Interjú Szabó Rékával

Üdvözlök minden kedves olvasót! A Lopott Tollak szépen halad. Volt már lopás és egy gyilkosság is. Írásnál fontos dolog, hogy azt írjuk, amit ismerünk. Agatha Christie jól értett a mérgekhez, ezért is használta őket előszeretettel írásaiban. A mi csapatunkban nem volt gyógyszerész, de itt ül velem valaki, aki Zilahi professzoréhoz hasonló problémával kell együtt élnie.

Réka, köszönöm, hogy időt szakítottál ránk! Először is mutatkozz be kérlek az olvasóinknak! Hogy hívnak, mi hozott a kreatívosok közé? Hogy viszonyulsz a krimikhez?

Sz. R.: Szabó Réka vagyok, végzős kreatívos itt az SZTE-n. Régen mindig a színház világa érdekelt, gyerekként színésznő akartam lenni. Végül mégis úgy döntöttem, hogy inkább az elméleti részét tanulnám meg, ezért jöttem magyarosnak. Amikor pedig hallottam a kreatív írás specializációról, azonnal tudtam, hogy inkább ezt kell választanom, hogy sokkal jobban szeretnék írni, vagy esetleg egy kiadónál elhelyezkedni. A krimikhez sosem fűzött szoros szál- amiket eddig olvastam, mind ugyanarra a sémára fűződött, nekem kicsit unalmasak voltak. Ezért is volt nagy meglepetés, hogy a Lopott Tollak ilyen jól sikerült. Nem csak az írás volt szórakoztató, hanem olvasni is kifejezetten jó élmény volt.

Örülök, hogy csatlakoztál, és hogy élvezted. Ha jól tudom a te tapasztalataidra támaszkodott a csapat a mogyoró allergia ábrázolásához. Ez igaz?

Sz. R.: Igen, ez így igaz. Bár hivatalosan nincs nálam diagnosztizálva az allergia (tünetek alapján biztos, hogy az), és nem is túl erősek a tüneteim, mégis én vagyok ebben a legjártasabb, sok mindennek utána olvastam már addigra, amit nem tapasztalatból tudok.

Értem, köszönöm. Bár mogyoró allergiának hívják, ha jól tudom, akkor több magra is kiterjed. Mi az, ami bele tartozik, és mi az, ami nem? Gondolok itt mogyoróra, földi mogyoróra, dióra, kesudióra, mandulára.

Sz. R.: A mogyoró allergiának két fajtája van, az egyik, amikor valaki a földimogyoróra allergiás, a másik pedig a diófélékre - ez van nekem is. A diófélék körébe tartozik a mandula, a mogyoró (ami nem azonos a földimogyoróval), a dió, a kesudió, a pekándió, a brazil dió, a pisztácia, a makadámia, a queenslandi dió és meglepő módon a gesztenye is. A földimogyoró viszont nem tartozik ide, hivatalosan hüvelyes, a nagyon hasonló fehérjék miatt alakulhat ki dióallergiásoknál is reakció miatta.

Ez tényleg nagyon érdekes. A gesztenye eszembe se jutott volna. De térjünk rá az ellopott tollra! A történetben szereplő EpiPent a manapság sokat emlegetett Pfizer gyártja, ha jól tudom. Tudnál mesélni a használatáról vagy a működéséről?

Sz. R.: Nekem sajátom még nem volt, így erről csak az eddigi utánajárásom alapján tudok mesélni. Azt talán fontos megemlítenem, hogy nem csak a mogyoró, illetve dió allergiások használhatják, hanem mindenki, akinek az allergiája anafilaxiás sokkot képes okozni, például rovarcsípés esetén. Ha nagyon leegyszerűsítve nézzük, akkor egy tollnál kicsit nagyobb dolgot kell elképzelni, aminek az egyik végén egy gomb, a másikon egy lyukban elrejtett tű van. A gombot ki kell húzni, a tűvel ellátott oldalt pedig nagyjából 10 cm távolságból kell beledöfni a comb oldalába, hogy az adrenalin bejusson a szervezetbe. Fontos, hogy a comb oldalába szúrjuk, mert a hatóanyagnak izomba kell kerülnie és ott a legkisebb az esély arra, hogy eret találunk el vele. Minden EpiPen egyszeri adagot, 0,3 ml-t juttat be folyadék formájában, amely 300 mikrogramm adrenalinnak felel meg. Alkalmazás után 1,7 ml marad az autoinjektorban, de ezt már nem lehet felhasználni.

Ez érdekes. Kicsit pazarlásnak tűnik, hogy olyan sok felhasználatlan marad. De ha már szóba került az anafilaxiás sokk, a történetben senki se kérdőjelezte meg, hogy egy félig megevett croissant halálos allergiás reakcióhoz vezethet. A Da Vinci kódban pedig ennél is kevesebb elég volt hozzá. A valóságban is ilyen drasztikus a hatása, vagy változó lehet a reakció mértéke és a gyorsasága?

Sz. R.: A tünetek változóak, a súlyos, életveszélyestől az enyhe, alig észrevehetőig bármilyen erősségű lehet. Arra fontos odafigyelni, hogy bármikor súlyosbodhatnak. Akinél az első néhány alkalommal csak picike, mint mondjuk nálam, annál is lehet a következő életveszélyes. Ez az oka annak, hogy sokan még azokat a termékeket sem fogyasztják, amelyekben akár csak nyomokban fellelhető az allergén.

Értem, köszönöm. Egy utolsó kérdés, ha megengeded: A Lopott Tollakban egyes számban beszélnek Zilahi professzor EpiPenjéről. Tényleg mindenki csak egy darabot használ egy ilyen fontos eszközből, vagy van, aki rendelkezik tartalékkal?

Sz. R.: Szerintem ezt embere válogatja. Az, hogy az orvos mennyit ír fel, a tünetek erősségétől függ, mert van, hogy egy nem elég. Ezeket használat után az embernek magával kell vinni a kórházba, megadott úton megszabadulni tőle, majd érdemes pótolni szükség esetére. Az EpiPeneknek továbbá van egy lejárati ideje is, azután nem szabad használni őket, szintén ki kell cserélni. Összességében tehát ez nem egy örökké tartó dolog, nem ugyanazt az egyet hurcolja mindenki magával élete végéig.

Rengeteg mindenre oda kell figyelni. Nos, még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál ránk, Réka!

Sz. R.: Nagyon szívesen!

További szép napot és jó hétvégét! A kedves olvasók pedig ne menjenek messzire, mert holnap érkezik a Lopott Tollak következő fejezete, amiből kiderül, hogy ki tippelt helyesen.

Címkék: interjú, allergia