Szonjának összeszorult a torka, miközben a Klemm Antal szeminárium előtt várakozott. Sokadszorra dörzsölte egymáshoz a két tenyerét, hogy megszabaduljon a rájuk tapadt izzadtságtól, mégis egyre hidegebbnek és nyirkosabbnak érezte a kezét. Mély levegőt vett, és megnézte a mobilján, mennyi az idő. 15 óra 30 perc. Érdy tanárnő hamarosan elengedi a hallgatókat az óráról. A terem ajtaja kinyílt, és néhány hallgató sietett ki a teremből. Eltartott egy darabig, amíg Szonja meglátta azt, akire várakozott. Réka utolsóként jött ki a teremből. Rebekától tudta, hogy itt lesz a lány, valaki az utolsó pillanatban leadta Érdy tanárnő szemináriumát, és a lány, végre, fel tudta venni.

 –   Réka, van egy perced? Beszélhetnék veled?  ̶ az elsőre meglepettnek tűnő lánynak egy sötét árnyék suhant át az arcán.

 –   Persze, Szonja. Megkérdezhetem, hogy miről?

   Szonja készen állt a válasszal.

 –   A segítségedet szeretném kérni, egy bizalmas és személyes ügyben. Egy csongrádi pszichológus zaklatta az egyik betegét, de a lány vallomásán kívül semmilyen bizonyíték sincs ellene. Véletlenül a fülembe jutott, hogy te is abba a rendelőbe jársz, ahol Dr. Horváth Koppány és Dr. Tóth Frigyes praktizál. Arra lennék kíváncsi, hogy esetleg tapasztaltál-e valami gyanúsat a kezelések során?

   Réka arcán szemmel látható volt a megrendülés.

 –   Valóban, középiskolás koromban engem is ott kezeltek, de az már nagyon régen volt. Már ne haragudj, de ha tapasztaltam is valamit, nem értem, ehhez neked mi közöd van.

 –   Személyesen érintett vagyok az ügyben. A lány, akit zaklattak, az unokahúgom.

   Szonját is meglepte, hogy milyen könnyedén áradt belőle a hazugság. Réka lesütötte a szemét, és némán indult utána az irodába. Csendesen haladtak egymás mellett, és Szonja attól tartott, a lány észreveszi, hogy remeg. Fojtónak érezte a nyomást, ami ránehezedik. Ha ügyesen hat a lány érzéseire, akár azt is elérheti, hogy bevalljon mindent. Csendesen kattant a tanszéki iroda ajtaján a hevederzár. Beengedte a lányt maga előtt. Réka vele szemben foglalt helyet, és Szonja a szemébe nézett. Várta, hogy Réka megszólaljon. A lány idegesen ropogtatni kezdte az ujjait, aztán belevágott.

 –   Minden középiskolás koromban kezdődött. Beszéd- és viselkedészavarok miatt utaltak be a pszichológushoz. A doktor úr eleinte rendkívül figyelmes és kedves volt. A szorongásaimról beszéltünk, a céljaimról. Sokszor mesélt személyes történeteket magáról, hogy éreztesse velem, mennyire hasonlóak vagyunk. Egyre gyakrabban kérdezett a fiúkról és a szexualitásról, de mindig a terápia keretein belül, és minden kérdést meg is indokolt. A bizalmamba fogadtam, egyre korábban érkeztem hozzá, és egyre később távoztam a beszélgetések után, ezekért az extra időkért sosem kért pluszpénzt. Aztán olyankor is találkoztunk, amikor nem volt időpontom, és az is előfordult, hogy teljes délutánokat töltöttünk együtt.

   Szonja figyelmesen hallgatta. Minden úgy van, ahogy gondolta. Tóth Frigyes zaklatta Rékát, és sosem felelt érte. Elöntötte a harag.

 –   Igazán nem volt nehéz dolga, azzal, hogy beleszeressek. Azt mondta, ő is szeret engem, és rég elköltözött volna otthonról, csak attól fél, hogy a felesége örökre eltiltja tőle a fiát, ha elhagyja őket. Természetesen számomra is világos lett, hogy hazudik, mégsem tudtam ebből a kapcsolatból kilépni. Nem voltunk elég óvatosak, és teherbe estem. Nehéz lett volna eltitkolni egy abortuszt, ezért felírt nekem egy gyógyszert. Nem esemény utáni tablettát, pszichológusként azt nem is tehette volna meg, ráadásul mire rájöttem, hogy terhes vagyok, már kifutottunk az időből. Pszichés zavarokra való szer volt, de nagyon erős. Elvetéltem tőle. Nem szóltam senkinek, mert azzal tönkretettem volna. Koppány jó orvos, a betegeinek szükségük van rá. De nem hallgatok tovább, ha nem én vagyok az egyetlen, akit bántott.

 –   Szonjának nehezére esett uralkodni magán. Lehajolt az asztala fiókjaihoz, mintha keresne valamit, biztos volt benne, hogy a döbbenet kiült az arcára. Hiszen a válasz ott volt a szeme előtt. Koppány??? De akkor mégis mivel tartotta sakkban Frigyest? És akkor mégsem úgy történt minden, ahogy eredetileg gondolta… Gyorsan át kellett magában alakítania a sztorit, amit eddig összerakott.

 –   Végeztünk? Elmehetek?

 –   Nem egészen. Valljuk be, elég sajátos módját választottad a bosszúnak.

   Réka arcán ismét megjelent az árnyék. Szonja megijedt, hogy elrontotta. Csak arra tudott gondolni, hogyan tartja szóval a lányt addig, amíg ideér a rendőrség – mielőtt elindult volna a Klemm Antalhoz, felhívta Kovács Pétert, de teljesen elvesztette az időérzékét, fogalma sem volt, mennyi idő telt el azóta.

 –   Elmondom akkor, szerintem mi történt. Laci volt az élő bizonyítéka annak, hogy valaki kihasznált és átvert. Kerülted, de nem akartad bántani. A dolog akkor változott meg, amikor ugyanaz az ember sodorta veszélybe a diplomádat, aki miatt a szerelmed nem hagyta el a feleségét. Rengeteg bajotok volt a tárgyfelvétellel, és Laci sokadszor tűnt rátermettebbnek és gyorsabbnak, mint te.

   Réka elpirult, Szonja úgy tett, mint aki nem vette észre, hogy ökölbe szorult a keze. Minden pillanatban készen állt a lány támadására.

 –   Megzsaroltad, hogy nyilvánosságra hozod az apja kapcsolatát veled, ha nem engedi át neked a helyét a kurzuson. De Lacinak pont úgy szüksége volt a kurzusra, mint neked, ezért megpróbálta megbeszélni Érdy tanárnővel, hogy bővítse a kurzust. Bármely tanár engedett volna a kérésnek, Érdy tanárnőt azonban régóta kezelik pánikrohamokkal, azt a kevés biztonságérzetét pedig úgy igyekszik megtartani, hogy nem változtat semmin, például évről évre ugyanazon a létszámon hirdeti meg a kurzusokat. Ezt Rebeka mondta el nekem, a nyelvész adminisztrátor, én meg láttam a tanárnőnél egy erős antipszichotikumot, ilyet szedett az egyik barátnőm is nemrég. A gyógyszer hatásának tudható be az is, hogy Ibolya semmit nem vett észre abból, hogy ti hangosan veszekedtek Lacival az egyébként üres épületben, szombaton, már a Klemm Antal előtt is, nyilván. A többi részletkérdés. Gondolom, amikor Laci nem akarta leadni a vizsgát, megpróbáltad kicsavarni a kezéből a mobilját, azon volt megnyitva a Neptun. Valójában nem is a Kognitív nyelvészet vizsgán ment a vita, azt az órát már egy kreditátviteli kérelemmel megoldottad, abba is belenyugodtál, hogy a Szövegtan szeminárium erre a félévre marad, de volt még egy vizsga, az első félévről mindkettőtöknek elmaradt Filozófiatörténet, aminek az utolsó vizsganapján az utolsó helyet Laci vitte el előled. Ezt a Tanulmányi Osztályon sikerült kiderítenem. Már megint Laci nyert, ezt már nem bírtad tovább. A rendőrség nem talált dulakodásra utaló jelet, nem is találhatott, hiszen mindketten kabátban és kesztyűben voltatok. Laci talán engedett neked és feloldotta a telefonján a biztonsági zárat. Bízott benne, hogy ő úgyis kidumál egy limitemelést bármelyik tanárnál. De rájöttél, hogy ez neked kevés. Rájöttél, hogy ez még nem elégtétel, sem azért, amit az órákon éreztél miatta, sem a sértéseiért, sem azért, amit az apja tett veled. És ekkor kilökted az erkélyről.

 –   Nem!  ̶  üvöltötte a lány. Szonja észre sem vette, hogy amíg beszélt, Rékának folyni kezdtek a könnyei.  ̶  Nem így történt!  ̶  Réka alig tudta visszafogni a zokogást, de a mondanivalója fontosabb volt annál, hogy elgyengüljön.

 –   Nem akartam zsarolni, még azt sem akartam, hogy tudomást szerezzen arról, hogy viszonyom volt az apjával. Ő talált meg, hogy ne merjem bemocskolni az apját. Valakitől megtudta, hogy mi volt köztünk, és újra elmentem az apjához Csongrádra.

   Szonja a feldúlt férfira gondolt, akinek mindenképpen beszélnie kellett Lacival. Tehát Frigyes nem azért kereste fel a fiút, hogy a saját ügyet egyengesse, hanem azért, hogy figyelmeztesse a fiút, lehet, hogy nem is egyetlen alkalommal. De az is lehet, hogy ő mondta el Lacinak, hogy mi történt Koppány és Réka között, aztán viszont megijedt attól, mit tett. És akkor valójában Koppány volt az, aki meg akart szabadulni egy rágalommal Frigyestől, mert félt tőle, hogy a kollégája bármikor leleplezheti. Erről vitatkozhattak a temetésen is, amikor véletlenül kihallgatta őket.

 –   Laci megfenyegetett, hogy megöl, ha elmondom bárkinek.  ̶  A lány keserűen elmosolyodott.  ̶  Alma a fájától... Ezt már nem engedhettem. Én is megfenyegettem őt, hogy egyenesen a rendőrségre megyek, ott mesélem el, hogyan lépett szexuális kapcsolatba egy kiskorúval a köztiszteletben álló pszichológus, ha ezek után nem engedi nekem át azt a helyet a vizsgán. Azt mondta, beszéljük ezt meg személyesen, találkozzunk. Megírta, hogy itt vizsgázik szombaton. A Klemm Antal előtt vártam, de azt mondta, menjünk át a Radnóti kávézóba. Elfelejtettük, hogy szombaton nincsenek nyitva, ezért a hátsó lépcsőn elindultunk felfelé, a másodikra, azt terveztük, leülünk egy automatás kávéval a magyar tanszéken, csak közben egyre jobban összevesztünk. Laci elmondta, hogy semmire sem jutott Érdyvel. Én meg, hogy már Érdy nem is érdekel. Megpróbáltam megértetni vele azt is, hogy az ő szülei tudják még támogatni egy plusz félévig, nekem viszont elfogytak az államilag támogatott féléveim, és ösztöndíjat sem kapok, ahogy ő. Ha nem tudom letenni azt a vizsgát, passziváltatnom kell, hogy megkeressem rá a pénzt. Azt mondta, ez nem az ő problémája. Ekkor már az erkélyen voltunk, mert közben rágyújtottunk mindketten. Dulakodni kezdtünk. Nem tartott sokáig, hogy elessek, akkor már könyörögtem. Fel is oldotta a zárat, aztán az arcomba röhögött, és otthagyott volna. Elég homályosan emlékszem, de felpattantam, utánanyúltam, kikaptam a kezéből a telefonját, őt meg meglöktem dühömben. Megcsúszott, havas és jeges volt az erkély. Kizuhant. Le sem mertem nézni, elrohantam. Lefelé vettem észre, hogy a kezemben maradt a telefon, rajta megnyitva Laci Neptunja. Leadtam a vizsgát, mintha még ő tenné, aztán írtam egy sms-t a barátnőjének. Úgy volt beírva, hogy Édesem, gondoltam, csak ő lehet. Azt akartam, hogy ne keresse, legalább egy darabig. Utána beléptem a saját telefonomon a saját Neptunomba, felvettem a vizsgát.

  –   És Béla?  ̶  Réka lesütötte a szemét.  ̶  Csak attól tartottam, hogy a temetésen akar majd lebuktatni. Mert az ő konzultációjáról jöttem vissza szombaton az épületbe. Azt hittem, mindent összerakott, de úgy látszik, egy 16. századi titkosírást könnyebben fejtett meg, szegény, mint egy ilyen esetet… Én nem akartam, hogy meghaljon. Azt hittem, ha bezárom, nyerek egy kis időt, amíg kitalálok valamit. És az a borzasztó, hogy aztán annyira összeomlottam, hogy nem is tudtam elmenni filotöriből vizsgázni. Most már minden mindegy…

   Közeledő léptek hallatszottak, majd olyan határozott kopogás, hogy mindketten összerezzentek.

 –   Rendőrség, nyissák ki az ajtót!  

– VÉGE –