Fanni a mosdókagyló előtt állt, idegesen nézett szembe a tükörképével. Minél többször olvasta el édesanyja naplóját, annál biztosabb lett abban, hogy ki kell derítenie, ki az a Minyon. Nem sok támpontja akadt, s annál kevesebb segítsége. Egyelőre. Nincsenek itt barátai, de még hozzá is eljutottak pletykák a Magyar Irodalmi Tanszék adminisztrátoráról, Szépvölgyi Szonjáról. A BTK instaoldalán látott róla mémeket, meg egy-két beszélgetésfoszlányt is elkapott arról, hogy legalább két rejtélyt kinyomozott már a nő. Annyi élettapasztalata azért van, hogy nem kell minden mendemondát elhinni, de ha nem is igazak teljesen a sztorik, akkor is jó kiindulási pont. Szonja azért sok embert ismert itt, vele ellentétben.  A távoktatás teljesen szétzúzta annak a lehetőségét is, hogy szociális életet éljen az egyetemen. Amúgy sem tudott valami könnyen barátkozni, pláne így. Azt meg csak remélni tudta, hogy nincs a szakjának messengeres chatcsoportja, és nem az történt, hogy nem vették be őt. 

    – Igen, ez a legjobb megoldás. Nehogy megfutamodj nekem itt az utolsó pillanatban! Örökre bánni fogod, ha most ezt nem deríted ki. Nagyon fontos – győzködte a tükörképét félhangosan. Boldog tudatlanságban beszélhetett magában, mivel azt hitte, teljesen egyedül volt, nem sejtette, hogy a germanisztikás Gréti értetlen homlokráncolással ült a WC-n. Fanni igyekezett fonott, hosszú copfjába visszagyömöszölni a kibomlott, rakoncátlan tincseket, majd remegő kézzel édesanyjától örökölt szívmedáljához nyúlt, és szájához emelve megcsókolta. 

    – Na, indulás! – olyan volt ez, mint egy csatakiáltás. Sarkon fordult, és kiment a folyosóra, határozottnak tűnő, gyors léptekkel. Nem akarta, hogy elszálljon hirtelen jött bátorsága, ezért sietett annyira, és, habár ez kívülről nem látszott, érezte, hogy lábai enyhén remegnek.

    Megállt a tanszéki iroda előtt és lendületesen bekopogott, még ő is meglepődött határozott mozdulatán.  

    – Tessék! – szólt ki Szonja, miután még egy post-it-et felragasztott számítógépe oldalára. Felnézett a papírjaiból, és meglátta Fannit, ahogy rémülten állt pár méterre az asztalától. Milyen csinos ez a lány, csak nem húzza ki magát rendesen, biztos meg van ijedve, gondolta Szonja, és bátorítóan Fannira mosolygott. – Miben segíthetek?

    – Jó napot kívánok, Szigethy Fanni vagyok, és csak azt szeretném, csak azért jöttem, szóval nem hivatalos, de hátha… 

    – Üljön le nyugodtan – mondta Szonja kedvesen és rámutatott egy székre az asztala túloldalán. Már leszokott arról, hogy tegeződjön a hallgatókkal. Így próbálja elkerülni, hogy érzelmileg közel kerüljön hozzájuk. Évi párjának halála nagyon megrázta. Talán nem a tegező viszony miatt szerette meg a lányt, de akkor is, úgy érezte, ezzel megteszi az első lépést a hallgatókkal való távolság megtartása felé. Fanni leült, lesimította szoknyáját, és a nyakláncát kezdte birizgálni.

    – Szóval megtaláltam édesanyám naplóját, egyetemista korából. Itt tanult. Két éve halt meg – Fanni szemeiben könnyek gyűltek. 

    – Jaj, sajnálom! Kér egy zsebkendőt? – nyújtott át neki egyet Szonja, miután kihalászta zöld kardigánjának nagy zsebéből. Fanni próbált könnyeivel küszködve rámosolyogni, megköszönte, majd gyorsan összeszedte magát. Félt, hogy elszalasztja a lehetőséget; hogy Szonját valami fontos teendő elszólítja mellőle, vagy valaki megzavarja őket, szóval hüppögve folytatta.

    – A segítségét szeretném kérni. Nekem nagyon fontos édesanyám emléke, és minden, ami vele kapcsolatos – mondta, és a medáljához nyúlt – ...a naplóban sokat ír a kedvenc tanáráról, aki, ha lehet, még jobban megszerettette vele a tanulmányait. Nagyon szép tanár-diák viszony alakult ki köztük, ódákat zengett róla a naplójában. Sokat segített neki, mert édesanyám pánikbeteg volt, és ez a tanár bevezette őt a jóga világába, légzőgyakorlatokat mutatott neki, nélküle el sem tudta volna végezni az egyetemet, mert a vizsgákon elájult volna. És nagyon jó tanár is volt. Szeretnék találkozni vele, és megköszönni, amit édesanyámért tett, és megmutatni neki, milyen szépeket írt róla. És egy félreértést is szeretnék tisztázni vele. A tanár azt hitte, anya csalt az egyik zéháján, pedig ez nem így történt, minden le van írva őszintén a naplóban! Nagyon bántotta édesanyámat, hogy a szeretett tanára ilyeneket gondol róla. Esetleg... Rászólt közben, mármint zéhá közben, hogy ne lessen a szomszédjáról, pedig csak pont arra bambult el véletlenül. Igazából nem nagy dolog, utána is ugyanolyan kedves volt mindig vele, csak azért anyut nagyon bántotta ez a dolog. Meg innen is látszik, milyen korrekt ember, hogy még anyura is rászólt, akivel ilyen jó viszonyuk volt. A probléma azonban az, hogy nincs az igazi nevén említve ez a férfi, csak a becenevén. Nem tudja esetleg, kit hívtak akkoriban Minyonnak? – hadarta el Fanni egyszusszra. 

    – Ó, sajnos még nem hallottam róla. Mikor járt ide az édesanyja? – kérdezte Szonja.

    – 1993-ban volt kisgólya – válaszolta Fanni csendesen. Örült, hogy végül sikerült elmondania mindent úgy, ahogy szerette volna, és Szonja nem küldte el már az elején, mikor kiderült, hogy nem hivatalos ügyben keresi. 

    – Hát igen, akkor még nem dolgoztam itt – sóhajtott nagyot Szonja. Reggel még nem gondolta, mikor az automatás kávéját szürcsölgette, hogy ma is egy ismeretlen diáklány fog sírni az irodájában. Eddig csak a Neptun kezelhetetlensége miatt fakadtak sírva, jó, meg néha halálesetek miatt, de a mostani eset különös volt. 

    – És nem tudná esetleg valahogy kinyomozni, kérem? Úgy hallottam, ön már csinált ilyet itt az egyetemen kétszer is – pislogott Fanni nagy, könnyeskék szemeivel Szonjára. Nem lehetett ellenállni ennek a tekintetnek. Szonját egy pillanatra kirázta a hideg a borzalomtól, ahogy felidéződtek benne korábbi nyomozós esetei, a gyilkosságok. Aztán elmosolyodott. Azért ez sokkal kedvesebb és nyugalmasabb feladat.

    – Persze, mindenképp megpróbálom kideríteni, Fanni. Hogy néz ki a napló szerint ez az ember? Azt lehet tudni, melyik tanszéken tanított? – kérdezte, és rögtön a post-it-jeiért és egy barna tűfilcért nyúlt.

    – Sajnos, azt nem tudom, hol tanított, de anyu magyar-franciás volt. A kinézete… magas, karcsú, izmos, elegáns, márkásan öltözködik, bakancs, garbók, kötött pulóverek, divatszemüveg, gyűrű, karkötő, karóra… Sötétbarna, elől kicsit hosszabb haja van. Szerencsére anyu mindenkinek részletesen leírta a kinézetét – mondta Fanni kissé zavarban. 

    – Ilyen szép emberünk nincs is az egész egyetemen! – nevetett fel Szonja – De ne aggódjon, mindent megteszek, hogy előkerítsem önnek, fel a fejjel!  Jelöljön be Facebookon, hogy könnyen tudjam értesíteni, ha kiderítettem valamit. Szépvölgyi Szonja néven megtalál.