- Ugye, nem te ölted meg? - kérdezte meg Elemér újra.

Mária teljesen ledöbbent.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan, Elemér! Minek tartasz te engem?

- De hiszen ott volt az epipen a zsebedben! Józsefnél azonban nem volt, mindig magánál tartotta, de most az egyszer nem volt nála. Tudom, hogy veszekedtetek mostanában. Miattam. Azt hitted, nem tudok róla, de véletlenül meghallottam, amikor telefonáltatok a minap. Nem akartam én hallgatózni, de nem tudtam nem hallani. Rémesen éreztem magam miatta. Mária, tudnod kell, ha bármit is tettél, nekem elmondhatod. Ha esetleg, tételezzük fel, történt volna egy kisebb… baleset… Ha bementél volna az irodájába valamit megbeszélni, de vitatkozni kezdtetek volna… Ha hirtelen azt vetted volna észre, hogy sokkos állapotba kerül, mint mindig, amikor véletlenül mogyorót eszik… Ha ahelyett, hogy hívtad volna a mentőt, esetleg kikaptad volna a kezéből a gyógyszert… Ha gondolkodás nélkül ott hagytad volna... Nekem elmondhatod, megoldjuk. Még ügyvédet is keresek neked! Tudod, a szomszéd, Terike, neki a lánya most végzett a...

- Az ég szerelmére, Elemér, fogd már be a szádat! Nem öltem meg a férjemet! Veszekedtünk, igen, de mégis, mire számítottál? Válunk. József pedig mindig is ragaszkodott ahhoz, ami az övé. Nem akart sem engem elengedni, a vagyonról ne is beszéljünk. A telefonhívás, amit hallottál, nem volt több, mint egy vita ezekről az ügyekről. Bent az irodájában pedig nem jártam, mióta szétmentünk. Mindig az egyetemi kávézóban találkoztunk ebédidőben.

- Jó. Jó, jó, jó. Hiszek neked. De ez nem ad magyarázatot arra, hogy miként került a kabátod zsebébe a gyógyszere. Hiszen neked nincs rá szükséged, sosem láttam még nálad ilyesmit.

- Fogalmam sincs! Hogy találtad meg egyáltalán? Hiszen rajtam volt a kabátom egész nap.

- Összecseréltük reggel. Biztosan kapkodva indultál el, és nem figyeltél. Akkor tűnt fel, hogy nem a sajátom van rajtam, amikor belenyúltam a zsebébe. Tele volt használt zsebkendőkkel, igazán kidobhatnád belőle a szemetet néha!

Elemér soha nem szerette, ha bármi is van a kabátja zsebeiben, ezért hordott magával mindig egy sokzsebes aktatáskát.

- Mit mondtál a rendőröknek?

- Semmit, amit hozzád vezethetnek vissza - válaszolt a férfi már kicsit vidámabban.

- Pontosabban?

- Megijedtem, hogy gyanakodhatnak rád - kezdte a magyarázkodást Elemér - ezért felhívtam őket. Hogy eltereljem a figyelmüket az esetleges gyilkosságról, elmondtam nekik, teljesen névtelenül, persze, hogy József volt az eltűnt kéziratok mögött. Tudod, csak hogy valami teljesen másra fókuszáljanak.

Mária értetlenül forgatta a fejét.

- Figyelemelterelés, persze. De mégis miből gondoltad, hogy ez elterelné a gyanút? Egyáltalán, miből gondoltad, hogy gyanakodnának? Szó sem volt gyilkosságról, tudtommal legalábbis. És mégis honnan jött, hogy ő volt a tolvaj?

- Szonja észrevette az epipent. Kiesett a zsebemből. Azt mondtam neki, hogy nekem kell, méhcsípésre, de kétlem, hogy hitt volna nekem. Igazán kotnyeles az a nő! Nem lepne meg, ha a rendőrséghez vinné, amit látott.

A beszélgetés során mindketten megfeledkeztek a teákról, Elemér most magához vette az egyiket, de egy korty után vissza is tette az asztalra. Túl sokáig maradt a bögrében a filter, a tea kihűlt, megkeseredett. Elemér habozott, mielőtt folytatta volna.

- Nem volt semmi indokom őt okolni a kéziratok miatt, ezt megmondom neked teljesen őszintén. Csak összekombináltam egy kicsit a két esetet. Nem akartam vele problémát okozni.

A férfi mintha már meg is bánta volna a meggondolatlan telefonhívást, de Mária fejében forogni kezdtek a fogaskerekek.

- Nem, nem, szerintem igazad lehet.

Elemér nem értette, arcára kiült a zavarodottság.

- Ne nézz rám így, Elemér, nem tudsz te mindent! - kezdett bele Mária. - Nem meséltem sokat arról, hogy milyen volt Józseffel még a kapcsolatunk elején. Ugye, még a gimnáziumban ismerkedtünk meg, felettem járt eggyel, és igencsak híres volt a diákok között. Vagy hírhedt? Mindig összekeverem a kettőt, de nem is az a lényeg. Volt neki egy ilyen üzlethálózata, dolgozatokat hamisított, megoldókulcsokat lopott, ilyesmi. Azután is folytatta, hogy összejöttünk, de velem soha nem beszélt róla. Néha megemlítette, de ennyi. Folytatta az egyetemen is, de már nem csak kisebb dolgozatokkal foglalkozott. Szakdolgozatokat írt nagyobb összegekért, jegyeket, hivatalos iratokat hamisított. Bajba is került miatta, de nem lett komolyabb ügy belőle. Könyörögtem neki, hogy hagyja abba, és ő megígérte nekem, hogy többet nem csinálja. De mi van, ha mégis? Nem lenne hihetetlen, ha tényleg ő állt volna a lopások mögött.

- Mária, ez csodás! - kapta fel a férfi a fejét. - Mármint nyilván nem csodás, de ez segíthet a nyomozásban! El kell mondanunk a rendőrségnek! Hátha tudják használni, hátha el tudnak a helyes irányba indulni. Hátha tényleg igazat mondtam nekik.

- Mára már eleget beszéltél a rendőrökkel, szerintem.

- Jó, igazad van. De valakinek el kell mondanunk! - Elemér pár pillanatig gondolkozott, majd felkiáltott. - Szonja! Ő biztosan tudná, hogy mit kezdjen az információval.

Mária átgondolta a javaslatot, majd rábólintott.

- Azt is mondd meg neki, hogy nem én tettem zsebre az epipent. Kérd meg, hogy derítse ki, hogy ki lehetett az. Tudom, hogy ez nem tereli el rólam a gyanút, de legalább jobban nyitva tartja majd a szemét.

Elemér felállt az asztaltól, kezébe vette a két bögrét, majd a mosogatóhoz vitte őket.

- Holnap beszélek vele. Biztosan nem vagy éhes? Csinálhatnánk olyan tejszínes-sonkás tésztát.

Mária elmosolyodott.

- Na jó, de most ne sózd el! És nehogy azt hidd, hogy emiatt csak úgy elfelejtem, hogy megvádoltál egy gyilkossággal!

Kép forrása: <a href='https://pngtree.com/so/white-page'>white page png from pngtree.com</a>