Szonja és dr. Nyíry elindultak a könyvtár felé, a friss levegő erőszakosan préselte be magát tüdejükbe, és a szél fúvós zenekarként kísérte az esernyőn kopogó eső pergődobját. Nem dideregtek, a hőmérséklet éppen kellemesen volt hűvös, csak annyira, hogy Szonja agysejtjeire úgy hasson, mint a reggeli kávé a dohos egyetem légkörének bódulata után. Ezernyi ötlet futkosott fel és alá az adminisztrátor fejében, gondolatai az epipen körül forogtak, alig fordított figyelmet Nyíry közhelyes mondataira a gyászról, Máriáról, a szerelemről és az élet végességéről. Amikor a fúvósok megelégelték a dobok dominanciáját, és hirtelen magukkal rántották az ernyőt, Szonja ébersége boldogan együttműködött reflexeivel. Egyik kezével elengedte az esernyőt és megkapaszkodott Nyíry zsebében, másik kezével szorosan fogta a szárnyaló gomba tönkjét, hagyva, hogy a szél őt is magával rántsa. A mutatványnak természetesen zuhanás lett a vége, az epipen pedig Szonjával és a megbukott esernyővel együtt kecsesen landolt egy közepes méretű pocsolyában. Az adminisztrátor előbb az epipenért, majd az esernyőért nyúlt, Elemér mechanikusan nyújtotta felé a kezét, hogy felsegítse, de tekintete mereven az epipenre szegeződött. Szonja nem fogadta el a kezét, nem fogadhatta el. Egyrészt mindkét keze tele volt, másrészt nem érezte a potenciális gyilkos leleplezéséhez illőnek. Amikor felállt, színlelt döbbenettel mutatta fel az epipent.

- Ez nem az, aminek látszik. - Elemér védekezően maga elé emelte kezeit, noha Szonja semmi jelét nem adta agressziónak. - Ezt ma kaptam, vettem, méhallergiára. Még friss a diagnózis, de az enyém az epipen, Józsefnek nincsen semmi köze hozzá. Értse meg, ártatlan vagyok.

Bár nem volt hideg, Elemér most már remegett, arca pedig holtsápadt volt. Ha korábban úgy nézett az epipenre, mintha szellemet látott volna, most legfeljebb az epipen szédülhetett meg, ha meglátta őt. Szonja jobb híján visszaadta neki az epipent. Korábbi megérzései felszívódtak, és helyüket a gyanú vette át, de nem tudta volna mivel megcáfolni Elemér egyértelmű hazugságát. Az biztos, hogy ilyen esős időben inkább a meghűléstől lehetett volna tartani, nem egy váratlan méhcsípéstől.

- Én nem gyanúsítom semmivel. Igazán mennyi az esélye, hogy az egyetemen újabb gyilkosság történjen, ráadásul ilyen profi módon, véletlen balesetnek álcázva? Ez aztán krimibe illő lenne, nem gondolja?

Szonja mosolygott, Elemér pedig feszülten nevetett, de a szemében egy csöppnyi jókedvnek sem volt nyoma. Az eső talán valóban felszabadított néhány könnycseppet is.

- Most jut eszembe, otthon hagytam pár könyvet, Esterházy-köteteket, amiket meg akartam mutatni a hallgatómnak a konzultáción, mert nagyon érdekes idézetek vannak benne, jól jöhet a szakdolgozatához... Meg benéznék Marikához is, már biztosan agyára megy az a sok minden otthon. Roppant kellemes séta volt! - Elemér sietve indult el a villamos irányába. - Mindenképpen ismételjük meg valamikor, további kellemes napot! Nem, nem kell elkísérnie a megállóhoz, sietek, siessen Magácska is, mindjárt egész. További szép napot!

Elemér sebesen vágtatott keresztül az Egyetem utcán a Petőfi sugárút felé. Szonja egy darabon még követte tekintetével, majd folytatta sétáját a TIK parkjának végéig, egyedül száguldó gondolataival.

***

Elemér egy szál esőkabátban, még mindig reszketve ült a négyes villamoson. Egy idős hölgy elhaladt mellette, megállt a széke mellett, rosszalló tekintettel meredt rá pár percig, majd tovább totyorgott. A kutató nem látta a nőt, és nem érezte a tekintetét. Az esőkabátját fogdosta és a zsebét markolászta, benne az ázott epipennel, és Mária kedvenc főzős magazinjának egy kivágott receptjével.

Előző reggel kábultan kelt, éppen csak bekapott pár pirítóst és már rohant is az egyetemre. Mária szólt rá, hogy ne felejtse el a kabátját, mert esni fog, és ő szófogadóan levette az első kabátot a fogasról. Mégis mi a fenéért gondolták, hogy jó ötlet egyforma kabátokat venni? Régen kinőttek már ebből. És Marika… Marika, aki maga a megtestesült felkészültség, mégis, hogyan felejthette elöl olyan hanyagul, éppen miután.... Elemér még gondolatban sem merte kimondani. Ki tudja, milyen műszereket fejlesztett ki a rendőrség, lehet, hogy van már gondolatszkennerük is, igen, tudja, hogy ez erős túlzás, és kezd őrült módján gondolkodni, de talán csak megengedhet magának egy kis őrületet az, akinek a párja, a fenébe is, embert ölt. Mégis mit csináljon, ha hazaér, mit mondjon Marikának? Édesem, megtaláltam nálad József epipenjét, ugye, jól lepucoltad, miután elloptad a haldokló kollégámtól? Nem, elég volt, Mária mindig az ő boldogságát tartotta szem előtt, itt az idő, hogy végre ő, Elemér vegye kezébe a dolgokat. Azt kellene mondania: Marikám, drágám, tudom, hogy te ölted meg Józsefet, mindent meg fogok tenni, hogy eltüntessem a bizonyítékot, ha neked már nincs erőd hozzá. És így is lesz. Amint hazaér, lemossa az epipent. Lefertőtleníti, letörli tízszer is, hogy véletlenül se maradjon rajta ujjlenyomat, de, persze, már kénytelen megtartani, sőt, magánál tartani. Kellett neki előrukkolnia ezzel a méhes hazugsággal, a fene essen belé, hogy nem nézi meg gyakrabban a zsebeit, és a fene essen Szonjába is.

József tényleg halott. József tényleg halott, és Marika ölte meg. Miért? Mert József még ennyi év elteltével is féltékeny és sértett volt, talán udvarolgatott Marikának, talán zaklatta is, ő meg talán csak túl szórakozott volt, hogy észrevegye, a volt férj, vagyis a férj, mivel még el sem váltak, mennyire frusztrálta az ő barátnőjét. Ha jobban figyelt volna Marikára, talán ez sem történik meg. Végső soron ő tehet mindenről, talán jelentenie kéne. De nem, Marika azonnal gyanúba keveredne, és akkor mi lesz a közös jövőjükkel? Nem lesz itt semmiféle rendőri nyomozás. Otthon, csap, forró víz és fertőtlenítő, szivacs, volt bizonyíték, nincs bizonyíték, Marikát pedig megnyugtatja majd, hogy nincs mitől félnie, mert ő elintézett mindent. Jelzi, a tetteivel jelzi, hogy biztonságban vannak. Ahogyan Marika is közli ővele minden egyes nap.

Kép forrása: <a href='https://pngtree.com/so/white-page'>white page png from pngtree.com</a>