A szél kellemetlenül fújt aznap. Szonja szinte már bánta, hogy magával vitte az esernyőt. Az a pár csepp eső nem árt meg senkinek, viszont a szél többször majdnem kikapta kezéből az ernyőt. Még a végén nem Miss Marple lesz belőle, hanem Mary Poppins. Egy darabig szótlanul sétáltak a könyvtár felé, majd Szonja halkan megköszörülte a torkát.

- Szóval Zilahi professzor nem túlságosan népszerű odahaza, ha jól értem – kérdezte, miközben arra gondolt, hogy miként csalja ki az EpiPent dr. Nyíri zsebéből.

- A Jóska? Nézze, Szonnyácska – kezdett bele zavartan és kelletlenül a professzor, - feszült a viszony közte és Marika között. Én meg ugye természetes, hogy ki mellé állok. Jó barátok voltunk igen, de ha jól bánik az én drága Marikámmal, akkor vele marad. Jóskának se hívtam már évek óta. De ettől nem fogjuk elfelejteni neki a szép emléket sem.

- Igen, azt hiszem értem. Nem lehet csak úgy eldugni a zsebünkbe és ott felejteni.

- Valóban – bólogatott Elemér és a zsebébe csúsztatta a kezeit, pont ahogy Szonja remélte.

Amikor ujjai elérték az EpiPent úgy rántotta ki a kezét, mintha darázs csípte volna. Csak állt falfehéren és az eszközt nézte. Szonja fejében megindultak a fogaskerekek. Dr Nyíri Elemér pontosan úgy viselkedett, mint egy tetten ért bűnös.

- Ez borzasztó – motyogta Elemér. – Azonnal a kollégiumba kell sietnem.

- A kollégiumba? – Kérdezte Szonja zavartan. Teljesen kizökkent a gondolataiból. Nem erre számított.

- Igen. Ez az egyik szakdolgozómé. Anasztázia nálam járt konzultálni. Használta is közben. Véletlenül rossz kabátba rakta vissza. Vissza kell vinnem neki.

- Rendben, siessünk! – Vágta rá Szonja, némileg fellélegezve. Nem szívesen gyanúsította az öreg tanárt.

Kifulladva érkeztek meg Anasztázia kollégiumi szobájának ajtaja elé. Adtak maguknak pár percet levegőhöz jutni, mielőtt bekopogtak. Szonja Ritát is szívesen magával hozta volna, de a hivatali segédnek állatorvoshoz kellett vinnie a macskáját. Szegény India megevett valami nem neki valót. Nyíri professzor halk kopogására motoszkálás válaszolt, majd kinyílt az ajtó és egy élénken csillogó világosbarna szempár szegeződött rájuk.

- Vendég lesz az, azért roppan künn a zár – szavalta álmatag hangon.

- Jó napot. Zavarhatunk? – Kérdezte Elemér.

- Jöjjenek be – lépett el az ajtóból Anasztázia. – Üdvözlöm önöket az otthonomban. Lépjenek be szabadon, távozzanak békében és hagyjanak nálam valamit a boldogságból, amit hoztak!

Szonja a furcsa fogadtatástól némileg megilletődve lépett be a szobába. Be kellett vallania magának, hogy volt a legrendezettebb kollégiumi szoba, amit valaha látott. Sehol egy elhagyott ruhadarab vagy egy üres sörös doboz.

- Bocsánat, hogy tanulás közben zavarunk – mentegetőzött Szonja.

- Ugyan, semmi gond. Csak fél szemmel tanulok, a másikkal sorozatot nézek – mutatott Anasztázia az íróasztalára, ahol egy felbontott zacskó csipsz és egy nyitott könyv hevert a laptop előtt. A képernyőn egy nagy díszes L betű várta, hogy folytatódjon a lejátszás. – A szakdolgozat írás gyakorlatilag kész van. Ki is nyomtattam, mert a tanár úr nem szeret képernyőn olvasni.

Belenyúlt az íróasztal fiókjába és elővette a bespirálozott papírköteget. Ahogy mosolyogva Szonja felé tartotta, az adminisztrátornak feltűnt, hogy rengeteg gyűrűt és karkötőt visel.

- Jöjj és reszketve nézz!

- Olyan rémisztő a téma?

- Egyeseknek biztosan. Bűn és bűnhődés.

- Bűnből kijutott mostanság sajnos – sóhajtott fel Szonja. – Szépek az ékszereid.

- Köszönöm – felelte a lány mosolyogva. – Rékától vannak.

- Rékától – kérdezte az adminisztrátor elkerekedett szemmel. – Bányai Rékától?

- Tőle, igen. A börtönben lett ez az új hobbija. Ékszereket gyárt. Ad ajándékba is sokat, de a legtöbbet eladja. Alapítványokat támogat belőle.

- Akkor nem tétlenkedik – felelte Szonja.

Nem igazán tudta, hogy mit mondjon. Bányai Rékát ő maga juttatta börtönbe. És most itt van egy újabb nyomozás kellős közepén. Végül Nyíri professzor szólt közbe, mielőtt kínossá vált volna a csönd.

- Na de a lényeg, amiért ide jöttünk, az ez lenne. Véletlenül nálam maradt – mondta és kivette zsebéből az EpiPent.

- Megvaaaaaaaaan – visította Anasztázia mosolyogva átölelte a tanárt. – Mindenhol kerestem ezt a vackot. El se tudtam képzelni, hogy hova tűnt.

- A kabátom zsebében volt. Nagyon aggódtam, hogy mi lesz magácskával nélküle.

- Semmi nem lett volna. Ezeket csak egyszer lehet használni. De jó, hogy meglett. Nem dobhatom be csak úgy a kukába. Megvan ennek is a maga protokollja, ahogy mindennek kell.

- Anasztázia nagyon szereti a rendet – magyarázta Elemér Szonjának.

- Azt látom. Azt hittem mindenhol sörös dobozok lesznek.

- Még mit nem – legyintett a lány. – Én sör helyett is teázok. Piásan nem lehet rendet tartani.

- Ha ilyen rendet tartott volna a Jóska, talán még most is élne – sóhajtott fel Elemér.

- Isten nyugosztalja. Lehet tudni valamit? A dékán azt mondta, hogy baleset volt.

- Annak tűnik, igen. Mogyorót evett, de nem találta meg időben az EpiPenjét.

- Ez szörnyű. Akkor már értem miért rohantak ide.

- Bele se merek gondolni mi lett volna, ha szüksége lett volna rá.

- De nem volt. Viszont akkor hol van Zilahi professzor EpiPenje?

- Ezt nem tudja senki – tárta szét a kezét Szonja. – De ki akarom deríteni. Nekem gyanús, hogy nincs sehol. Végére akarok járni, mielőtt egy újabb gyászoló családja lesz a tanszéknek.

-  Minden boldogtalan család a maga módján az.

Megcsörrent Szonja telefonja. Amíg kiment a folyosóra fogadni a hívást, egyedül hagyta Nyíri professzort és a diákját. Egyik döbbenetből a másikba esett, ahogy hallgatta a híreket. Visszaérve hirtelen nem is tudta, hogyan tálalja a történteket. Végül úgy döntött, hogy csak tárgyilagosan és röviden összefoglalja.

- A rossz hír, hogy Mei Linget, az egyik külföldi diákunkat megtámadták. Még él, de sokkos állapotban van. Valaki elkábította és megkötözve ott hagyta Zilahi professzor irodájában. Most a rendőrök vigyáznak rá, ha esetleg a támadója visszatér.

- Szegény lány. És mi a jó hír?

- Megtalálták Zilahi professzor EpiPenjét. Rita macskája lenyelte.

Kép forrása: <a href='https://pngtree.com/so/white-page'>white page png from pngtree.com</a>