Biztosan nem ez volt az álmod… – sóhajtott fel Fanni, majd visszamerült a kis könyvecskébe.

    A hűvös decemberi szél besüvített az ablakon. Ilyenkor rég illett volna havaznia, kint mégis minden rideg és száraz volt. A szemben lévő templom szinte esedezett az égből hulló fehérség kegyeiért, reménytelenül. 

    Valaki kopogtatott az ajtaján. Fanni nem reagált a zörejre. Az ajtó kinyílt, Csenge, egyik lakótársa dugta be rajta a fejét.

– Fanni – szólalt meg Csenge bátortalanul.

    Fanni beletemetkezett a naplóba, észre sem vette, hogy Csenge benyitott.

    – Fanni! – hangja határozottabb volt, mint az első próbálkozásnál.

    Fanni riadtan odakapta fejét a hang irányába.

    – Bocsánat, nem akartalak megijeszteni. Csak gondoltam, szólok, hogy készülj, mert lassan indulunk a Hungiba.

    – Okés. Köszönöm, hogy szóltál. – alig fejezte be mondandóját, figyelme ismét a naplóra összpontosult.

    Csenge bólintott, és becsukta az ajtót. A túloldalról hallatszott, ahogy a lányok Katát próbálják fölrázni mély álmából. 

    Basszus, teljesen el is felejtettem a bulit. – Azóta nem bulizott, amióta az édesanyja meghalt. Ez volt az első alkalom, hogy igent mondott egy meghívásra. Nem volt kedve szórakozni, amíg ilyen mély fájdalom mardosta a lelkét. Ráadásul a munka miatt ideje sem volt ilyesmire. A valamicske szabadidejében olvasni szokott. Legutóbb a Kosztolányi Kritikai Kiadás könyvsorozat legújabb darabjának olvasásába kezdett bele, szeretett furcsa dolgokat olvasni, olyasmiket, amikkel mindenkit megdöbbentett, anglisztikás létére.

    Bezzeg, amikor Szegedre költöztünk Katával, megfogadtuk, hogy minden buliban ott leszünk. Megvesszük a legszebb ruhákat és abban meghódítjuk a szegedi éjszakát. Persze, így terveztük. És mi lett belőle…

    A lányok a konyhában sikongattak. Örültek, hogy vége a szorgalmi időszaknak. Más esetben lehet, hogy nem ujjongtak volna ennyire, viszont most boldogok, mert mindenki megúszta kettő-három vizsgával a félévet.

    Hogyha így örült, hogy felvették Szegedre, akkor mégis, miért utálta ennyire? Soha nem beszélt a szegedi évekről. Miként tanult? Bulizott egyáltalán? Voltak barátai? Nem mondott semmit. Ha valaki erről kérdezte, akkor mindig elterelte a témát, meg elborult az arca. Úgy csinált, mintha meg sem történt volna ez az egész, mintha nem is lett volna egyetemista Szegeden. 

    Hirtelen Borka nyitott be. Borka mindig is a nagy hangjáról volt híres, most sem okozott csalódást. 

    – Fanni! Gyere már ki hozzánk! Most alapozunk! – visította.

    – Mindjárt megyek. Csak befejezem még ezt a pár oldalt – mondta halkan Fanni, de fel sem nézett a könyvecskéből.

    – Az a pár oldal megvár. Gyere, húzd meg orosz barátunkat! – és a magasba tartotta a kezében lévő kalinkás üveget.

    Fanni felnézett a könyvből és szomorú szemeivel Borkára meredt. Borka észrevette a bús tekintetet. Legszívesebben megkérdezte volna Fannitól, mi történt, de tudta, hogy utálja ezt a kérdést. Az elmúlt időszakban nagyon sokszor hallotta ezt édesanyja kapcsán.

    – Rendben, olvasd csak el a fejezetet vagy mit, szóval azt a pár oldalt. Utána viszont gyere.

    Borka egy biztató mosollyal be is csukta az ajtót. Fanni csak meredt maga elé, mintha az előző beszélgetés le sem zajlott volna.

    Amikor engem felvettek, akkor én is nagyon örültem. Katával szinte mindent elterveztünk. Már az albérletünk is megvolt. Kata nagyszülei felajánlották nekünk ezt a lakást, mivel ők évekkel ezelőtt visszaköltöztek a szülőfalujukba. Utána rátaláltunk Csengére és Borkára, így négyen lakunk együtt. Szerencsére csak a rezsi rám eső részét kell fizetnem. Én nem is ismertem a nagyszüleimet, még az anyaiakat se. A másik ágról pedig sosem ismertem az ősöket. Apámat se. Anyu soha nem mondta el, hogy ki volt az apám. Ugyanúgy viselkedett ezzel a témával kapcsolatban is, mint az egyetemi éveivel. Sosem beszélt róluk. Viszont… – csillant fel a szeme – ebben a kis naplóban biztos benne vannak a válaszok. Igen! 

    Ahogy ezt végiggondolta, fölpattant és kirohant a lányokhoz. Közölte velük, hogy sajnálja, de ma mégsem tud menni, mert hirtelen eszébe jutott, hogy Use of English-ből vizsgája lesz holnap. A lányok próbálták győzködni, de végül feladták. Tudták, hogy Ms. East kemény dolgozatokat szokott íratni.

    Fanni próbálta palástolni a megkönnyebbülését, hogy ne vegyék észre a turpisságot. Majd sietősen visszalépdelt a szobájába, lehuppant az ágyra, felkapta édesanyja naplóját, és mohón olvasta tovább a rejtélyes sorokat.

Andrea naplója 

1993. szeptember 21.