- A szokásos napi teendőimet végeztem; felmostam a folyosót, szellőztettem, kiürítettem a szeméttárolókat, takarítottam a termeket – Rita tudta, hogy kis csúsztatás volt ez, de azt mégsem mondhatta, hogy az előző egyetemi gyilkosságról készülő krimijéhez számolta a folyosó hosszát. – Aztán megláttam, hogy Zilahi-Nagy professzor irodájának ajtaja résnyire nyitva. Nem tudtam, hogy bent fogom találni, azt hittem, véletlenül maradt így. Mármint az ajtó. Amikor benyitottam, megláttam ráborulva az asztalra; azt hittem, alszik. Síri csend volt, és rossz előérzetem támadt. Először szólongattam, hátha felébred. Nem láttam, hogy emelkedne levegővételnél a háta, így odaléptem hozzá, és akkor láttam, hogy…hogy… - Rita meredt szemekkel, pislogás nélkül állt és remegett. Szonja magához szorította a vállát, és úgy próbálta nyugtatni.

- Értem, köszönöm, hogy elmondta. Most elmehet, de még keresni fogom, ha szükséges – Szonja megfordult Ritával, és elvezette.

- Feri, belenéztem, nincs semmi a torkában – lépett ki a folyosóra Koncz nyomozó.

- Látja, mondtam, hogy nem fulladt meg. A professzor úr mindennap a szokásos péksüteményét hozta magával és ette meg. Speciális sütemény volt, ugyanis allergiás a mogyoróra. De amit az asztalán láttam, az nem úgy néz ki, mint amit enni szokott – fordult vissza Szonja a másik iroda ajtajából, ahova bekísérte Ritát.

- Milyen sütemény volt az asztalon? – fordult Hajdú a kollégájához.

- Mogyorókrémes croissant. Én is ilyet szoktam venni, isteni finom.

- Na, akkor meg is van. Rossz süteményt hozott magával, rohama lett, és meghalt – összegezte Hajdú, és eltette a jegyzetfüzetet.

- Elképzelhető, de mindig nála van az epipenje. Volt már kétszer is rohama, elég súlyos allergiája van, hajszálon múlt az élete, éppen ezért lehetetlen, hogy most nem volt nála. Fel van dúlva az asztala, ki vannak fordítva a zsebei, tehát biztosan kereste az epipent. Most azonnal ki kell hívni a gyilkosságiakat! Mármint helyszínelőket, meg mindenkit!

- Nem – Hajdú behúzta magával Szonját a professzor szobájába, Koncz követte őket – Nem hívunk ki semmit és senkit! Ahogy én látom, egy véletlen baleset áldozata lett szegény Zilahi-Nagy professzor. Figyelmetlen volt, rossz süteményt választott a pékségben, ráadásul otthon felejtette az epipenjét is. Ez nem szokatlan, ennyi idősen már megesik, hogy az ember elfelejt ezt-azt. Tehát: a jegyzőkönyvben említés lesz a professzor haláláról, de csakis mint szerencsétlen véletlenről. Éppen ezért nem ajánlom, hogy elkezdjen pattogni, és hívogatni a rendőrséget, mert nincs értelme. Az én szavam a magáé ellen. Ezen kívül, ha a bűnügyieket is bevonnánk, a kéziratok sem lesznek meg, mivel azok a bénák eltolnák az én, vagyis a mi nyomozásunkat, pedig már közel az igazság! Felforgatják az én bizonyítékaimat, és mivel van egy kis… konfliktus a rendőrségen belül, elvennék az ügyet tőlem, amit nem engedek. Szóval állítsa le magát, ne rendezzen cirkuszt, mert nem ér el vele semmit. Megértette?

- Maga nem ismerte a professzor urat. Ő nem olyan ember volt, aki csak úgy elfelejt valamit, főleg, ha az életéről van szó. Majd meglátjuk, kinek lesz igaza – ezzel Szonja sarkon fordult, és mérgesen kisietett a szobából.

***

Szonja elkeseredve ült a tanszék irodájában. Az ilyen helyzetekben mindig a merengő pózt vette fel, gondolatait hagyta elkalandozni. A gyilkosság járt a fejében. Mert gyilkosság volt! Rémisztő, hogy mik történnek mostanában a tanszéken.

Zilahi-Nagy professzor soha nem hagyta otthon az epipenjét. Már ezer éve megvan ez az allergiája, és emiatt rendkívül oda kell figyelnie, hogy mit fogyaszt. Ugyanis minden, amiben akár csak fellelhetően mogyoró származék van, az számára méreg. Gondosan ügyelt mindig erre, meg szénsavas üdítőket sem ivott sohasem. Még szénsavas vizet sem. Szonja tudta Józsefről, hogy mindig magánál hordta az epipenjét, ha véletlenül mégis történne valami. Hogy lehet, hogy pont most nem volt nála!? Hirtelen rosszul lett és nem bírt magán segíteni. Kérni sem tudott segítséget, csak csöndben, egyedül meghalt a szobájában. Ez egy balesetnek beállított gyilkosság. Biztosan gyilkosság történt. Vajon ki tehette? És miért? Ki gyűlölhette ennyire a szerencsétlen professzort? Vagy kinek lehetett olyan nyomós oka, hogy ilyen galád dolgot tegyen...

Gyanakvása nem csillapodott, egyre csak kezdett belemerülni.

De ki helyszínelhetne, ha nem a rendőrség? A rendőrség ugyanis annyit foglalkozott az esettel, ameddig ránézett a hullára. Tudomásukra jutott, hogy mogyoróallergiája volt, így természetes halált állapítottak meg. Hivatalból senki nem fog gyilkosság után nyomozni így, hogy az ügyet már lezártnak nyilvánították. A hatóságot megkerülve kellene nyomozni. És feltűnésmentesen.

Szonja egyszer már belekerült a detektív szerepébe, nem is olyan régen. Ez alkalommal azonban sokkal ingerültebbnek érezte magát. Dühös volt a rendőrségre, azt gondolta, hogy nem végeznek alapos munkát.

Rita! Rita lehetne, aki segít neki felderíteni, hogy mi is történt valójában. Hogy ki gyilkolta meg Zilahi-Nagyot. Hiszen meggyilkolták, ez teljesen egyértelmű! Felháborító a rendőrség hozzáállása. Hogy csak úgy, minden vizsgálat nélkül kijelentik, hogy figyelmetlenség az egész! És nem hisznek nekem, hogy ez nem lehetett baleset. Rita, Rita majd hinni fog nekem, ő biztos megérti majd, hogy ez képtelenség! Szonja felpattant, hátára terítette egyszínű barna kardigánját, és elindult megkeresni Ritát. Arra gondolt, meghívja egy kávéra. Biztosan jót tesz majd a meleg tejeskávé ebben a feldúlt állapotban. Rita még mindig abban a tanári szobában ült, ahova bekísérte, de már kicsit jobban nézett ki.

- Szervusz, Rita! Jobban érzed már magad?

- Szia, Szonja! Azt hiszem, most már jobb, de úgy megrémültem. A tanár úr halott! Tényleg nem gondoltam, hogy ott találom, amikor beléptem az ajtón. Mekkora szerencsétlenség!

- Rita, ez az eset nem lehetett pusztán szerencsétlenség. Ez gyilkosság volt! - Szonja odalépett az íróasztalhoz, fél kézzel ránehezedett, és lehajtotta a fejét. Szemével a szőnyeg kopott mintáit fürkészte. Aztán felemelte a fejét és mélyen Rita szemébe nézett.

- Gyere, igyunk egy kávét. Annyira megkívántam egy meleg tejeskávét!

- Egy perc és mehetünk, csak előbb felfrissítem magam. Az előző kávémat úgysem tudtam nyugodtan elszürcsölni, hanem csak legurítani, mert a főnyomozó úr várt rám.

- Rendben. Találkozzunk odalent, én is elugrom még a kabátomért.

Szonja átment a tanszéki irodába. Megállt egy pillanatra a széke előtt, majd a háttámláról leemelte sötétzöld kabátját. Összeszedettnek érezte magát, ahogy elindult az épület belső udvara felé.

 Kép forrása: <a href='https://pngtree.com/so/white-page'>white page png from pngtree.com</a>