A szénszünet elteltével valóban hidegebb volt egy átlagos hétfő reggelnél a tanszéki irodában, habár már csak megszokásból nevezik így a bezárást, az épület nem állt másfél hétig fűtetlenül. Szonja felcsavarta a radiátorokat, és a meleg bögréjét szorongatva várta, hogy levehesse a kabátját. Az irodában egyelőre egyedül ült, a végtelen e-mailek között igyekezett megkeresni a szénszünetről szóló tájékoztatót még tavalyról. Csendes a vizsgaidőszak, valószínűleg ma sem történik majd semmi.

    Haragosi szokásához híven lassan nyitott ajtót, egy bólintással köszönt. Kedvetlenül a fachjához indult, bár általában nem volt benne sok minden, legfeljebb egy-egy Tiszatáj vagy Iskolakultúra. 

    – Néha úgy érzem magam, mint valami jelentéktelen szereplő egy zs-kategóriás könyvben, akinek semmi karaktere, csak a neve lett kitalálva, amit három oldal múlva amúgy is elfelejt az olvasó.

    Haragosi elég kellemetlen beszélgetőpartner, de most Szonja örült a társaságnak, úgyhogy igyekezett a lehető legbarátságosabb hangon válaszolni:

    – Szerintem annál megjegyezhetőbb a neved.

    – Ja, meg akár valami szóviccet is el lehet vele lőni. Szeretnél?

    – Mitől vagy ilyen haragos? – kérdezte Szonja, és egy kényelmetlen érzés belülről melegíteni kezdte. Karjait kihúzta a kabátja ujjából, de még nem akarta levenni.

    – Tőled többet vártam – Haragosi mosolyogva megrázta a fejét –, amúgy két diákomat vártam ma reggel vizsgázni, de egyikük sem jött el. A Szabó gyereken nem csodálkozom, az csak lébecol itt az egyetemen, de Fannin, aki nem mellesleg az egyik kedvenc diákom, már ha szabad ilyet mondani, meglepődtem. Azt gondolnám, ő legalább szólt volna, vagy valami. Mitől van itt amúgy ilyen hideg, egész szünetben szellőztettek? Az én irodámban is meg lehet fagyni.

    – Úgy tűnik, spórolunk a meleggel – Szonja a nem is olyan rég megismert Fannira gondolt. Majdnem rá is kérdezett a lány vezetéknevére, de úgy döntött, majd a Neptunban megnézi. – Vizsgáztatsz másokat is, vagy feleslegesen kellett bejönnöd?

    – Bé – Szonja egy korábbi kínos esetből tudta, ez a második lehetőséget jelenti. Tehát feleslegesen jött be. Szerencsétlen helyzet. Sajnálta Palit, szeretett volna a lehető legjobb fej lenni vele.

    – Legalább ihatsz az itteni kávéból, mikrónk van, vizet melegíteni tudunk – mondta olyan százezer dolláros hanglejtéssel, amiért az összes kávéreklám versenybe szállna.

    – Na ja. Bár a Radnótisat jobban adom. Ez valami olyasmit jelent, hogy jobban szeretem. Néhány hete tanultam az egyik kissrác szövegéből.

    – Tudom, mit jelent – válaszolta Szonja mosolyogva. – Tényleg vannak egész jók ott, de én nem szeretek olyan messzire menni egy kávéért.

    – Hát, én lementem, csak nincs nyitva. Nem volt kiírva semmi, hogy bezárnának a vizsgaidőszakra, vagy ilyesmi, de elképzelhető, hogy nem éri meg nekik ilyenkor még kinyitni.

    – Mintha láttam volna a Facebook-on hirdetve, hogy „vizsgaidőszakban is nyitva!” Na mindegy, nekem jó az itteni. Ha kérsz bele tejet, a hűtőben van friss – Szonja közben kiragasztotta az asztalára az év első post-it-jét, egy rikító rózsaszínt, rajta Fanni nevével.

    – Feketén jó lesz, de kösz. Szerintem ezt megiszom az irodámban, aztán lassan megyek is. Neked jó munkát – Haragosi bólintott, és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót. 

    Távozása után néhány órával Szonjának járhatnékja támadt. Lemaradását sikerült behoznia, sőt, a feladatlistája szerint egy lépéssel maga előtt tartott, így úgy gondolta, megengedheti magának, hogy ellenőrizze a Radnóti kávézó nyitvatartását. Az asztalán heverő papírokat összepakolta, a kiemelőket szín szerint sorba rakta. Miután pár másodpercig csak a megnyitott Neptunt bámulta, a telefonján üzenetet pötyögött Ritának, aki pont ebben a pillanatban tette ugyanezt: Radnóti?

A kávézóban tényleg alig volt mozgás, ha az ember nem megy biztosra, és próbálja kinyitni az ajtót, akár azt is hiheti, hogy zárva van. De Szonja ellenőrizte a Facebook oldalukat, így a kilincset lenyomva belépett az ajtón. A karácsonyi díszek még a helyükön voltak, minden tőlük telhetőt megtéve azért, hogy az ünnepi hangulatot életben tartsák. Rita már hamarabb megérkezett, az egyik kanapénál várta barátnőjét, majd nagy karlengetésekkel jelzett, amikor meglátta.

– Ugye, tudod, hogy szinte egyedül ülsz itt? Észrevettelek volna – mosolygott Szonja, miközben leült mellé. Az asztalon két tálca volt, egyiken presszókávé, a másikon forró csoki.

– Tudom, tudom. Már kértem neked. – nézett a csésze irányába. A kávéfőző gép enyhe alapzajt kölcsönzött a helynek.

– Köszönöm – már nyúlt is érte, a beleöntött cukrot körkörös mozdulatokkal kavarta – Na, de mesélj, milyen volt az első karácsonyod Zsoltival?

– Jajj, tudod, semmi különös. Ettünk bejglit, néztünk filmeket… olvastunk egymásnak… és megkérte a kezem! – kiáltotta Rita, úgy, hogy az egész kávézó visszhangzott.

Szonja abbahagyta a kávéja kavargatását, a gép leállt, hirtelen csend támadt.

    – Megkérte a kezem! – ismételte meg halkabban Rita.

Szonja nem tudta, hogy reagáljon, örült, de a tekintetét Rita gyűrűtlen ujja és boldog szemei között kapkodta.

    – Hupsz! A nyakamban hordom. – vigyorodott el, majd megmutatta a fölsője alól kivett láncot, a rajta lógó gyűrűvel. – Nem akarom, hogy baja essen, miközben dolgozom.

    – Ó, hála az égnek! Gratulálok! Jajj, de nagyon örülök nektek! Már megijedtem, hogy nemet mondtál. Annyira jók vagytok együtt! 

    – Köszönöm! Te vagy az első, akinek elmondtam. De ne tudd meg, milyenek voltak az előtte lévő napok. Nagyon furcsán viselkedett, már azt hittem, el akar hagyni, vagy… vagy megcsal, vagy nem is tudom. Hülye voltam.

    – Dehogy. Vagy maximum csak egy picit. Viszont ezt mindenféleképpen meg kell majd ünnepelnünk!

Ebben a pillanatban lépett be a TIK felőli bejáraton egy nyolcfős társaság. Hangosak voltak, Ritáék csak egy-egy elejtett szót értettek meg, de ezekből arra következtettek, hogy a sikeres vizsgákat jöttek megünnepelni.

    – Ezt nem hiszem el – mormogott a pult mögött álló férfi, akiről mindenki tudta, hogy ő a főnök, de sokkal kevesebben tudták a nevét. Idegesen a telefonjához nyúlt, pötyögött rajta, majd a füléhez emelte.

– Sanyi, intézz valakit, aki minél hamarabb ide tud érni, de kurva gyorsan! A Fannika nem méltóztatott befáradni. Nem érdekel, majd műszakot cserél valakivel, oldd meg. Mi az, hogy milyen Fanni? Hát hány Fannink van, cseszed?! A Szigethy Fanni! Haladjál! 

Szonja összehúzott szemekkel koncentrált a telefonbeszélgetésre, majd, mikor Fanni nevét hallotta, döbbenten nézett Ritára.

    – Mi a baj?

    – Fanni nem jött be dolgozni és a vizsgáján sem jelent meg Haragosinál.

    – Lehet, hogy túl sokat bulizott.

    – Lehet, persze – a kávéját kavargatta, a cukor már teljesen eggyé vált az itallal, de a gyomrában keletkező rossz érzést nem tudta eltüntetni. Valami nincs rendjén.