Egyszerre ülök két széken

és valahogy egyiken se

és ha átülök az egyikre

olyan messze kerülök a másiktól

hogy alig látom, csak ordítom:

Halló! Te ott az űrön túl! Ugye hallasz?

Halló! Ott is olyan hideg minden, mint itt?

Halló! Te is ülsz ottan vagy monoton ballagsz?

Halló! Ott a valóság erősebb vagy a hit?

Halló! Ha hallod mondd, téged ugye várnak?

Halló! Mondj már valamit kérlek üvölts vagy sikíts!

Halló! Én üvölthetek veled egész nap!

Hisz’ úgyis jól tudom, hogy sokat leszek itt

mert nem megyek haza.

Hangom úgy vész el az űrben

mintha üres levegőből lenne

és jelentés se lenne benne

és remélem, hogy elér a másik székre.

Csabay-Tóth Bálint