Mária gyanakodva nézte Elemért, aki remegve állt a telefon mellett. Rosszat sejtve megköszörülte a torkát, jelezve a férfinak, hogy ő is otthon van. A hangra Elemér összerezzent, majd zavartan köszönt:

- Szia, nem is gondoltam, hogy ilyen hamar megjössz.

- Minden rendben?

- Semmi sincs rendben – sóhajtott fel Elemér, - de ígérd meg, hogy nem haragszol meg!

- Jézusom Elemér, mit műveltél?

- Hát én csak…tudod, a telefon…én…

- Ne beszélj mellé! Kivel beszéltél az előbb!

- Csak ne kapd fel a vizet! Szóval, rendeltem pizzát estére a Kis Néróból és kértem ananászost is.

- Micsoda?! – hördült fel Mária. – Már megint ez az ostobaság az ananászos pizzával. József is ezzel ment az agyamra folyton. Miért nem tudott ananász allergiája lenni?

- Hát azt nem tudom. De voltak furcsa dolgai, az biztos.

- Egyikőtök se normális – ingatta a fejét Mária. – Komolyan mondom ti ketten….

Nem derült ki, hogy ők ketten milyenek, mert megcsörrent a telefon. Elemér azonnal felkapta a kagylót. Többnyire csak hallgatott, néha közbe szúrva egy igent vagy nemet. Az idő haladtával az arcán a kíváncsiság helyét átvette a döbbenet, majd a tömény borzalom. Amikor végre letette a kagylót úgy remegett, mint aki a világ összes ananászos pizzáját megrendelte.

- Mi az? Ki volt az, Elemér?

- A rendőrség volt. József….József eltűnt.

*** 

Bozodi Róbert az autója mellett állt egy közlekedési táblának dőlve, a rendőrség épülete előtt. Még egy utolsó cigarettát el akart szívni, mielőtt bemegy. A madarakat nézte az égen, miközben kezeiben egy-egy Rubik kockát tartott. Már majdnem megfejtette mindkettőt, amikor zajt hallott a háta mögül. Egy tolvaj kirántotta egy nő kezéből a táskáját és elszaladt vele. A rendőrtiszt úgy számolt, hogy tizenöt másodperc múlva ér mögé az elkövető. Várt egy kicsit, majd feldobta a Rubik kockákat, hogy szabaddá váljon a keze, majd kivette a még parázsló végű cigarettát és maga mögé pöckölte. A találattól megszédült tolvaj csuklóján kattant a bilincs és egy szempillantás múlva már a közlekedési táblához láncolva találta magát. Róbert gyorsan elkapta a két Rubik kockát és a fogoly kezeibe rakta.

- Hogy ne unatkozzon, amíg bent vagyok.

- Hé, nem hagyhat itt! Akkor legalább vigyen be!

- Nem lehet. Sürgős ügyem van. De majd küldök valamit.

Bozodi őrnagy megigazította az egyenruháját, majd elindult. Persze bevihette volna nyugodtan a tolvajt, de hadd gondolkozzon el a hibáin. Magabiztos léptekkel indult el a kihallgató felé, ahol már várták nyomozó társai. Ez lesz az utolsó ügye, mielőtt áthelyezik a fővárosba. Már talált is egy kényelmes albérletet a Pék utcában egy nyugalmazott katonaorvos mellett.

Belépve a szobába nem is mondott semmit, csak kinyújtotta a kezét, melybe egy fiatal orvos a boncolási jegyzőkönyvet helyezte.

- Köszönöm, szépen. És kérem fontolja meg az eljegyzést. Ilyen hamar a válása után elhamarkodottnak tűnik.

- Tessék?! – Kérdezett vissza a doktornő. – Mármint honnan tudja, hogy én..

- Eljegyzési gyűrűt hord, de a jobbján erősen kirajzolódik egy nemrég még ott viselt gyűrű nyoma. Úgy becsülöm egy hónapja sincs, hogy kidobta Józsefet.

- Ez most komoly? Azt is tudja, hogy Józsefnek hívták?

- Igen, abból, ahogy a boncolási jegyzőkönyvben írta a nevét. Szépen rendezetten írt mindent, kivéve azt, hogy József. Látszik rajta az alig elfojtott harag. Ebből gondoltam, hogy maga akart elválni.

- Jól gondolta – ismerte be a doktornő kelletlenül. – Arról is tudna mondani valamit, hogy egy felboncolt hulla minként szökött meg?

- Sehogy – jelentette ki az őrnagy. – Nem dr. Zilahi-Nagy Józsefet boncolták fel. A vallomások szerint a professzor úrnak sose voltak alkohol problémái, de a boncolt holttest mája ennek az ellenkezőjére utal. Ráadásul a halál körülményei sehogy sem indokolják a súlyos koponyatörést a tarkón.

- Akkor valaki szerzett egy Zilahira nagyon hasonlító hullát és kicserélte a professzorra? – Kérdezte Hajdú őrmester döbbenten. – Remélem nem azt akarod feltételezni Robi, hogy nem vettem észre, hogy Zilahi nem volt halott.

- Először is neked Bozodi őrnagy vagyok, másrészt pontosan erre gondolok. Induljunk ki abból, hogy Zilahi még él. Nem tudom hova igyekszik, vagy milyen messzire jutott, de küldjék ki a képét a pályaudvaroknak, és a Liszt Ferenc repülőtérnek.

- Adjunk ki országos körözést? – Kérdezte Koncz Zsolt készségesen.

- Ne, még ne. Először szeretnék televízióadásba kerülni. Ott fogom bejelenteni a körözést. Ez válaszra készteti, és talán hibázik. Elég, ha egyelőre Csongrád-megyében sugározzák, de mondják azt, hogy országszerte megy. Ha egy hétig nem történik semmi, akkor terjesszék ki a többi megyére. Nekem most be kell hoznom valakit.

Azzal Bozodi Róbert elindult vissza a közlekedési táblához. Még utoljára rápillantott a telefonján a naptárára. Eseménydúsra sikerült ez az április 1-je.

Kép forrása: <a href='https://pngtree.com/so/white-page'>white page png from pngtree.com</a>