Két éve kaptuk kezeink közé a blogot. Azóta sok minden történt. Mi elvégeztük a kreatív írás specializációt, s most átadjuk a terepet az ifjaknak, úgy mint anno az alapítók nekünk, hogy dolgozzanak rajta, vigyék tovább a szellemiséget és újítsanak. Nagy lehetőség volt, most gondolatainkkal búcsúzunk.

Csabay-Tóth Bálint:

Nem tudtam, hogy van ilyen, mikor jelentkeztem a specializációra. Arra emlékszem, hogy egy borzalmasan kétségbeesett levelet írtam az akkori tanszékvezetőnek – aki akkor még nem volt dékánhelyettes, helyette a blog egyik szellemi anyja és főszerkesztője –, hogy Jézusmária, túljelentkezés van a specen a Neptun szerint, és mi lesz, ha nem kerülök be és hogy én nagyon-nagyon szeretnék bekerülni, emiatt jelentkeztem egyetemre, írással akarok foglalkozni, és hogy most mit csináljak, legyen szíves segítsen, satöbbi. Tanárnőt – ahogy írta – meghatotta a kétségbeesett levelem és megnyugtatott, hogy nem eszik olyan forrón a kását, nincs az az Isten, hogy egy magyar alapszakos hallgatót ne vegyenek fel egy magyaros specre.

Szóval elkezdtük a kreatívot, ismeretlenek voltunk egymásnak, még mi magyarosok is, hisz’ épp olyanokkal kerültem össze, akikkel alig beszéltem. Aztán Tanárnő belengette ezt a blog-dolgot, hogy akik készítették – az első évfolyam – azok, most átadnák, hiszen már végeztek és mesteren nincs idejük már ezzel foglalkozni; van-e kedvünk? Hárman jelentkeztünk, hogy igen, nekünk van, mi lettünk a Szerkesztőség – így, nagybetűvel. Felelősségteljes feladatnak tűnt, egy komoly, egyetemi projektnek, amit nagyon szigorúan és kötelességtudóan kell végezni. Persze problémák voltak, mindjárt az elején; hogy is működjünk? Kitaláltuk, hogy a saját szövegeinket is le lehetne közölni, a krimik mellett. A második évfolyam krimje épp akkor íródott, távlati teendőnek látszott, annak a korrektúrázása és leközlése. Szeptemberben persze még nem törődtünk ezzel. A blog működtetésének összerakásához először is definiálni kellett magunkat. Mi a blog? Egy újság. Egy internetes magazin, amin szövegeket közlünk. S, ha a blog egy magazin, akkor úgy is kell működnünk. Ez volt az első hiba. Mi nem vagyunk magazin. Nem tudunk annyi írásművet összeszedni, hogy heti szinten többször is publikáljunk. Kezdetben ezt még nem tudtuk s felállítottuk a hármasrendszert; vagyis, hogy hétfőn, szerdán, pénteken közöljünk a blogon. Hétfőn verset, szerdán novellát, pénteken „egyebet”, vagyis kritikát, tudósítást, beszámolót, esetleg tanulmányt vagy ami van, és nem esik bele az első kettő kategóriájába. Ez jóval több energiát, összeszedettséget és – mint írtam – közlendő szöveget igényelt. Ezekből nekünk egyik sem volt. Az első héten még próbáltunk a hármasrendszerben működni, de nagyon hamar rájöttünk, hogy ez tarthatatlan. Napi több órát igényelt egy-egy szöveg szerkesztése, „meghúzása”, s előre kellett (volna) dolgozni, hogy a jövőheti anyag már kb. készen álljon, mire kell. Ennyi erőforrásunk nem volt, így nem is erőlködtünk nagyon betartani.

Nagyon hamar kiderült mi is vagyunk mi; egy szertelen, bohém, de – hitem szerint és szerénytelenség nélkül – jó szövegeket csináló, baráti közösség. Rájöttünk, hogy ez nem baj, sőt. Nem kell azt játszani, amik nem vagyunk. Ha van valami, amit megtanultam, az ez. Nem vagyunk, illetve – mert mostmár így kell, tetszik–nem tetszik – nem voltunk komoly, szigorú szegedi litera vagy szegedi ÉS. Barátok vagyunk, akik szeretik egymást és közösséget hoznak létre a Kreatívek által, akik nem csak a harmadik évfolyam, hanem kapcsolatokat ápolnak az ifjakkal és a mesterekkel egyaránt; akik igyekeztek összefogni a kreatívos generációkat. Ezek voltunk mi, azt hiszem, mégis sikerült valamit letenni arra bizonyos, és sokat emlegetett asztalra.

Magos-Dóra Lili: 

Mit is írtam a bemutatkozó bejegyzésünkben? 

Mikor olvasom furcsa nosztalgia kap el, keserédes olvasni azokat a dolgokat, amik két évvel ezelőtt igazak voltak rám, és ráébredni, hogy ma már minden mennyire más azokhoz az időkhöz képest. Úgy gondoltam aktualizálom ezt a kis bejegyzést.

Magos-Dóra Lili vagyok, 21 éves, idén júniusban végeztem el a francia alapszakot, és a kreatív írás minort. A blog szerkesztését pedig ezzel a poszttal fejezem be. Azt a blogot, ami olyan sok mindent adott. Hogy mi is volt az a sok minden? Amellett, hogy sokkal jobban meg tudtam ismerni a társaimat, és felsőbb-, valamint alsóbb évesekkel is kapcsolatba kerültem ezáltal a platform által, nagyon sok ajtót meg is nyitott előttem. Megtanultam, hogyan kell kezelni egy weboldalt, hogyan tehetünk népszerűvé posztokat, kihívásokat, és rájöttem, hogy mennyire szeretem ezt csinálni: nem csak az írásban, de a programok szervezésében, és a posztokban is kiélni a kreativitásomat. A blognak, és a minornak köszönhetően szervezhettem meg a legelső felolvasó estünket a Cafe Radnótiban, és forgathattam önként, teljesen amatőr módon videót a kávézóról, amit később le is vetítettek a megnyitón. A Kreatíveken közöltük az egyetemi krimiket is, amik közül a legutolsónak, az Indextemetőnek megírásában én is részt vehettem, és megálmodhattam karaktereket, akik a szívemhez nőttek. Örökké hálás leszek Szilágyi Zsófia tanárnőnek, amiért a szárnyai alá vett minket, és segítette a kezdeti botladozásainkat, valamint azokért a lehetőségekért, amiket ő nyitott nekünk már csak azáltal is, hogy megálmodta, és elindította néhány diákkal együtt a Kreatívek blogot.

Az életem azóta óriási fordulatot vett, és most nem a karanténomból a teraszról írok, hanem külföldről. Bár már lehetőségem nem volt megismerni úgy igazán az új szerkesztőket, azért így ismeretlenül is nagyon sok sikert kívánok nektek! Élvezzétek ki minden pillanatát, és alkossatok kreatíven!

Kaiser Zsani:

Mikor elkezdtem az egyetemet, nem gondoltam volna, hogy ez a három év ilyen gyorsan eltelik. A Kreatívek kezelése egy olyan lehetőségnek tűnt, amit tudtam, hogy nem hagyhatok ki, olyan tapasztalatokat és barátokat szerezhettem, melyek velem maradnak a blog átadása után is. 

Nagyon köszönöm Tanárnőnek és a Szerkesztőségnek az elmúlt éveket, ahogy nektek olvasóinknak is, hogy velünk voltatok, ezt a jó szokásotokat tartsátok meg. Veletek együtt várom kíváncsian -most már én is olvasóként- hogy a következő generáció milyen eszközökkel nyúl a Kreatívekhez.

SZIASZTOK!