A krimi nem ujjgyakorlat – interjú Cserháti Évával, A Sellő titka című krimi szerzőjével

106925942_650287252366663_3663374493508006517_n.jpg

A nyári szünet beindulásával mi is zárjuk sorainkat szeptemberig, viszont előtte még hoztunk Nektek egy kis bepillantást abba, hogyan is készült el blogunk alapja, a krimink. Ebben ugyanis segítségünkre volt Cserháti Éva írónő és műfordító, aki ellátogatott hozzánk egy november végi napon, kezében az addig elkészült fejezeteinkkel, konkrét javaslatokkal és gyakorlati feladatokkal, mindezt azért, hogy még jobbak lehessünk. Többek között arról kérdeztük, hogy pontosan milyennek látta mindazt, amit a mi szövegünkből olvasott, mik a műfaj legnagyobb nehézségei, és egyáltalán: mi mindennel kell számolnia egy komoly krimiírónak.

Milyennek láttad a kriminket első olvasásra?

A választ egy kis bevezetővel kell kezdenem. Tavaly nyáron jelent meg A Sellő titka című krimim, amelyet Szilágyi Zsófia ajánlott a szegedi magyaros diákoknak egy Facebook-posztban. Ezért, amikor készültem krimiműhelyt tartani Szegeden, akkor felvettem vele a kapcsolatot. Ő nagyon lelkesen válaszolt, hogy a kreatívosokkal éppen a krimi a téma az őszi félévben, és volna-e kedvem egy órára bejönni, beszélgetni velük. Természetesen volt.

Nagyon izgatott, hogy vajon egyetemi keretek között hogyan lehet oktatni a krimiírást. Őszinte leszek, nagyon megdöbbentem, amikor kiderült, hogy egy tucat hallgató ír egyetlen krimit. Első gondolatom az volt, hogy ez jó játék, de mi fog ebből kisülni? Már a négykezes is egy nehéz műfaj, de a kollektív írás sokszor fordul rémálomba. Tizenkét szerző pedig legalább tizenkét felé tudja húzni a történetet. Egyszerűen nem hittem, hogy sikerülhet. A végeredmény egyáltalán nem engem igazolt.

Tavaly novemberben megkértem Zsófit, hogy küldje el nekem az akkor még félkész művet. Már az első oldalakon beszippantott a történet, a helyszín varázsa, a jól kiválasztott évszak, az ügyesen felskiccelt szereplők. Alaposan végigjavítottam a kéziratot. A krimi egyik nehézsége, hogy a legkisebb részletben is konzekvensnek kell lenni. Ettől lesz a hihetetlen történet hiteles. Kezdő krimiírók gyakran nem hiszik el, hogy lesz olvasó, aki utána fog nézni, hogy az a szőlőfajta, amivel a főhős a fogyókúráját egészíti ki, valóban érik-e júniusban.

Bevallom, a kurzus vége felé nem kevés időt töltöttünk azzal, hogy minden a helyére kerüljön a történetben. A szálak összefésülése nem egyszerű feladat, főleg kezdőként. Te hogyan hidalod át ezt a nehézséget?

k. Hogy tizenkét szerző fejében tizenkét kép él a szereplőkről, a helyszínről, akár olyan apróságokról is, hogy hol van egy jelenetben az ajtó, vagy milyen hosszú az egyik mellékszereplő frufruja. A Dekódolás esetében remek ötlet volt, hogy helyszínnek az egyetemet választottátok, mert azt minden szerző ismerte.

A helyszín amúgy is meghatározó eleme a kriminek. Én szinte minden helyszínt bejárok, ahová jelenetet helyezek el. Fényképezek, jegyzetelek, különösen akkor, hogyha hullát szeretnék ott elhelyezni. Az elképzelt helyszíneket, amennyiben a cselekmény szempontjából jelentőségük van, lerajzolom. A szálak összefésülése ezért nekem nem is nagy feladat, mert én nem írok addig, amíg nincs kész cselekménytervem. Ezért ijedtem meg, amikor kiderült, hogy nemcsak tucatnyian vagytok szerzők, de nincs előre felvázolt részletes cselekményterv sem.

Természetesen vannak krimiszerzők, akik cselekményterv nélkül dolgoznak, de ők aztán tízszer-tizenötször át is dolgozzák a kéziratot, azaz összefésülik a szálakat. Nekem látnom kell, hova haladok, és csak akkor tudok leülni írni. Körülbelül 80%-os kidolgozottságnál ülök neki napi rendszerességgel kizárólag szöveget létrehozni. Egy táblázatot követek, amelyet háromnaponta frissítek. Macerásnak hangzik, de én élvezem.

Volt valami, amit az egyes szálakban még részletesebben írtál volna meg a helyünkben, vagy amiről olvastál volna még?

Igen, volt. Én úgy érzem, annyira jó történetet találtatok ki, amiből egész könyv is lehetne. Egyes részek nagyon vázlatosak. A kidolgozottság nemcsak vezeti az olvasót, de időt és muníciót is ad neki, hogy végiggondolhassa a saját nyomozását, együtt haladhasson a detektívvel. Ha túl gyorsan halad a történet – ami nem összekeverendő azzal, hogy fordulatos –, akkor az olvasó lemarad, kiesik a játékból. És van, akinek ez kedvét szegi.

A szereplők annyira jók, hogy szívesen hallottam volna még róluk, az életükről többet. Ezzel a mellékszálak vastagodtak volna. És nagyon-nagyon jók a mellékszálak a Dekódolásban! Ezek szerepe a figyelem fenntartása és a félrevezetés. Nem szabad őket túlírni, de érdemes bővebbre venni őket, mert azzal a krimi élvezeti értéke nő.

Mindezt úgy mondom, hogy szerintem a kész kézirat tizenkét szerző és egy szerkesztő részvételével olyan hatalmas teljesítmény, hogy őszintén azt gondolom, szerintem ezt jobban nem lehetett volna megírni. Hatalmas munka lehetett! És mennyi egyeztetés! Engem már az is megvisel, hogy saját magammal kell folyamatosan egyeztetnem…

Krimiíróként hogy tapasztalod, mik a műfaj legnagyobb buktatói? Mi az, amin sok kezdő alkotó elcsúszik?

Szerintem a legeslegnagyobb buktató, ha a szerző nem veszi komolyan a műfajt. Ha azt hiszi, a krimi csak ujjgyakorlat, és elég neki belekóstolni. Hogy a krimiírás szórakozás, és magától jön. Ugyanis krimit írni borzasztó nehéz. Szerintem még rossz krimit írni is nehéz. Ezt komolyan mondom. Ez nem olyan műfaj, hogy esténként pötyögök valamit a gépemen, aztán szerkesztgetem egy kicsit, és hátha valaki kiadja. A műfaj szabályai annyira kötöttek, hogy nagyon komoly odafigyelést igényel a történet alakítása. Jól kitalált szereplők nélkül a történet beomlik, valószerűtlenné válik és hiteltelenné.

A műfaj sémákkal dolgozik, de ezek a sémák időről időre megújulnak, az olvasói elvárások változnak. Ezért a másik nagy hiba, amit kezdő szerzőknél látok, hogy nem olvasnak elég krimit. És ha olvasnak, akkor nem merítenek a földrajzilag változatos kínálatból, hanem egy-egy angolszász vagy skandináv trendnél maradnak meg. Nem ismerik az alműfajokat, a hibrid műfaji lehetőségeket. Nem képzik magukat. Emiatt sok tévhit megmarad bennük azzal kapcsolatban, hogy mi is a krimi és a krimiírás.

Számítottál a történet végére, vagy teljesen máshogy képzelted el a lezárást?

A krimi vége meglepett. Annyira ujjongtam, hogy sikerült rászednetek! Ez mutatja, hogy mennyire szilárd lábakon áll a történet, a szereplők. Nagyon-nagyon remélem, hogy lesz közületek, aki komolyabban foglalkozik majd ezzel a műfajjal.

A munkátok annyira izgalmasnak találtam, hogy most tervezem a kollektív krimiírás beépítését egy művészeti projektbe, amelyen Angliában dolgozom. És éppen erről szól a magyar krimiírás fellendülése, hogy inspirálónak találjuk egymás munkáját. Nagyon köszönöm a Dekódolást, az olvasmányélményt, és hogy röviden részese lehettem!

 

Holecska Tünde