2022. május 2., hétfő

Prof. dr. Pendrőczy Kornél

A tavaszi koradélután bágyadtan lopózott be a kávézóba, ahogy a Göncz Árpád sétány felőli bejáraton belépett Pendrőczy professzor. Kihúzta magát, hogy az egyre terebélyesedő hasa kevésbé zavarja, meg egyébként is szerette, ha felnéznek rá. Ahogy végignézett a hallgatók és egy-két kollégája arcán, még mindig látta a hitetlenkedéssel vegyes fanyar tekinteteket. Hát ennyire kivetnivaló lenne, hogy az ember megtalálja a kollégáját holtan? Ha tudnák, mennyire megviselte a véres test látványa. Aznap legalább másfélszer annyi pipadohányt használt el, mint általában szokott, pedig Érdy még életében is előszeretettel ment az idegeire.

A professzor felpillantott a falon lévő nagy, kerek órára, s látta, hogy pár perccel korábban érkezett, mint tervezte. Száját biggyesztve horkantott egyet: néha tud még meglepetést okozni saját magának is.

A szemével végigpásztázta a Radnóti kávézó vendégterét, ahol legtöbben letudták a bambulást, és visszatértek a teendőikhez. De volt még pár bárányképű hallgató, akik csak mereven bámultak felé.

Elsétált a pulttól távolabbi falnál található asztalokhoz, útközben pedig végignézte a falra kirakott ilyen-olyan könyvek borítóit. Megannyi emlék és élmény rohamozta meg, ahogy a régebben és a közelmúltban olvasott könyvek történetszálai összegabalyodtak az elméjében. Egy perc múlva viszont már ki is tisztult ez a kuszaság, hála a kávézóban terjengő megannyi illatnak.

De miért is jött ide valójában? Áh, igen. A Solti-gyerek akart vele megbeszélni valamit.

Az igazat megvallva, igen kevés kedve volt ehhez a találkozóhoz, de a délután további részét már egyébként is eltervezték Hollóssal, addig meg még volt pár szabad órája. Arra készültek, hogy elmennek a havi tanácskozásukra, pár sör mellett kivesézik az eseményeket – amikből most akadt bőven –, és megvitatják az élet kegyetlenségét.

*

A professzor már be is fejezte az első csészéjét (szigorúan csak macha teát ivott), amikor Ákos megérkezett. Pendrőczynek, bár nem figyelte különösebben, mégis feltűnt, hogy az általában lelkes és életvidám fiú kifejezetten magába van roskadva. Egy pillanatra arra gondolt, talán az ő személyének lehet valami köze ehhez, de gyorsan elhessegette a gondolatot. Mégis ki ne kívánna vele társalogni és az ő társaságát élvezni?

- Kellemes napot kívánok, Solti! Látom, leszokott arról, hogy lekéssen a megbeszélt időpontokról! Remélem, megtartja jó szokását!

- Üdv önnek is, professzor úr! Le szabad ülni? - vágta rá a fiú, meg sem várva, hogy Pendrőczy elhallgasson.

A professzor nem vette magára a dolgot, látta, hogy Ákost nagyon nyomasztja valami, nem akarta még azzal is tetézni, hogy kioktatja. Kinyújtotta a kezét, biccentett, mire a fiú ki is húzta a széket, táskáját a baljára rakta, és helyet foglalt.

- Na, beszéljen, fiam, mi nyomja a lelkét? - szegezte neki a kérdést Pendrőczy, mindenféle kertelést mellőzve.

- P-professzor Úr! Ha megengedi, hogy megkérdezzem: tudna segíteni a szakdolgozatommal kapcsolatban? - mondta Ákos, egy kevés bizonytalansággal a hangjában.

- Persze, minden további nélkül. Akkor kezdjük is az alapoknál: mi a témája és mennyi anyagot sikerült gyűjteni hozzá? Megvannak-e már a forrásai, és ha igen, mennyit dolgozott már fel belőlük? Ismeri a Cornell-féle jegyzetelési technikát? - kezdett hozzá a professzor, fittyet hányva arra, hogy a fiú a fejét kapkodta a kérdések viharában.

- Ami azt illeti, nem is ilyen jellegű segítségre lenne szükségem - nyögte ki egy apró oldalra pillantást követően Ákos.

- Mi az, hogy nem? Tudja maga egyáltalán, hogy mihez akar kezdeni? - kérdezte most már szűkülő szemekkel a professzor.

Ákos töprengett, és próbálta magához mérten szofisztikáltan megfogalmazni a következő kérdését, de a szorongás és a kíváncsiság túlcsordult benne, emiatt csak úgy kifordult a száján, hogy:

- Professzor úr! Maga ölte meg Érdy tanárnőt!? Ennyire gyűlölte volna? - ragadta meg az asztal szélét Ákos, egy kicsit meg is emelkedve a székében.

A kávézóban mintha megfagyott volna egy pillanatra a levegő. A daráló megállt, a zenelejátszó éppen szünetelt, mindenkinek a szájára dermedt az utolsó kiejtett szó. A szomszéd asztalnál kettejüknek háttal ült valaki, aki mintha gyanúsan érdeklődött volna a professzor és Ákos beszélgetése iránt.

- Fiam! Nyugodjonj meg! - kezdte Pendrőczy. Nem öltem meg senkit, én csak megtaláltam Érdy tanárnő holttestét az irodában. Tudom, hogy úgy tűnhet, volt indítékom a gyilkosság elkövetésére, de engedje meg, hogy nyomatékosítsam; semmi közöm nincs Ibolya megöléséhez. Ezt a rendőrség is megállapította a kihallgatásom után.

Pendrőczy professzor óvatosan ugyan, de megosztott annyi információt a fiúval, amennyit csak engedett a helyzete. Beszélt neki a nő holttestéről is, vigyázva, hogy ne kavarja föl Ákos már amúgy is háborgó lelkét. Utána folytatta a rendőrségen elhangzottak zanzásításával. Aláírt ugyan egy nyomtatványt, hogy a nyomozókon és a rendőrség tagjain kívül mással nem kommunikál a történtekről, de egy kis újrafogalmazás itt, egy kis átszínezés ott, és máris olyan, mintha nem is ugyanarról beszélne, miközben pedig mégis.

- Na, idefigyeljen, Ákos fiam! Tud valamit erről a Haragosi-könyvről? Megértem, hogy most nagyon le van terhelve a történtekkel, de tereljük egy kicsit könnyedebb vizekre a csónakunkat, nem? Mit gondol? - biccentett a professzor Ákos felé.

- Igen, rendben. Köszönöm szépen, professzor úr! - mondta a fiú, kicsit megnyugodva, hogy kikerülhet a viharból, amit ő maga okozott.

- Úgy hallottam, elképesztően negatív kritikát kapott a könyv, meg hogy pont magukkal volt órája, miközben értesítették. Hát valami csodálatos pulykaméreg foghatta el azt a pojácát. A kelták isteneire mondom, bárcsak láthattam volna!

- Nos, igen. Haragosi tanár úr nagyon mérges lett, és rajtunk csapódott le a haragja. Az egyik csoporttársamat kifejezetten sértően kezelte - mondta Ákos halkan.

- Háhh! Ostoba fajankó! Ne is figyeljenek rá, fiam, az életben vannak olyan helyzetek, amikor nem tud az ember mit csinálni. El kell viselnie, míg egy embertársa kitombolja magát - vágta rá Pendrőczy, miközben szemével kikacsintott a fiú mögé.

Bár a legtöbb ember nem figyelt volna fel erre az apróságra, Pendrőczy ismerte a jeleket. Érezte, ahogy a kávézó hőmérséklete egy fokkal lejjebb esik, és látta, ahogy a szomszéd asztalnál, nekik háttal ülő lány tarkóján felágaskodnak az apró szőrök.

- Drága barátom! Hát végre te is megjöttél! - pattant föl a professzor, majdnem felborítva az asztalt. Ákos csak pislogott, nem értette, mi történik. A következő pillanatban Pendrőczy már Hollós tanár úr kezét rázta.

- Elnézést, akkor én megyek is - mondta a fiú kapkodva a kabátja és a táskája után.

- Jaj, ne butáskodjon, igazán nincs oka, hogy elszaladjon. Valentin nem árt a légynek sem, nem kell tartania tőle - szabadkozott a professzor, miközben Hollós megemelte az egyik szemöldökét.

A fiú azonban már sietett fel a lépcsőn, hogy elérje az óráját.