- Bocsánat! Nem tudtam, hogy telefonálsz - indult el Mária a párja felé, hogy szorosan átölelje.

- Én…én nem - Elemér ellépett tőle, miközben a hajába túrva kerülte el a tekintetét.

Mária körbenézett, és meglátta az epipent a kanapé párnái közé gurulva. Érezte, hogy hevesen kezd verni a szíve.

- Ezt hol találtad? - kérdezte. Mindketten a gyógyszerestubuson nyugtatták a tekintetüket.

- A kabát zsebében volt. A te kabátodéban.

- Nem lehet! Azóta nem volt nálam ilyen, hogy egyszer Józsefnek kellett vinnem. Amióta pedig… nem élünk együtt, még csak nem is láttam ilyet.

Megremegett a hangja, amiért vissza kellett gondolnia az együtt töltött időre. Elemér rászegezte a tekintetét. A nő szünetet tartott. A férfi érezte, hogy hideg verejték ül ki a homlokára. Rettegett az igazságtól, de nyugodt is volt, mert már elintézte, hogy más ne jöjjön rá.

- És különben is, mikor turkáltál a kabátomban? - hadarta Mária. Tudta, hogy Elemér nem szokott kutakodni az ő cuccaiban.

- Nekem nem kell hazudnod - mondta halkan Elemér. - Rájöttem, mi történt.

Mária megijedt, amiért a férfi ennyire nyugodtan közölt egy ekkora jelentőségű dolgot. Mégis gyanakodott – hogyhogy ilyen hirtelen?

Megragadta Elemér csuklóját, aki igyekezett elhúzódni a gyilkos érintéstől. Tudta, hogy képes lesz elfelejteni a történteket, de még nem állt erre készen. Még túl friss volt a seb.

- Elemér, nézz rám! Miről beszélsz?

A férfi továbbra sem válaszolt, de a hallgatása sok mindent elárult.

- Kivel beszéltél?

- A rendőrséggel - suttogta a férfi.

- És mit mondtál nekik? - lépett hátra. Nem érezte magát fenyegetve, nem tett olyat, ami miatt félnie kellene a következményektől, bármi is lesz Elemér válasza. Egyszerűen csak ideges lett, már éppen elég gondja volt így is.

- És mit mondtál nekik? - szökött ki a szájából újra, mintha nem is akarta volna megkérdezni.

- Azt, hogy József állt a kéziratlopás mögött - vizslatta őt a tekintetével. A nő csak bámult rá, elkerekedett szemekkel. Megrázta a fejét egyszer, gyorsan, aztán még egyszer, mintha ki akarná verni a fejéből az előbb hallottakat.

Elemér hirtelen magyarázkodni kezdett. Hogy ő csak féltésből és szerelemből. Azt akarta, hogy a nő lássa, megbízhat benne, bármi történjék is. De Mária egy intéssel beléfojtotta a szót. Haragudni akart, veszekedni, de nem volt rá képes. Elfáradt.

- Hagyjuk ezt, Elemér. Hagyjuk ezt! Most elmegyek lefürödni, aztán lefekszem. Holnap majd folytatjuk ezt a beszélgetést.

Ledobta magáról a ruháit, beállt a zuhany alá, Hagyta, hogy a vizes haja lehúzza a fejét a súlyánál fogva. A lábujjait bámulta, és azt, ahogy a csomókba álló haja elkülönülő végeiről különböző ívű sugarakban áramlik le a víz.

A szekrényben kutakodott tiszta és friss pizsamáért, amikor az íróasztalon megcsörrent a telefonja a táskájában.

- Ne haragudj, hogy zavarlak - szólalt meg Szonja a vonal végén. A hangja zavaros volt, úgy akadozott, mintha valaki cukorkás papírt zörgetett volna. Akár a filmekben. - Nemrég érkezett meg a rendőrség az egyetemre, József után nyomoznak, a kéziratlopás ügyében. Csak szerettem volna, hogy tudj róla.

A Szonjával való beszélgetés távolról sem nyugtatta meg Máriát, csak még több kérdést keltett benne. Talán tényleg József állt a lopások mögött? Jobban belegondolva, a nőt egyáltalán nem lepte volna meg. Mindig is voltak zűrös ügyei. Miután letette a telefont az asztalra, visszafordult a szekrény felé, hogy elővegye végre azt a tiszta pizsamát, hiszen még mindig törülközőben volt. Ekkor azonban újra megzavarták. Halk kopogás hallatszott a háta mögül, majd az ajtó nyílása, és végül Elemér visszafojtott hangja ütötte meg a fülét.

- Tudom, hogy haragszol, de megbeszélhetnénk?

- Nem haragszom én, Elemér - csattant fel Mária válaszul - de hosszú napom volt, és nagyon szeretnék végre felöltözni! Menj, csinálj egy bögre teát! Majd jövök utánad.

Elemér egy pillanatra megriadt az ingerült hangvétel miatt, de gyorsan észbe kapott, bólintott egyet, majd magára hagyta Máriát. A nő előkapta a szekrényből az első hálóinget, ami a kezébe akadt. Már lemondott a pizsamáról, ha nincs, hát nincs. A törülközőt a földre dobva gyorsan magára húzta a hálóinget, mielőtt újból megzavarná valami. A szobából kifelé menet még magára kapta a kedvenc piros köntösét is. Hűvös volt a lakásban, mert már nem fűtöttek.

Elemért a konyhában találta, az asztal melletti széken ülve, előtte két bögre gőzölgő tea. Mélyen elmerült a gondolataiban, észre sem vette volna Máriát, ha a nő nem köszörülte volna meg belépéskor a torkát. Zavartan nézett fel rá.

- Citromfű és kamilla. De ne vedd még ki belőle a filtert, áznia kell. Csak most öntöttem rá a vizet. Kekszet kérsz mellé? Vacsoráztál? Csinálhatok tésztát, ha gondo…

- Nem vagyok éhes - szakította félbe Mária kedvesét.

- Persze, hogy nem - Elemér tétovázott, egy pillanatra csendben maradt, majd megkérdezte:

- Ugye, nem te ölted meg?

Kép forrása: <a href='https://pngtree.com/so/white-page'>white page png from pngtree.com</a>