Vesszenek az egyetemek?

Ruzsik Vivien írása

Nem a modellváltás lehetősége aggaszt leginkább. Ami igazán félelmetes, az egy átlag magyar véleménye a felsőoktatásról. Az egyetemisták hihetetlen mértékű lenézése, valamint anarchistának való kikiáltása. A tudás ledegradálása. A kritikai szemlélet értékvesztése. A hasznosság mértékének csupán az anyagiakban való meghatározása.

Mi haszna van a művészeteknek? Egy színdarab, regény vagy vers nem oltja a szomjat, nem ehetem meg, nem vehetem fel télen, ha fázom. A társadalomtudományok többsége puszta szófecsérlésnek tűnik. Ami pedig nem hajt hasznot, az fölösleges. Ezen falanszteri [1] logika mentén a valódi értékek a szakemberek munkájában keresendőek.

Az erősen megtépázott információfoszlányokból kiindulva az egyetemek alapítványi kézbe jutásáról sokan a következőt gondolhatják: végre, ezzel is leveszünk egy igen költséges terhet az államról. A természettudományi karoknak egyébként sem jelenthet problémát egy fenntartói átállás, hiszen, ha valóban hasznos kutatási eredményekkel szolgálnak, az anyagiakra - minden bizonnyal - nem lesz majd panasz. Ellenben, amelyik ily módon nem tud megállni a saját lábán, arra nincs is szükség. Legalábbis nem akkora.

A bölcsészet- és társadalomtudományi karok léte potenciálisan veszélyezteti a szakmunkásképzést. A diákok egy kényelmesebb élet reményében vágnak bele egyetemi tanulmányaikba, ezzel is csökkentve a lehetséges munkaerőt. Lusták, céltalanok, az egyetem pedig tökéletes alibi az időhúzásra.

Amíg ez az általános vélekedés, a kormány bármit megtehet. Amíg az egyetemekre sokan amolyan sátánista szektaként tekintenek, addig nem sokat tehetünk. Holott a szakemberhiány nem az értelmiségi réteg növekedésében keresendő. A magyar oktatás már az általános iskolákban félresiklott. Az éppen tinédzseréveibe belépő diákok többsége túlterhelt. Gyűlöli a tanulást, az iskola intézménye egy szükséges rossz, amit minél hamarabb le kell rázni. Nem számít, milyen eredménnyel, csupán a gyorsaság a lényeg. Egy valódi szakember ezzel szemben – optimális esetben – élvezi, amit csinál, és az ehhez vezető, olykor rögös út küzdelmeivel ambíciókkal telten néz szembe. Az állami felsőoktatás esetleges megszűnésével csupán még nehezebbé válik a társadalmi osztályok közötti átjárás lehetősége. A pályaválasztás legtöbb esetben már így is arról szól, éppen melyik intézménybe veszik fel a gyerekeket gyenge eredményeikkel. Nem a szakma vagy a tanulás iránti tiszta szeretetről és vágyról.

A kormány erősen propagálja a gyermekvállalást, miközben az élhető élet alapjait sem képes lefektetni. Minden tette, minden döntése pusztán a hatalomról és a hatalommegtartásról szól. Teljesen mindegy, milyen áron. Fogalmam sincs, a CSOK gyermekeire milyen jövő vár. Ha ezen az úton haladunk tovább, végleg elköteleződhetünk a nyugati cégek mellett, mint a félperiférián élő összeszerelő szakbarbárok országa. Mert ott, ahol a pályaválasztásban nincs lehetőség szabadon dönteni, ahol az intellektus nem teljesedhet ki hivatásában (kelljen ahhoz bármiféle végzettség), abban az egyén inkább egy gépi mechanizmus része, mintsem egy jól működő, boldog társadalom tagja.

Ruzsik Vivien, A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának 2. éves filozófia szakos hallgatója

Szerkesztette: Csabay-Tóth Bálint