2022. május 5., csütörtök

Brezovszky Dávid

Csütörtök este már az otthoni ágyamban szoktam nassolni, de a mostani hétvégét kénytelen leszek Szegeden tölteni. Lassan kezdetét veszi a vizsgaidőszak, amire sosem lehet elég korán elkezdeni tanulni. Ráadásul holnap nem lenne a legmegfelelőbb ötlet hazautazni. Tapasztalatból tudom, hogy a szakestek végére a bölcsészek állapota egyenértékű a fesztiválozó emberekével. Szokásomhoz híven késve indulok el, de szerencsémre pillanatok alatt a Number One-hoz érek.

- Szia, Zselyke! Csak nem ennyire szörnyű a buli?

- Alexet várom. Megbeszéltük, hogy együtt érkezünk, de állítólag divatkatasztrófa adódott.

- Megértem. Ő mindig TOPon van az öltözködésben – sütök el egy borzalmas szóviccet, mire Zselyke homlokához kapva nevetni kezd.

- Más kifogást el sem fogadnék. Mondjuk, én is megvárattam szegényt egyik reggel, de látom, neked is szokásoddá vált a késés.

- Igen, de én csak szimplán lusta voltam kikelni az ágyból.

- Már azt hittem, elfecsegted az időt a konditeremben a lányokkal – félmosoly, szemforgatások közepette.

- Arra nem lenne elég egy délután, így nyugodt lélekkel hagytam ki a lábnapot.

- Na, megszólalt a nőcsábász!

- Azért reméltem, hogy ideérek a kvízre.

- Hát, a többiek szerint alig vannak még, úgyhogy nem maradtál le semmiről.

Egy ismerős hangra kapom fel a fejem

- Helló, haver! Ezer éve.

- Szia! Mi a helyzet? – nyújtom a kezem a régi haverom, Milán felé. Együtt jártunk konditerembe régebben, de tényleg ezer éve nem láttam, én már másikba járok.

- Emlékszel a barátnőmre, Jázminra?

- Hogyne! Szia, Jázmin - mondom a szőke csajnak. Tudom, hogy most én jövök a bemutatással, hiszen itt állunk négyen, és egyvalakinek még nem hangzott el a neve.

- Zselyke, a szaktársam, ő Milán, meg a barátnője, Jázmin.

- Sziasztok! Örülök - mondja Zselyke, de a hangja nem egészen olyan, mintha örülne.

- Már azt hittem, hogy a barátnőd - néz ránk Milán, mintha az arckifejezésünkből akarná kiolvasni az igazságot.

- Áhh, dehogyis! - vágom rá zavaromban.

Zselyke feszengve áll mellettem, a haját kezdi piszkálni.

- Hát akkor szép estét nektek – töri meg Milán a kínos csendet. - Megyünk tovább, buli lesz a Hungiban.

- Köszi, nektek is!

Szerencsére gyors léptek terelik el figyelmünket. Kezdett ez a jelenet már nagyon kínossá válni.

- Esküszöm, hogy nagyon siettem, de sehol sem találtam a topomat – mondja Alex a nagy levegővételek között.

- Ha már megvagyunk így hárman, van kedvetek egy csapatban lenni a kvízben? – pattanok fel a padról, ahova lerogytam, amikor Milánék végre leléptek.

- Valaki nagyon szeretné azt az első helyet – neveti el magát Alex.

Zselyke rám sem néz, Alexbe karolva megindul a bejárat felé. Idegességemben rágyújtok egy cigire, elszívom, majd utánuk megyek. Gin-tonicot kérek a pultnál. Lídia szintúgy egyedül gubbaszt az egyik sarokban. Lehúzom a fájdalomcsillapítót, és odasétálok hozzá.

- Látom, nagyon nem találod a helyed – szól hozzám gúnyosan.

- Igen, úgyhogy szükségem lesz még egy gin-tonicra. Meghívlak egy vodkára, ha társulhatok az introvertáltak sarkához.

- Így már engedélyt adok rá.

Mire visszaérek, Hajnalkát pillantom meg, aki tehetetlenül nézelődik. Intek neki, hogy csatlakozzon, mire Lídia elfordítja a fejét.

- Azt hittem, jóban vagytok – nézek rá megdöbbenve, de ő nem válaszol.

- Sziasztok! – köszön Hajnalka mosolyogva.

Mivel Zselyke és Alex otthagytak, eléggé kivagyok. Kénytelen vagyok enyhíteni a lányok közötti feszültséget, meg azt is, ami bennem van, és megmutatni, hogy vannak, akik egy csapatban akarnak lenni velem

- Egy oroszos, egy magyaros és egy filozófus. Meg is van a tökéletes csapat. Előre koccinthatunk a győzelemre.

*

Nem tudom, a sok csapatmunka eredménye volt-e, de szinte minden meghívott tanár és sok diák is megjelent a szakesten. A kvízre szükség se lenne ilyen hangulat mellett, de végül kezdetét veszi. A nagy hangzavar és a zene elcsendesedik, amint Ákos kezébe veszi a mikrofont. Akár egy köredzésen, a csapatot rendesen megizzasztják a kérdések, főként az utolsó, ami Haragosi új könyvéhez kapcsolódik. A tanár úr büszke mosollyal dől hátra a kanapén. Körbenézek, minden kollégája nagyokat pislog. A diákok leplezik cinikus nevetésüket, arcukat takarva támasztják a könyöküket. Ahogyan összevissza pillantgatok, megakad a tekintetem Zselykén, viszont őt teljesen hidegen hagyja a jelenlétem. Az egy óráig tartó verseny után már a fájdalomcsillapító hatása is múlóban van. Amíg Haragosi és Ákos a pontokat számolják, én újabb köröket kérek a pultostól. Képtelen vagyok egy helyben ülni a végeredményre várva, látva, hogy Zselyke levegőnek néz. A kijárat felé veszem az irányt, rágyújtok egy cigire. Amint beleszívok, Alex lép ki az ajtón.

- Dávid, én nem szeretnék beleszólni, de látom, hogy mind a ketten szétdurrantok az idegtől.

- Én biztos, de Zselykét eléggé hidegen hagyja a jelenlétem.

- Egy kérdésre sem tudott válaszolni a kvízen, annyira mérges volt.

- Hát, nekem nem úgy tűnt.

- Figyelj! Hívd ki és beszélj vele. Az elmúlt hetekben tök jól elvoltatok. Egyértelműen látszott, hogy alakul valami köztetek.

- Ha annyira tetszenék neki, akkor nem így viselkedne.

- De el sem akarta mesélni, mi történt. Pedig tudod, hogy mindent megbeszélünk.

- Tényleg?

- Azt hittem, nagyobb tapasztalatod van a csajoknál - pillant rám kicsit csodálkozva.

- Azoknál, akik nem tetszenek.

- Ahhaa… – most már mosolyog, összehúzott szemekkel. – Ezek szerint nagyon elbizonytalanodott valaki… Ha úgy vesszük, ez jó kiindulópont.

- Hogy megharagudott rám?

- Hogy elbizonytalanodtál.

- Nem értelek - fújom ki az utolsó slukkot.

- Mindeddig nagyon könnyű dolgod volt, Dávid, de hozzá mégsem mersz közeledni. Pedig már lassan két éve ismeritek egymást. Többet érzel iránta, és csak most döbbentél rá.

Köpni-nyelni nem tudok. És nemcsak azért, mert életemben először szembesülök az érzéseimmel. Haragosi eltorzult arccal rohan ki az ajtón. Elnyomom a cigit, és befutunk a többiekhez. A tanárok és a diákok mereven állnak. A levegő megfagyott.

- Úristen, ez nagyon kellemetlen volt – szólal meg Iza, szájához emelve a kezét.

- Én most esküszöm, hogy megsajnáltam kicsit – szánakozik Hajnalka.

- Mi a fene történt? – nézek Ákosra értetlenül.

- Haragosival javítottuk a válaszokat, és egyszercsak ledobta a papírokat a földre, felpattant és kiviharzott. Aztán feltűnt, hogy senki sem tudta a könyvével kapcsolatos válaszokat. Még a tanárok se.

- Amennyire el volt szállva magától a múltkor, most annyira eshetett pofára…

- Lídia! Én értem, hogy megbántott a múltkor, de nekem is rosszul esett volna, ha senki nem érdeklődik a frissen kiadott könyvem után – szól rá Hajnalka.

- Ugyan már! Ezt most megérdemelte, a múltkori esettől függetlenül! Iszok is erre még egy vodkát.

- El nem tudtam képzelni, hogy mi a fene történhetett. Ez azért erős kilépő volt…

- Enyhén kifejezve, valóban az volt – vág közbe Alex – Az eredményhirdetés elmarad?

Ákos, próbálva enyhíteni a nyomasztó légkört, ismét kezébe veszi a mikrofont.

*

- Gratulálok a győzelemhez, Zselyke!

- Köszi.

- Meghívhatlak valamire? Egy öreg barát? Rosé kisfröccs? Természetesen száraz.

- De csak azért, mert emlékszel a kedvencemre.

Az aprókat majdnem a földre ejtem, miközben remegő kézzel fizetek.

- Kikísérsz rágyújtani? – nézek Zselykére, leplezve a zavarom.

- Ja, persze.

Kínos csönd kísér minket egészen a kinti padokig, amíg a többiek táncolni kezdenek Akonre.

- Kérsz egy szálat?

- Nem

- Zselyke! Én teljesen megértem, ha mérges va…

- Helyesbítek! Csalódott.

- Oké, megértem, hogy csaló…

- Nem is. Tudod mit? Inkább megalázó volt. Igen. Pontosan! Megalázó volt.

- Az volt! Tisztában vagyok vele, de, kérlek, hadd magyarázzam meg!

- Hallgatlak.

- Fogalmam sem volt, hogyan kezeljem a helyzetet. Amint kimondtam, hogy szaktársam, egyből tudtam, hogy megbántottalak. Teljesen zavarba jöttem, belegondolva, hogy a barátnőm lehetnél. A másik pedig, hogy kondis lányok ide vagy oda, én olyanra vágyom, aki megnevettet.

- És Milán barátnőjére valóban emlékeztél? – kíváncsiskodik, felemelve az állát.

- Nagyon gáz, de egyáltalán nem. Hálistennek úgy kérdezte, hogy “a barátnőmre, Jázminra”. Így azért nem volt nehéz kitalálni, hogy Jázminnak hívják.

Zselykéből megkönnyebbülve tör ki a nevetés.

- Hát te nem vagy semmi. Remélem, a saját neved azért nem felejtetted el.

- Az nem számít, csak a tiédet tudjam. Arra mindig szükségem lesz.

Megint elmosolyodik.

- Nem az én érdemem volt.

- Mármint mi?

- A győzelem.

- Ohh, csak nem Google a barátod?

- Borzasztóan mérges voltam rád. Gondolkozni se tudtam. Mindenre Alex válaszolt.

- Szerintem nagyon is megérte ez az egész.

- Megérte? Ugyan miért?

- Azt majd egyszer elmesélem. A lényeg, hogy már nem haragszol rám.

- Szerencsédre nem, úgyhogy most már adhatsz egy szálat.

- Egy feltétellel.

- Hűha… Hallgatlak.

- Kezdődhet a kvíz, Zselyke? Ezer százalék, hogy erre tudni fogod a választ.

- Még mindig hallgatlak.

- Találka. 7 betű.

Mosollyal az arcán, elpirulva néz rám.

- És ígérem, hogy pontosan érkezem.