmondok, én esküszöm neked, felmondok, Szonja! – szólt kicsit később Rita már inkább bosszúsan, de még remegve.

– Nem tudom, erre igazán nem tudok mit mondani. Csak azt remélem…

Szonja hangja fennakadt.

– Mit?

– Nem fontos.

✽

– Na, mi a helyzet, Doki? – kérdezte Koncz.

– Hát az van, Zsolt, hogy első blikkre, ez baleset volt.

– Baleset.

– Az.

– És mégis, mi a hétszentséget keresett itt lent egy hallgató a szénszünetben? Mennyi ideje halott?

– Hat, uszkve hét napja. Külsérelmi nyom, mint mondtam, nem található rajta.

– Halál oka?

– Valószínűleg fulladás. Az elkékült, felpuffadt részek erre utalnak. Mechanikus vagy kémiai asphyxia, még nem világos. Többet majd csak a toxikológiai vizsgálat után tudok mondani. 

– A szag nem árulkodó?

– Nem, ilyen esetekben gyorsan rothadásnak indult a holttest. Hajdu merre?

– Tud róla. Jelentést tesz a kapitánynak. Hogy történhetett?

– Hát, gyanús, hogy ez a nagykupac könyv nyomhatta agyon.

– Index.

– Akkor az.

– Na, jó, majd Hajduval rekonstruáljuk az esetet.