„Szegeden mindig fúj a szél”, gondolta Malancsik Rita, a BTK épülete felé igyekezve. Borongós reggel volt, ilyenkor az embernek még az ágyból sincs kedve kikelni. Néha a mozdulat is fájdalmas.

Rita szorgalmas nő volt, a munkáját is odaadással végezte. Hivatalsegédként, bármennyire jól is hangzott a foglalkozása, a leggyakoribb tevékenysége a takarítás volt, de azért megbecsülték. Otthon érezte magát az egyetem falain belül. Szerette, hogy itt társaságban lehet, hogy ezekhez az emberekhez kötődhet. Ha nem is szorosan, de valahogy természetesen. Mégiscsak ezek az emberek voltak azok, akik törődtek vele, akik hiányolták, mikor otthon maradt egy-két napot, valami fertőző nyavalyát kifeküdni. Most, hogy ezt végiggondolta, könnyebbnek és nyugodtabbnak érezte magát, a hajnali ébredés és a korai indulás is elfogadhatóbbá vált. Épp a Vitéz utcáról fordult be az Ady térre. A szél csak ekkor kezdte igazán mardosni a kezét és az arcát.

Amikor beért az épületbe, mosolyogva intett Ferinek, a portásnak, aki ma reggel is elsőként ért be, és szeretettel köszöntötte az utána érkezőket. Rita legelőször, a már begyakorolt és elmaradhatatlan rutinja szerint, a kávéautomatához sétált. A kávét gyorsan legurította a torkán. Tulajdonképpen nem is volt szüksége rá, minél hamarabb fel akart érni a Magyar Irodalmi Tanszékre. A kőlépcsőkön felsétálva befordult a már jól ismert folyosóra, látta, hogy még csak egy-két tanár kóborol a tantermek és a tanári szobák között.

Rita gondolkodás nélkül indult a takarítós kocsiért. Amikor meglátta, morogva kezdte átrendezni. Az új munkatársa még mindig nem jegyezte meg, minek hol a helye, mindent a rossz oldalra pakolt be. Márpedig neki nagyon fontos a rend. Az egyik teremben a sarokban nagyon felgyűlt a pókháló, borzongva keresett egy széket, hogy összetakarítsa. Halálosan félt a pókoktól. A skorpióktól is, de azokkal legalább nem találkozik az ember nap mint nap. Ahogy leszedte a hálót, hirtelen a kezére mászott egy picike fekete pók, ő pedig sikoltva leugrott a székről, lerázta magáról. Eszébe jutott egy keserédes emlék. Pont ugyanez már megtörtént egyszer, csak akkor otthon volt, és a férje nevetve ölte meg kedvéért az állatot. Akkor még boldogok voltak, nem történt meg az a szörnyűség, ami örökre megváltoztatta a kapcsolatukat. Ha másképp alakulnak a dolgok, most boldog családként élnék az életüket hárman. De nem alakult másképp. És többé nem lehet gyermeke. Elzavarta ezeket a gondolatokat. Próbált mindig pozitív lenni, de úgy érezte, a férje elvesztésével elvesztette az egyetlen kapaszkodóját is. Pont a legnagyobb szükségben tűnt fel az életében. A szülei halála teljesen megtörte, ha nem lett volna ő, most nem állhatna itt és nem sikoltozhatna a pók miatt. Tovább kellene lépni, elfelejteni a férjét, de nem megy. Akkor zökkent csak ki a gondolataiból, mikor sürgölődést hallott a folyosóról. 

Most különösen nagy mozgás volt a második emeleten. A kézirat ellopása nagy port kavart a tanszéken: két hete rendőrök járkálnak az egyetemen. Az eset mindenkit foglalkoztatott, a tanárok, a diákok és az összes többi egyetemi dolgozó fantáziáját beindította. Mindenki lecsapott minden apró információmorzsára. Ritát is foglalkoztatta az ügy, nem tudta volna senkiről elképzelni, hogy meglopja a tanszéket. Ennél hálásabbak még a fiatalok is… Ez egyszerűen szégyen! A rendőrfőkapitányság által kiküldött két nyomozó bevont a vizsgálatba szinte mindenkit. Persze, őt is elővették, mint gyanúsítottat. A takarítónőket mindig belekeverik. Vagyis a hivatalsegédeket, na. 

***

Szonja idegesen ült az asztalánál. Ilyenkor, a félév végének közeledtével mindig megsokasodtak a diákok problémái. Az előtte ülő lánynak is valami baja volt a Neptunnal, de Szonjának a leghalványabb fogalma sem volt, hogy micsoda.

Mei Ling a nyelvet tanulni jött a magyar tanszékre, de még mindig nehezen boldogult. Ezzel nem is lenne semmi baj, de Szonja nem sokat értett abból a magyar-angol-kínai keveréknyelvből, melyet a bosszantóan fiatalnak látszó lány használt. Persze, ő maga sem nézett ki 40-nek, de húsz évet nem tagadhatott volna le. Belekortyolt a kávéjába és próbált lehiggadni. Igyekezett lenyugtatni magát. Nem öntheti szegény lányra a frusztrációját, van neki így is gondja elég. Különben sem szép dolog az ilyesfajta irigység.

De azért ez a nap rátett egy lapáttal a hétfő reggelekre. Amikor két hete csörgő telefonra ébredt, hirtelen azt hitte, hogy megint meghalt egy diák. Megnyugodott, amikor kiderült, hogy csak egy kézirat tűnt el, de azért nem hiányzott se neki, se az egyetemnek egy újabb botrány. Azóta mindenki csak ezzel foglalkozik. A folyosókon, a termekben, az irodákban, a Radnóti kávézóban, mindenhol csak erről lehetett hallani. A Petőfi Épület és a TIK is ettől volt hangos. És mindenki gyanús volt valakinek. Kész őrültek háza egy amúgy is mozgalmas időszakban.

Kopogtattak az ajtón. Szonja izgatottan felpattant, és rohant az ajtóhoz.

- Děng yīxià – szólt oda a lánynak, majd az ajtóban álló férfira nézett. Hirtelen azt sem fogta fel, hogy egyenruhában van. – Kérem, mondja, hogy ön a kínai tolmács!

- Sajnos, nem. Hajdú Ferenc őrmester vagyok a rendőrségtől.

- Oh, jó napot, őrmester! Kérem, fáradjon be! – mondta Szonja, ahogy félreállt az ajtóból. Egy másodperc alatt összeszedte magát. – Elnézést, hogy ilyen szétszórt vagyok, de a kisasszonynak valami gondja támadt, az én kínai tudásom pedig kimerül annyiban, hogy várj egy kicsit. A Konfuciusz Intézet elméletileg küld egy tolmácsot, de addig magamra vagyok utalva. Nos, miben segíthetek, biztos úr?

- Szépvölgyinét keresem – jött a tömör válasz.

- Az anyám már jó pár éve nincs köztünk – motyogta Szonja lehajtott fejjel. Sokan esnek az őrmester tévedésébe, és neki mindig az édesanyja jut ilyenkor az eszébe. – Ha Szépvölgyi Szonját keresi, az én lennék.

- Elnézést a melléfogásért, kisasszony. Úgy tudtam, férjnél van.

- Nem, az értesülései helytállóak. De a leánykori nevemet használom.

Az okokat inkább megtartotta magának. Mindig pirulva gondolt rá, hogy Tomi szerint egy ilyen csodás nőt ne az jellemezzen, hogy kihez ment férjhez. Hogy mi benne a csodás, azt nem érti, de abban igazat ad a férjének, hogy a Szépvölgyi sokkal kellemesebb hangzású név, mint a Horváth. – Üljön le, kérem! Mi járatban van?

Kép forrása: 

<a href='https://pngtree.com/so/spider-clipart'>spider clipart png from pngtree.com</a>

<a href='https://pngtree.com/so/white-page'>white page png from pngtree.com</a>