Felhúzom a sliccem. Reménykedem, hogy nem csípem oda, behunyom a szememet. Kinyitom, nem számít semmit, éjszaka van. A sötétség kék, és bele lehet látni bármit. Nincs igaza, aki azt mondja, fekete. Nem látok bele semmit, nincs ott semmi, egyedül vagyok, ezt erősítgetem magamban. Erre kell gondolni. Akkor is, mikor hazamegyek, anyám jön, mire mész a diplomáddal. Egyedül vagyok, amikor apám azt mondja, a testvéredből lesz legalább valaki. És mindig ezt mondja. Nincs testvérem, nincsen, nem szerel autókat, nem keres többet, mint amit anyám meg apám kap összesen a lefejt tejért. Háromszáz literje, mondják, ha valaki venni akar tőlük. Egyszer velük mentem, az utcánkba kellett vinni, öregekhez, az asszonyt műtötték gerinccel. Be akartak tanítani, vigyem tovább, lakjak ott, fejjem a teheneket, legyen belőlem is valaki. Mondták, ha megyek, kapok a megkeresett pénzből. Nem kaptam, elsöpörte az egészet a bátyám, jött haza, zsebpénzt kapott a Bocsi bától. Bocsi bá volt az autószerelő a faluban, bátyám meg a tanonca. Már nem, meghalt az öreg, Bence átvette az üzletet. Duplán szedhetett a tyúkból, így voltak büszkék a szüleim. Mindkét lábát elvette, tudta, azt szeretem, köcsög. Kértem, az egyiket adja ide, anyám szidott le helyette. Sajnálod, mi? De dolgozni nem akarsz, mint a bátyád, egész nap a kurva könyvet olvasod, erre neveltelek. Kit anya szült, mind csalódik, dörmögtem. Meghallották, pofon, az orrnyergemet érte az ajtófélfa, nem tört el, csak meghajlott. Most is hajlott, ha jön a melegfront, fáj. Fogom az egyik kezemmel, másikkal tapogatódzom. Mégis felbukom, mi van itt a földön.

Nem látom, kék itt minden, bele lehet látni bármit. Feszít a mellkasom, bazdmeg, itt kigáncsolnak, elesek, valami kattan hátul, lent, egész a csípőnél. Négyig beszívom a levegőt, négyig bent tartom, négyig kifújom, újra. Tizenkét ütem. Kilenc lépést teszek meg ennyi idő alatt. Kínálkozik, legyen tizenkettő, lélegezzek, ahogy járok. Csakazértsem, mire fel a nagy lázadás. Ki kellene ebből nőni, minek csinálom. Nekem minden jó, én jó vagyok, beismerem. Beismerek bármit, nem vagyok gonosz, egyedül vagyok. Nincs rajtam kívül senki. A sötétkékből kiveszem a Zilahi-Nagy öltönyét. Fekete, ezüst csíkos, a nadrágja szürke, üti egymást. Hogy öltözhet így egy ember. Nincs a helyén a szakálla. Nincs ő sem, egyedül vagyok, sötét van, késő, senki sem lehet már itt. A sliccemhez nyúlok, csak nedves, pedig mennyire koncentráltam. Négyig be, visszatart, kifúj. Nem baj, mondom magamnak, mindjárt megszárad. A sötétben meg úgyse látja senki. Egyedül vagyok, nincs kinek látnia, nem buktatnak le, nincs kinek. Zúg a fülem, csönd van, minek vagyok én itt. Zúg a fülem, nem egyenletesen, szavak, de nem ismerem föl. Ennyit se tudsz, ezt az anyám mondja, nem tudom, mikor, nem most. Soha, ő nincsen, egyedül vagyok, nem tartozok hozzájuk. Én vagyok, ők nincsenek. Nézem a fekete-fehér képeket, amiket belelátok a sötétbe, kék, nézem, ahogy haldokolnak ők is. Nem kapnak levegőt. A termék allergiás reakciót, bőrirritációt okozhat, ez a felirat van apróban, alul, mint a gyógyszerreklámok végén. Nem tudom elolvasni, annyira apró, mégis tudom, hogy az van odaírva. Vonaglanak, nincsenek.

Guggolok, ne koszolódjon be a nadrágom. Hüvelykujjal begyömöszölöm a fülcimpám a hallójáratba. Nem is hallok semmit, mi van velem. Mitől félek, egyedül vagyok. Felállok, kihúzom magam. Szövetkabát van rajtam, fekete, leporolom. Nem koszos, nem tudom, miért csinálom. Végighúzok az arcomon, a tenyerem hideg, hatalmas, átéri az egész fejem. Örököltem apám óriási kézfejét, szorítja vele a tehenek szarvát, attól lett ilyen. Kiskoromban képzeltem így. Aztán rájöttem, az enyém is ekkora, pedig nem nyúltam tehénhez, ez biztos. Nem nézek már fel rá, színparaszt az anyámmal együtt. A bátyám, milyen bátyám, ugyanazon a napon születtünk, csak ő hamarabb jött ki, erre van olyan nagyra az a szar. A technikumot se tudta elvégezni, azért ment el inasnak a Bocsi bához. Aztán ő lett a nagy, már pénzt keres, én meg csak tanulok. Legyen meg a diplomám, megfojthatja magát a kurva műhelyével. Meg anyám is apámmal együtt. Csak ne remegne a kezem, elsőre nehezen találom meg az ütőeret. Nézem, mennyit lüktet, mindegy, ebben a sötétben úgysem találom meg a magnéziumom, csak nyugalom, négyig bent, és tovább. Nyugalom. Nekem tisztának kell legyen a lelkiismeretem. Még sokra kell vinnem. Egyedül vagyok itt, nem történt semmi. Tiszta vagyok, fehér, csak a sötét miatt látszom kéknek. A lelkiismeretem is az. Nem csináltam semmit, ezt én mondom. Ártatlan vagyok.